Eötvös gondolat-bősége
Eötvös gondolat-bősége
S itt még egy pár szót Eötvösről, mint regényíróról általában. Regényeinek, formai szempontból, kétségtelenül legnagyobb hibájok, hogy túlságos sok bennük a reflexió. Akárminő szépek és tanúlságosak legyenek ezek, ilyen mennyiségben rendkívül vontatottá teszik a cselekvényt s nagyon fárasztják az olvasót. Ő maga is jól tudta ezt. »Regényeimnek egy nagy hibája az, – mondja jóízű humorral a Falu jegyzőjében, – hogy felette sokat okoskodom; néha szinte megsajnálom olvasóimat.« Agya, szíve folytonosan munkált: nagyon sok gondolata volt állandóan s nem tudott ellentállni a közlési vágynak. Ebből folyik nagy alanyisága is, mely személyeiben is folyton előttünk van. Személyei rendkivül érzékenyek, nemcsak a nők, hanem a férfiak is (gondoljunk csak Tengelyire a Falu jegyzőjében), mint az író maga, ki egész szívével van ott azon alakokban, a kiket szeret. De e mellett mély psycholog és szokatlanul finom boncoló, a kivel élvezet együtt haladni, míg ki nem fáraszt bennünket; az életnek s az emberi szívnek oly finom szálait, mozzanatait meglátja, a melyeket csak ezredik szem ha észre vesz. Kisebb elbeszélései is ugyanazon tulajdonokkal birnak mint regényei, a mi természetes.
Ezt a gondolatokban való pazar gazdagság adott lételt egy másik munkájának, mely 1864-ben jelent meg, Gondolatok címmel. Szokása volt, fiatal kora óta, a lelkében megszülemlő gondolatokat, melyek egy-egy lélektani vagy tapasztalati igazságot fejeztek ki, azonnal papirra vetni; s ezeknek gyűjteménye a föntebbi munka. A vallás, tudomány, irodalom, politika művészetek, emberi szív, szóval az ember egész szellemi világára kiterjedő igazságok ezek, néha epigrammai rövidséggel, máskor valamivel hosszasabban elmondva; sohasem üresek, vagy felületesek, mindig tanúlságosak, sokszor mélyen megkapók. Íróink közt nincs senki, ki ilyen mű adására annyira képesítve lett volna az áldó természettől, mint Eötvös.
