Arany fellépte az irodalomban
Arany fellépte az irodalomban
Nyomtatva először 1846 márciusában jelent meg neve az Életképekben Egy egyszerű beszélyke című novellája alatt, mely egy lelkészlak életének idilli keretében egy falusi rémdrámát beszél el, s a melyet még ugyanott s ugyanaz évben a Hermina című elbeszélése követett. Már akkor asztalfiókja számára lefordította Sophocles Philoctetesét és Shakspere János királyát s egy szatirikus époszszal is elkészűlt. A megyei élet visszaélései, a pártok túlzóinak éretlen lármája gúnyos hangulattal töltötték el. Hazafisága megdöbbenéssel, természetes józansága visszatetszéssel nézték az önzés és handabanda képeit, melyek szellemének csöndes fensőségében humoros alakot öltöttek. Ennek mélyebb forrásából fakadt a Rák Bende éposza, mely később Az elveszett alkotmány nevét nyerte; de komikai hangján, mintegy a talajból magával hozva, felismerszik annak az elméskedő, torzító, törpékkel nagyzó csufondáros előadásnak nyoma, melylyel jókedvű névtelen verselők a vidék apró nagyságairól, vadász- és egyéb kalandjairól, báljairól és gyűléseiről sokszor az egész vármegyét hahotára fakasztották. E hangban sok van, a mi a debreceni kollégiumra emlékeztet; de egy mélyebb érzés és nemesebb felfogás tolmácsaként. Az éposz tárgya a maradi Rák Bendének s a meggondolatlanul haladó Hamarfinak meg zajgó táboraiknak szereplése a tisztújításon, a védegyletben, az utasításokat tárgyaló megyegyűlésen; machinája a boszorkány Armidának s a garabonciás Hábornak versengése földi pártfogoltjaikkal, mig megsemmisítik egymást s hamvaikból a Lelkesedés és Erély születnek, kik az addig ismeretlen »együgyűek és kicsinyek« által készítik elő a haza szebb jövőjét. Tervtelen, nehezen vezetett meséjénél többet érnek komikus képei; isteneinél emberei, különösen néhány mellékalakja, mint Ingady; alakjainál ezeknek egy-egy torzvonása, a költőnek egy-egy jó ötlete s messzecsapó fordulatai. Élményei és olvasmányai viszhangzanak benne: hősében Szilágyi parentációja; Armidában, a tespedés szellemében, Tasso boszorkánya; hexameteres formájában inkább Fazekas Ludas Matyija, mint Vörösmarty. A maga mulatságára, saját vallomása szerint tervtelenül kezdett költeményt felküldte a Kisfaludy-társaság pályázatára s 1846 elején, Erdélyi, Zádor és Vörösmarty birálata alapján, megnyerte a kitűzött jutalmat. Meg ugyan csak három év múlva az Évlapokban jelenhetik; külön kiadására a cenzúra nem adott engedélyt. Io Pean! üdvözli a hű Szilágyi; de Arany elégedetlen munkájával s fülébe csak Vörösmarty itélete cseng (melyet nem is egyenesen rá, hanem a pályaművekről általánosságban mondott): »nyelv, verselés olyan, mintha irodalmunk vaskorát élnők«.
