A FEKETETORKÚ HANTMADÁR. Saxicola stapazina (L.) 1766.*
A FEKETETORKÚ HANTMADÁR.
Saxicola stapazina (L.) 1766.*
Saxicola stapazina (L.) 1766.*
LINNÉ csak a vén hímet irta le e néven.
[Motacilla stapazina L. – Saxicola stapazina TEMM. – Vitiflora rufa BRHM. – Saxicola rufa DRESS.]
Jegyei: akkora mint előbbi; az öreg hím álla, torka, szemköre és szárnyai feketék, úgyszintén két középső farktolla, valamint többi farktollának hegye is (leginkább a szélsőké); egyéb testrészei fehérek; háta és melle rozsdás árnyalatú; a tojó általában barnább; feje és háta homokbarna; alsó farkfedői fehérek; szárnyfedői rozsdás homokszínűek; melle és lágyéktája rozsdás homokszínű, torka szürkésfehér vagy szürkésbarna, középen feketés; evezői és farktollai sötétbarnák, utóbbiakon a fehér részletek – mint a hímnél – megvannak. A fiatalok a tojóhoz hasonlítanak, felső részükön minden tollnak fehéres szárfoltja és hegyén agyagsárgás szegélye van; alsó testök piszkosfehér, szürkésen és agyagsárgán árnyalt.
Mértéke: H. 14,7–14,9; Sz. 8,8–9,2; F. 5,9–6,2; L. 2,2–2,4; Cs. 1,2–1,35 cm.
Két alakját szoktuk megkülönböztetni, t. i.
a) Nyugoti feketetorkú hantmadár (Saxicola stapazina stapazina TEMM. 1820. – Sax. occidentalis SALVAD. 1886.), mely Algirban, Marokkóban, Spanyolországban, Dél-Francziaországban költ s egy ízben Angliában valamint Helgolandon is előkerült.
b) Keleti feketetorkú hantmadár. (Saxicola stapazina melanoleuca [GÜLD.] 1775.), mely Görögországban, Palesztinában, Kis-Ázsiában, Dél-Oroszországban, Perzsiáig fordul el fészkelve.
Előbbinek fekete torokfoltja kisebb mint utóbbié, a nyugoti alak tojóinak torka szürkésfehér, a keletieké sötétebb, barnás, sőt a középen feketés s ez a szín foltszerű. Olaszországban, Dél-Tyrolban, Isztriában, Dalmácziában, Boszniában, Herczegovinában, Montenegróban mind a két alak előfordul s itt általában nem typikus egyik fajta sem. A magyar tengerparton szintén nem éppen ritka s a kopár Karszt-hegységet lakja. Itt azonban a melanoleuca alak is gyakrabban kerül. A zágrábi múzeumba 1888-ban Fiume vidékéről került több példány, s dr. MADARÁSZ GYULA 1898 május havában Novi körül Povilenél gyűjtötte.
Életmódjában keveset különbözik a közönséges hantmadártól. Fürge, eleven, vigyázó szárnyas, mely a csupasz sziklák világát kiválóan élénkíti, nemcsak tarka szinezetével, hanem vidám hangicsálásával is, melybe más madarak hangjait utánozva belekeveri.
Fészkét sziklahasadékokba szokta leginkább rakni, s öt világos kékeszöld alapszínen vörösbarnán foltozott tojást tojik. Találkoznak egyszínű tojások is.
Tojásmérték (REISER O. szerint): H. 17,7–21,5; Sz. 14,7–16,2 mm.
Gazdaságilag nincsen valami jelentősége.
