Az 1832-iki országgyűlés szónokai
Az 1832-iki országgyűlés szónokai
Az 1825–27-iki országgyűlés nemcsak a nemzeti életerő megnyilatkozását mutatta meg, de egyszersmind útat tört a nemzeti nyelv bevonulásának a törvényhozás mindkét házába s előmozdítá a magyar politikai szónoklat gyors felvirágzását. S valóban az 1832–36-iki hosszú és nevezetes országgyűlésen már a kiemelkedő szónokok egész sorozatával találkozunk. A tanácskozások nagy-fontosságú tárgyai: a vallás-ügy, a magyar nyelv ügye, a szólásszabadság, a jobbágyság sorsa: alkalmat adnak a tehetségeknek, hogy erejöket megmutassák. Nagy Pál mellett, ki ekkor még erősen tartja magát, ott van, még 1807-ből követtársa s a népszerűségben osztozó fele: Ragályi Tamás. Ott az ideális gondolkodású, nemes lelkű Kölcsey Ferenc, első igazán művészi szónokunk, a tudósok gyűléstermében úgy, mint a haza atyjai közt, a ki eszmevilágának gazdag volta s előadásának klasszikus szépsége által magasan kiválik kortársai fölött. A puritán, cinizmusra hajló, s roppant emlékező tehetségénél fogva minden alkalomra oda illő idézettel mindig kész Palóczy László is kedvelt szónoka s még kedveltebb jegyzője a követek házának. Érdekes ellentéte neki a sima, hajlékony, széles látókörű Lonovics József, egri kanonok, ki a következő években egy fontos megbízással küldetik Rómába. Ott tüzel, mindjárt fellobbanó szenvedélylyel, a vallás- és lelkiismeretszabadság híres védője, a kis termetű, katonás modorú Beöthy Ödön, Bihar követe, egyike a legkitünőbb rögtönző szónokoknak. Ekkor áll népszerűségének tetőpontján Balogh János is, – a feltünően szép, férfias alak és széphangú szónok, a karzatok és nők kedveltje: – nemcsak szokatlanul bátor, szó-kimondó modoráért, de ismeretes republikánus nézeteiért is, a melyek később szappanbuborékoknak bizonyúltak. A fiatal Deák Ferenc is elmondá már szép beszédét »a lengyelek ügyében«, sőt a címkérdés fölötti vitába döntőleg szólván bele, mint hatalmas jogász mutatta be magát.* S végre, hogy a követek táblájának sok kitünősége közül még csak egyet említsünk: ott volt, mint Tolnamegye követe, a nemesszívű Bezerédy István is, az első magyar filantrop-humanista, az »örök igazság« eszméjének hirdetője a rendi alkotmány sáncai közt. Egy szelíd, gyermekded lélek, de a mely tűzben égett, ha a szegény nép állapotának anyagi vagy erkölcsi javításáról volt szó. Jobbágyaival ő kötötte meg először az örökváltsági szerződést; kisdedóvó intézetet állított birtokán s selyemtenyésztő telepet, hogy a népnek könnyű, jövedelmező munkát adjon. Még az 1849-iki katasztrófa után is abban talált elbúsult lelke vigasztalást, hogy a nagy romlásból legalább a jobbágyság felszabadítása megmaradt.
L. Zichy Antal: Visszapillantás az 1832–36-iki országgyűlésre. Budapesti Szemle. 205–206. sz.
A főrendek tábláján Wesselényi és Széchenyi – kiknek útaik még ekkor nem nagyon tértek el egymástól – ragyogtatják ékesszólásukat. És ezen az országgyűlésen vonja először magára nemzete figyelmét – bár még nem beszédei által – egy fiatal ügyvéd, rövid időn a legnagyobb magyar politikai szónok, sőt egyik legcsodálatraméltóbb szónoki lángesze a világnak: Kossuth Lajos.
