Árpád
Árpád
Az Árpád tizenkét könyvre osztva, külső szerkezetben a Vergilius nyomán készűlt; de Horvát az egyöntetű cselekvény megalkotásában Vörösmartytól is messze maradt. A mű meséje ott kezdődik, a mint a magyar törzsek vezérei megesküsznek, hogy Etele birodalmát visszahódítják. Álmos agg korára való tekintetből fiát, Árpádot, ajánlja a fővezérségre, de Lebed is törekszik erre s boszújában a magyarok ellenségeivel szövetkezik. Mégis Árpádot választják meg fővezérnek, s Tatur, a főpap, átadja neki Etele kardját, s most Lebeddel megütközik, kinek seregét szétszórja. Lebed fia, Szabolcs, már előbb Árpádhoz csatlakozott, mert apja Bongornak, a kozár fejedelem leányának kezétől megfosztotta őt. Árpád az Etel vizéhez ér, a melyen átkelvén, hét napi pihenőt tart. Itt értesűl a susdali oroszok, bolgárok és besenyők készülődéseiről, de leveri őket és hosszas küzdelmek, folytonos harcok között átlépi a Kárpátokat, s miután a krobatokat beleolvasztja a nemzetbe, Munkácshoz jut, honnan széttekintve a dél felé nyúló vidékre, így szól:
Itt új országunk kezdődjék. Ez hely az első,
Mely vészes hadi munkánknak fölnyitja jutalmát.
Munkával keresők: neve Munkás légyen ezentúl.
Mely vészes hadi munkánknak fölnyitja jutalmát.
Munkával keresők: neve Munkás légyen ezentúl.
Innen Árpád meghódítja az egész országot s vadászaton egy avar keresztnéy remetére akad, a ki elmondja neki az angyal jóslatát Magyarország jövőjéről; majd Rajmund bencés szerzetessel találkozik Pannonhalmán, a ki megjósolja, hogy Árpád unokáiból keresztyén királyok lesznek. A mű Zsolt fejedelemnek Etelvárába való bevonulásával s a rákosi áldomással végződik.
E sivár, kietlen harcok fegyverzaja úntatóan egyhangú. A hősöknek a vitézségen kivül semmi emberi szenvedélyök nincs, a mi alakjukat érdekesebbé teheti vala. Mindössze Szabolcsnak Bongor leányával, Illivel, és Etének Kuldinával, a Tuhutum leányával való szerelmi viszonya volna költőibb lelemény, de az események folyamára mind a kettő igen csekély mértékben hat. Az époszból a csodálatos elem teljesen hiányzik, s már ez is megfosztja igazi époszi jellegétől. Azonban ódon nyelvében, régies szavaiban, fordulatos szókötéseiben s merész mondatfüzéseiben sokszor van költői erő, zordonsága néhol bájjal vegyűl, festéseiben bizonyos komor színezet, s az indulatok rajzában nem egy helytt van melegség. Hangjában, dikciójában a fenségesre törekvés majd mindenütt érezhető, s könnyedén omló hexameterei az epikai nyelvnek biztos használatát mutatják mind az Árpádban, mind kisebb műveiben. »Övé – Mint Toldy helyesen mondja – klasszikai époszi nyelvünk s hexameterünk megteremtésének dicsősége.« Episztoláiban, heroidjeiben, epigrammáiban pedig megcsillan humora is, sőt a Blumauer Aeneisének töredékátdolgozásában szatirai ere is bővebben csörgedez.
