Jellemrajzai
Jellemrajzai
A jellemrajzban nem kevésbbé kitünő. Látszik, hogy mélyen vizsgálta saját és mások szívét. Ismeri az embert, feltárja a szív és agy legtitkosabb redőit, nyomról nyomra követi a szenvedélyt egész a monomaniáig, mondhatni az őrűltségig. Hősei szenvedélyökben hordozzák végzetöket s katasztrófjok oly természetes, mint valamely szillogizmus zártétele. Nem téved abstrakcióba, kerűli a típust, talán inkább mintsem kellene, és egyénekre törekszik. Nagyrészt összetett szenvedélyeket fest. Több szenvedélyt, több indokot olvaszt össze, melyek egymásra hatva, egymást élesztve vagy mérsékelve idézik elő a bonyodalmat és katasztrófot. Kolostory a bigott vallásosság s hiú könnyelműség, az arisztokraciai idealizmus és heves érzékiség vegyülete; Tarnóczyné a puritanizmus és képmutatásé, kinek egy képzelt sérelemből folyó gyűlölsége kapzsi irigységgé válik és szent célja magánbosszúvá; Verbőcziben a tudomány és optimizmus, a hazafiság és öncsalás, a jóság és hiuság; Péchyben a vallásos álmodozás és nagyúri gőg kockáztató gondatlanság és szelid mérséklet olvadnak össze. S a női hiúságot és kacérságot hány vegyületben és változatban rajzolja, a legbűnösebbtől a legártatlanabbikig: Idunától egész Péchy Deboráig. Az összetett szenvedélyek e tömkelegében néha eltévedni látszik, finom részletezése nem mindig emeli a költői hatást, meg-megvillan pesszimizmusa is, mintha az emberen minden csak máz volna, mely gyöngeségeit takarja, mitha bűneink nagy része túlhajtott erény volna s erényeink nagy része ki nem nőtt bűn, mintha játékszerei volnának rokon- és ellenszenveinknek, melyek megvakítanak, és közönyünknek, mely kioltja érzésünk lángját. De ha gyöngűl is olykor lelkében az erkölcsi eszmény, soha ki nem alszik. A nemes nő- és férfialakoknak egész sora vonúl el regényeiben. Eliz, Sára, Klára, Dóra, a három Mikes-fiú, a két Elemér, Róbert: mind mély érzésű, önmérséklő, lemondó jellemek, a kiknek minden bűnök csak az, hogy teljes szívvel ragaszkodtak valakihez, a ki őket akarva vagy akaratlanul boldogtalanokká tette. Kemény ifjú álmait, szeretteit, szép emlékeit rajzolta bennök oly igazán, oly őszinte meghatóan. De szíve és képzelme démoni elemeit ép oly erővel tudta kifejezni. Gergely és Barnabás diákok az elemek legélesb képviselői, amaz az erkölcsiségtől teljesen megvált rendkivüli észé, emez a szerencsétlenségből folyó embergyűlöleté. Azonban Kemény jobb kigondoló, mint kidolgozó, jellemrajzainak körvonalai biztosak, de árnyalatai nem mindig elég élénkek s nincsenek teljes hatalmában a nyelv művészetének oly titkai, a melyek az elbeszélést vonzóvá, a párbeszédet elevenné teszik. A magánbeszédben, a benső lelki küzdelem fölleplezésében már sokkal szerencsésebb. Néha itt olyan eleven, oly találó, hogy a legkitünőbb költőkkel versenyez. A természet, hely és környezet hatásának rajza a kedélyre kiválóan sikerűl neki. Az a lélekállapot, midőn az ész dialektikája elaltatja a szívet, vagy a szívé az észt; a midőn a képzelődés nagyítja vagy kicsinyíti a tárgyakat, a szenvedélyt tüzeli vagy hűti; a mámor- és kiábrándulásnak, a tettre ragadtatás és tett visszahatásának hangulata, a kósza álmodozás, a sejtelmes borongás: a legköltőibb tolmácsra találnak Keményben. Regényeinek e helyei a magyar költészet legszebb lapjai közé fognak tartozni mindenha.
