Arany első irodalmi olvasmányai
Arany első irodalmi olvasmányai
Utóbb, a mint a szalontai partikula legszorgalmasabb és legtehetségesebb deákja, már verselő hírre emelkedett az ottani viszonyok közt keservesen kielégíthető szomja bizonyos vezetés alá kerűlt: egészen a debreceni, kissé ósdi irodalmi felfogásnak és ízlésnek levegőjében fejlődött. Csokonait méltán magasztalták előtte, de követendő példákul állították a Dorottya költője mellé a rímkovács Kovács Józsefet, Bályit, Gáthit és a többieket. Kazinczy felvidéki és az Auróra-kör pesti törekvéseiről, munkáiról, az egész új magyar irodalom fejlődéséről jóformán semmit sem tudott; Debrecennek s szellemi területének ezekhez kevés köze volt. De Arany irodalmi pályájának ez a sajátságos alapvetése is fontos és tanulságos egész munkássága szellemének megértésére. Akkor, a mikor fiatal lelke mohó tömegességgel szítta leghatározóbb irodalmi benyomásait: ezek között az irodalmunkban akkor uralkodott átmeneti irányok, többé-kevésbbé kölcsönző iskolák, egy-egy külön míveltségi osztályt tekintő törekvések s ezek művei nem szerepelnek, tényezőkül a jövőre nem gyökereznek meg. A mint teste szerint is a nép véréből való, lelki szervezetének is leghatalmasabb táplálója, tartalmának magva a nép költői világa, vagy legalább olyan, melyet ez magáénak fogadott vagy fogadhatott. Mig irodalmunk, legalább uralkodó köreiben, a népi nyers eredetiségeknek s a Gyöngyösi-féle hagyománynak és stílnek mellőzésével, a deákosokból és németesekből fejlett tovább s a nemzeti elemeket csöppenkint véve föl, egy sereg lépcsőn keresztül jutott el, körülbelül félszázad alatt, az igazán és teljesen nemzetihez: Arany belső világa más fejlődést, sokkal közvetetlenebb, egyszerűbb és természetesebb átmenetet mutat. Az egy Csokonai kivételével, a művészietlen és mesterkedő népies volt az, a mit ő a maga szűk körében magyar költészetnek talált, tanúlt, tudott és talán szeretett. Tanúlt ezen kivül igen sokat, az összes deák klasszikusokat s a nyugotiakat is, de az utóbbiakat, először és egy ideig, szintén az ósdi magyar ízlés és stíl tolmácsolásában. Ámde sem amazokat, sem ezeket, sem a régi, sem az új idegeneket nem próbálta utánozni a régi magyar költészet félretételével, mint tette többé-kevésbbé a divatos irodalom, hanem egyszerűen tudását gyarapította és ízlését nemesítette rajtok. Első és határozó benyomásainak erejénél fogva alig juthatott eszébe e benyomások lenézése és eltörlése; mikor költői kedve ébredt, csak forrásuknak, a régi népies költészetnek tisztelő folytatására gondolhatott. De többet is tanúlt, különösen a nyugoti nyelvek korai elsajátítása után, többet mint irodalmunkban bárki, általánosabban, többféle irányban, mint hogy ezek egyikéhez egyoldalú utánzónak vagy csak követőnek is szegődhetett volna. Ez a két mozzanat: a régies, magyaros költészetnek ifjú korabeli kizárólagos benyomása, azután olvasottságának, tanúlmányainak rendkivül széles köre határozták meg fejlődését. A maga nemesített ízlésével és rendkivüli költői erejével egyszerűen folytatta, de fényes művészetté emelve folytatta, azt a költést, melyet gyermekkorában a ponyván, a mestergerendán, rektorának asztalán, az aratók és kukoricafosztók ajakán talált és megszeretett. És a lélektani fejlődés kényszerű törvényénél fogva bizonyára folytatta volna Petőfi példája nélkül, Erdélyinek népköltésünkről szóló fejtegetései nélkül s a Kisfaludy-társaság népies tárgyakra utaló 1846-diki pályázathirdetése nélkül is.
