Kemény mint politikus
Kemény mint politikus
Kemény mintegy húsz kötet regényt és beszélyt írt, leginkább a politikai szünetek napjaiban, mert 1841 óta egész 1867-ig folyvást foglalkozott a politikával s néha kizáróan csak annak élt. Bár regényei nem politikai s társadalmi irányúak, a költőt és politikust mégis összeköti az eszme és hangulat bizonyos rokonsága. Valamint regényeiben a nemes szenvedélyek, az erény tévedéseit rajzolta, úgy politikai műveiben legörömestebb fejtegette a hazafiság túlzásait, a nemes törekvések tévtanait, a népszerű eszmék árnyoldalait, sőt veszélyeit. Nem egyszer emlegette Hieró királyt, a kinek egy híres mechanikus oly hajót készített, mely legszebb és legkényelmesebb volt az egész világon, de történetből csak a syrakusai kikötőbe nem fért be, a melynek számára készült, s a csekély hiba miatt hasznát sem lehetett venni. Fölhozta azt a keleti mondát, melyben a beteg perzsa király számára rendelt orvosságot tanácsosainak kelle bevenni, s így az egészségesek megbetegedtek, a beteg pedig nem gyógyúlt meg. Azt hitte, hogy a magyar politikai életnek sok ily mechanikusa van s orvosai gyakran nem a beteget gyógyítják, hanem az egészségest betegítik meg. Tapasztalta, hogy az ellenzék rendesen többet szokott igérni, mint a mennyit megtartani képes, de az 1848 előtti magyar ellenzék, nagy többsége mellett sem juthatván kormányra, még kevesebb felelősséget érez s e tekintetben fölülmúlja a világ minden ellenzékét. Születésénél fogva arisztokrata volt, helyzete és foglalkozása demokratává tették, de sohasem volt a merev rendszerek és elvek embere. Azok soraiban küzdött, akik védték az alkotmányt az abszolutizmus ellen, a magánjogban a feudalizmust, a közjogban a rendiséget akarták megdönteni, de érezte, hogy viszonyaink közt a demokraciai eszmék bizonyos ponton túl nem szolgálnak a szabadság biztosítására, nemzetiségünkre nézve pedig éppen veszélyesek.
Családi hagyományai, történelmi tanúlmányai, Magyarország önállásáért lelkesítették; de tudta, hogy minden törekvés e cél felé mily szoros kapcsolatban van a külügyek állásával, s az örökös tartományok helyzetével. Nem szolgaiságtól, nem a politikai tétlenség- és lelketlenségtől féltette nemzetét, hanem az igenis merész tevékenységtől, az igenis lázas lelkesültségtől, s azt tartotta, hogy hazánk szabadsága- és önállóságának ellenségei kevésbbé veszélyesek, mint nagyon is hű barátai. Semmit sem kedvelt annyira, mint az eszmék természetének, a tények okainak s az események értelmének nyomozását – mint politikát író ebben legerősb – éppen azért elégületlen volt az ellenzék nem egy tanával s nem igen hitt a rázkódás nélkül való átalakulás lehetőségében.
