A Kelet Népe
A Kelet Népe
A Kelet Népével indítá meg a háborút Kossuth ellen. (Pest, 1841.) Szelídebb vérmérsékletű honfiak, pl. Bezerédj, sokat fáradoztak a két vezér kibékítésén, vagy pedig a szakadásnak, ha már el nem kerűlhető, enyhítésén, melytől különösen Deák is, a nemzeti párt meggyengűlését s a kormánynak, mely iránt még mindig bizalmatlansággal viseltettek, rég elhagyott kényuralmi és beolvasztási politikájára való felbátorítását vélték következtethetni; mig Széchenyi az élire állított érdekek összeütközéséből eredő mozdulatlanságot (»csökönyösödést«), osztályok, felekezetek, nemzetiségek egymásra uszítását, birtokosok harczát birtoktalanok ellen, mindent felforgató forradalmi szenvedélyek felülkerekedését, s ebből általános bomlást, bukást jósolt, s e rémlátásba, melyet az udvari körök szutyongatásai rég támasztottak benne, évről évre mindinkább beleélte magát. Ezt meggátolandó, személyét veté oda, éveken át s nagy érdemekkel gyűjtött népszerűségét, melyet különben mint hozzá egyedül illő jutalmat nagyra becsűlt, oda áldozta a haza oltárára. Mondhatjuk: nagyobb áldozatot közélet embere nem hozott soha. Naplói tanúskodnak iszonyú lelki küzdelmeiről. »Epedő kebellel és kimondhatatlan lelki küzdelmek közt írom e sorokat. De nem azért epedez keblem, nem azért küzd lelkem, mintha magammal tisztában nem volnék. Valóban nem; kínaim oda: látni mint borúl hazánkra vész s nem lelni magamban annak elmellőzésére váltig erőt.« – »A Pesti Hirlap szerkesztője (Kossuth) azon halandók egyike, kiket a véletlen, a körülmények játszi fordulata, tán az istenek, egy különös, a szokottnál nagyobb fénykörbe állítának. Mint áldozat mutatkozik ő a fiatal képzeletben, áldozat, mely a nemzet legszentebb jogaiért szenvedett (t. i. az oktalan Pálffy-kormány alatt, igazságtalan itéletet, börtönt) s ekkép hatalma korlátlan, korlátlan mint a képzelet, mint az ömledező szívnek határtalansága.« »Ki fog világlani: magát szereti-e inkább, vagy a hazát!…« Ismételve francia jeligéjét: »lelkesűlés kezdi, őrjöngés kiséri, megbánás követi a forradalmakat« – a lehető leghatározottabban tiltakozik azon föltevés ellen, mintha ő és Kossuth egy úton járnának, sőt ha még egyszer jőne a világra, fajtája megmentése és felemelkedése végett, főbb vonásokban csak ugyanazt tenné, de ha mégis emberi gyarlóságánál fogva a bekövetkezendő szerencsétlenségnek ő lenne okozója: »akkor, úgymond, ám törjék velőmet ketté, érje nevemet átok, legyen rajta utálat bélyege, szél hordia el por gyanánt halandó részemet, legyen sorsom megsemmisülés, nem szomjaztam felemelkedésem, saját dicsőségem után, e bűntűl ment vagyok; célom őszinte s nemes vala. A világegyetemben egy féreg, egy észrevétlen parány, mégis sóvárgott lelkem a legnemesb felé és ha porhüvelyem elbomlása után soha nem ébredek is fel többé, mert eléggé ki nem képzett s eléggé ki nem tisztúlt lelkem kéjeit: nem ragadhatja el tőlem, mig eszmélek, semmi erő azon kéjérzetet, azon öntudatot, hogy előttem is megnyílt néha az ég s emberi gyarlóságaim ára között honomért mindig hűn dobogott szívem«. Zordon ékesszólás, mely ellenfeleit is meghatja. S ez, éppen úgy mint a »forradalmi verses fonál« Kossuth iratain és nyilatkozatain, végighuzódik sokszor, egész váratlanul, is tűnve fel, Széchenyi ezentúlí, bárminő közömbösnek látszó felszólamlásain s legtárgyilagosb véleményadásain keserű feljajdulásukba csapván át amazok, reménytelen pesszimizmust árulván el emezek. Csodálnunk kell a lelki erőt, mely a siker minden kilátása nélkül, rideg kötelesség tejesítésére ösztökéli őt, majdnem úgy mint egy halottnak kilátása nélkül, rideg kötelesség teljesítésére ösztökéli őt, majdnem úgy mint egy halottnak tartozó végső tisztelet lerovására. Ez a búskomolyság nyilvánúl a magyar Walhalla eszméjében is, melyet bár nem szerencsésen választott, Üdvlelde szóval jeleztt, hogy »legyen vérünk jobb része, vagy ha buknunk kell, legyen a magyar halálban legalább egyesűlve, ha nem tudott életben egyesűlni és nem bírta értelme által az elsűlyedéstől megmenteni magát«. (Külön lenyomatban gróf Dessewffy Aurél halálakor 1843.) Széchenyi ez egyik legszebb gondolatát megvalósítani boldogabb utódaink lesznek hivatva, vannak kötelezve; de bízzunk benne: egyúttal meg is cáfolni annak dicstelen sűlyedésüket, bukásunkat jósló indokolását!
Gróf Széchenyi István mauzoleuma N.-Czenken.
Gróf Széchenyi István emlékérme.
