Tanulói pályája
Tanulói pályája
Iskolai pályáján nagy kitartással és olthatatlan tudásszomjjal ment előre. Hogy milyen nehézségek között, arról Ercsey Sándor könyve jegyzett föl néhány megható adatot: egy német grammatika vásárlása szinte legyőzhetetleneknek látszó akadályokba ütközött; mig végre egy úri temetés kántusában való részvételéért két huszast kap, atyja eladja borát s a könyvet végre megvehetik. A partikula, hova járt, a mostani falusi iskolák módjára berendezett deák iskola volt, határozottabb tanterv, idő- és tárgybeosztás nélkül, egy rektorral és négy-öt altanítóval, kik fölvitték a fiúkat a poézisig s az elemi tanítást jobb növendékeikkel végeztették. Arany is preceptorkodott így már tizenötéves korában, a miért néhány forintot és coquiát kapott, azaz mindennap más háztól járó ebédet. Ily viszonyok között bizonyára sokkal többet tanúlt, mint a mennyire tanították. Az egész rendszer ma szinte képtelenségnek tűnik föl előttünk, de egy jó tulajdonsága volt, a mire nézve ragyogó pedagógiánkban mind inkább és inkább hátrafelé megyünk: hogy jóravaló növendékeit rászorította, rászoktatta az öntevékenységre s jókor megkóstoltatta velük az élet munkáját. A korán magukszerezte kenyér nemcsak testi, hanem erősítő lelki táplálék is. A kis Arany egész nap az ábécét tanította, egy-két órát közben maga is iskolásfiú volt, hajnalban a leckéjét tanúlta, éjjel a többi könyvét olvasgatta. Mindig vonzotta az, »mit nem tanítnak a tudós tanárok«. Ebben az életben aztán úgy megszokta a folytonos szellemi munkát, a maga erejéből való ismeretszerzést, hogy egész életére természetévé lett, nem is csak hivatásának, hanem meg-megújuló örömének, életszükségének érzete. Gazdag, sokoldalú míveltségét, mindenben pontosságra és alaposságra törekvő tudását bizonyára nem az iskolában, legkevésbbé a szalontaiban nyerte; de mégis aligha ennek a régi módi iskolának, a sanyarú munka, a maga lábára állítás, a kora önállóság iskolájának nem köszönte. Itt tanúlta és szerette meg a tanulást, melyet, mint a jó pap, holtig folytatott. Tanúlta különösen, késő koráig, a nyelveket és irodalmakat s nemcsak a klasszikai, hanem a modern idegen nyelvekben is kitünő jártasságot szerzett; a hatvanas években Bánkbánt kezdte angolra fordítani s a saját Dante-költeményét le is fordította. Öregségének gyöngülő napjaiban az angol kiejtés szabályaival gyötrötte magát s a latin grammatikusok módjára hexameterekbe szedte; ugyanakkor újra áttanúlta az angol irodalom javát s az összes görög és római klasszikusokat, Horatiusból megtanúlt vagy száz ódát, Vergilből is egy éneket. Nem látunk-e egy szálat az élete estéjére jutott öreg tanulónak e komoly és jellemző szeszélye meg a szalontai tudós iskolásfiúnak igyekezete és viszonyai között, ki a nap munkájától fáradtan, az esti mécsnél először áll neki a Maecenas atavisnak és gyönyörűséggel töri végig? Magára-utaltságának nem ekkori viszonyaiban kell-e keresnünk magyarázatát annak a könnyűségnek és ügyességnek, melylyel tulajdonképi tanúlmányainak körén kivül érő művészeti és ismeret-ágakban is, minden segítség nélkül, kedvvel és sikerrel haladt. Magától tanúlta a zenét s ügyesen pengetett gitárja kedves mulatsága volt a tamburás öreg úrnak. Rajzolgatni is próbált s Szilágyi Sándor jóízű humoros rajzokat őrizett tőle. Jegyző korában a jogtanuláshoz látott s alaposan útbaigazította az ügyes-bajosokat. A geometriával is megbirkózott ugyanakkor, az osztályos földeket pompásan kimérte s térképöket is elkészítette.
