Kisebb elbeszélések
Kisebb elbeszélések
A balladák és a líra mellett még kőrösi tartózkodásának első felében több kisebb elbeszélő költeményt írt Arany, közöttük legkitünőbb népies históriánkat, az Első lopást s nehány víg történetet, vidámabb óráinak kedvesen tréfás emlékeit, A bajuszt, A fülemilét, melyekkel megint a régi népiesek, Szentjóbi, Verseghy verses adomáihoz kapcsolódik: érdekesek, mivel szellemének legjátszibb, legkönnyebb röpkeségét talán ép ezek mutatják. De zúgó, beteg fejében s meg-megsajdúló szivében nagyobb tervek is fogantak. Még első sikerei után buzdította Toldy Ferenc egy nagy, nemzeti éposz írására. Körülbelül ez időben figyelmezteti »az Izaparti hű barát« Szilágyi István is Etele királyra. A magot az idők láza ekkor elnyomta, sanyarúsága utóbb kicsiráztatta és napfényre hozta. A költő a Cigányokban kisírta és kikacagta magát a nemzeti katasztrófán: kétségbeesése utóbb bánattá, sajgó szeretetté, aggódó féltéssé enyhűlt. A romok között, a sivár jövő előtt egy biztató, egy prófétai szó törekedett fel szívéből ajakára: egy szó, mely a hitet éltesse csüggedő nemzetében. A múlton, emlékein, tervein merengve, újból feltűnt előtte Etele alakja. Ez a világhős és világbirodalma is tönkre mentek; népe elszéledt, rabbá és földönfutóvá lett; csak egy maroknyi magyar faj, a székelység húzódott meg belőle a régi hazának egy sarkában: Csaba népe ott várta, idegentől rontva, szorongatva, pusztítva, királyának megigért visszatérését; csak nagy emlékeihez és magához való hűsége s hite jövőjében tartották benne az életet; megtartották mindaddig, mig eljött a várt szabadító, Csaba unokája: Árpád. Arany, a kinek lelkében múlt és jelen oly benső kapcsolatban, szinte egységben élt, érezte a biztató erőt, melyet ez a monda, ha igazi költői tolmácsra talál, az ő lesújtott nemzedékébe sugároztathat, s a melyre e nemzedéknek oly égető szüksége volt. Még 1853-ban elkezdi époszát, a nemzeti szabadulás, megváltatás epikai eszméjével, a Toldi népies hangján és formájában, Csaba királyfiról; de testi ereje fogyatékos, tán hite is meg-megrendűl, nehány énekig viszi, azután abba kell hagynia. 1855-ben újra hozzáfog, már nibelungi strófákban, trilogiáit tervezve, melynek harmadik részéből gyönyörű töredékek maradtak, de megint csak töredékek. Mig csak egy nagyobb részletével is elkészűlhetett s közrebocsáthatta volna, életútja fordulókhoz vezette.
Arany János mellszobra (Izsótól.)
