Mentovich Ferenc
Mentovich Ferenc
Ebbe a csoportba tartozik még Mentovich Ferenc a haza, természet és családi szeretet meleg magasztalója. Született 1819 áprilisában Nagy-Debreken, Belső-Szolnokmegyében, s tanúlt Naszódon, Deésen és Enyeden, hol négy éven át, 1837-től 1841-ig Szász Károly nevelője volt. Már ekkor a Virágkosárban és Reményben, sőt az Athaeneumban és Regélőben is több verse megjelent: de csak bécsi és berlini egyetemi tanúlmányai, németországi és svájci úti bolyongásai után zendűl meg lantja sűrűbben. 1847-ben bocsátja közre az Unió-dalokat e csinos és hangulatos verseket, melyek a kor fuvalmától ihletve a két ország egyesüléséről szólanak. Az eszme már az emberek lelkében élt, azért e dalok buzgó és buzdító hangja élénken hatott. 1848-ban Gyulai Pállal és Szász Károlylyal a Nemzeti Színeket írja és adja ki, hazafias lírájok friss és lüktető lobogásával. A függetlenségi harc vihara nevelői állásából, melyet a b. Kemény-családnál Gáldon elfoglalt, és szülőföldéről, mely koszorús bérceivel és regényes völgyeivel elbűvölte, tova sodorta családjával. Pesten, majd Nyitra-Ujlakon húzódott meg, mig 1850-ben a nagykőrösi gimnázum természettudományi tanára lett. Csöndes nyugalmában és családi boldogságában dalos kedve is meglendűlt s 1854-ben megjelent a Száraz lombok, legjobb gyűjteménye, mely a költő fejlődéséről tanúskodik. Alakja rend szerint könnyedebb, hangja változatosabb, különösen a természet szépsége iránt fogékony. De több a gondolata mint az érzése, több a színe mint a zengése, nagyobb az alaki gondja mint a szenvedélye. 1856-ban visszajut Erdélybe, a marosvásárhelyi főiskolához, s a természet költészete helyett a természet kutatása foglalja el. Megindítja a Marosvásárhelyi Füzeteket, ez ismeretterjesztő folyóiratot s kiadja 1871-ben az Uj világnézletet, a materializmus tanát, melyért ismételve sok ismerettel és erős meggyőződéssel harcolt; 1879-ben halt el.
Lévay József arcképe és névaláírása.
