A korteskedés és ellenszerei
A korteskedés és ellenszerei
Erdélyben kezdte politikai pályáját, résztvett a kolozsmegyei közgyűlésekben s vezércikkeket írt az Erdélyi Hiradóba. Az erdélyi ellenzék csaknem kizáróan a sérelmi politikát űzte. Kemény politikája termékenyebb mezőn szeretett járni, sorozati kérdések miatt nem akart megnyerhető előnyökről lemondani, s a mit kiszakasztva életbe léptetni remélt, nem temette az úgynevezett rendszeres munkálatok közé. Ez irány Kolozsmegyében többséget vívott ki, s hatással volt az erdélyi országgyűlésre is. Azonban Kemény nem annyira ezzel, mint 1843 és 44-ben két füzetben kiadott A korteskedés és ellenszerei című röpiratával vonta magára a közfigyelmet. Ekkor választotta az Akadémia levelező tagjának, hogy később tiszteleti és igazgató taggá emelje, ekkor jött közelebbi ismeretségbe egy pár magyarországi kitünő államférfiúval és publicistával. E röpirat, forma tekintetében, messze áll Kemény későbbi politikai munkáitól, de rendkivül éles észt és míveltséget árult el. Kemény egész tárgyilagossággal vizsgálta a korteskedés kórjelenségeit, melyek akkortájt nemcsak a megvesztegetés, hanem az erőszak alakjában is mutatkoztak s éppen úgy veszélyeztették a szólás és választás szabadságát, mint bomlasztóan hatottak a megyei közigazgatásra és igazságszolgáltatásra. Bírálat alá vette az ajánlott gyógyszereket, különösen a Wesselényi indítványát, a ki országos törvény helyett megyei rendőri és büntető szabályokkal akarta fékezni a visszaéléseket. Kemény országos törvényt sürgetett s a rendőri szabályok helyett a cenzsuban kereste a gyógyszert, a mely szerint a megyei választó jog csak a birtokos nemeseket, némely vagyonosabb nem-nemest s a honoráciorokat illette volna meg. De nem e javaslat keltett figyelmet, hanem beható fejtegetései reformjainak vezéreszméiről, megyei rendszerünkről, a cenzusról és az általános szavazatról. Élesen kiemelte, hogy a magyarnak kötelessége előmozdítani a liberalizmus érdekeit, de el nem hanyagolni nemzetiségét, noha e kettős kötelesség érdekei olykor meghasonlanak, útjai keresztülvágják egymást, irányai külön szakadnak. Fejtegette, hogy reformjainknak összhangzásban kell lenni a főcéllal, a mely a képviseleti rendszerre való átmenetel. Megtámadta azt a törekvést, a mely a megyerendszert a föderalizmus felé vonja, az országgyűlést a megyék szolgájává törpíti, s nemcsak a visszaélések, hanem a jó közigazgatás elé is akadályt gördít. A cenzus és az általános szavazat kérdésével legtöbbet foglalkozott könyvében, különösen az általános szavazat veszélyeit fejtegette, a mely szerinte éppen oly elevensége a szabadságnak, mint a jó rendnek.
