XIII. REND. ÉNEKLŐK. OSCINES.

Teljes szövegű keresés

XIII. REND.
ÉNEKLŐK.
OSCINES.
Ez a gazdag rend, az összes eddig ismert fajoknak körülbelül felét öleli föl s általában mindazokat, melyek úgy külsejök arányosságára, szervezetök szabályosságára valamint tulajdonságaikra nézve, magukon viselik a «madár» fogalom legkirivóbb jegyeit. Így náluk találjuk meg teljes kifejlődésben az éneklés szerveit, azt a 4–6 izompárt a gége alsó részében, mely a hangok dallamos változatosságát eszközli. Igaz, hogy némelyeknél ez az éneklőkészülék tökéletlen s ezek méltán más rendbe – a Rikácsolók (Clamatores) rendjébe – volnának sorolandók, de mivel közülök nálunk csak egy-két faj fordul elő s a többi sok mind külföldi, czélszerűség tekintetéből őket is e rendbe olvasztjuk.
Az éneklők termetre kicsiny vagy középnagy madarak, szinezetök úgy csőralkatuk sokféle. Lábuk szabályos, az ujjak rendesen állanak, a külső és középső tőben többnyire kissé összeforrott, a hátulsó erős; a csüd elől táblákkal, lemezekkel vértezett s módosulásai szerint az egyes csoportok megkülönböztetésénél fontos; czombjuk a csüdig (térdhajlásig) vagy néha kissé a csüdre terjedőleg, tollas. Szárnyalkatuk is feltünő, a mennyiben – eltekintve a felső karcsonttól, mely náluk ellentétben az előbbi renddel, nem rövid – első evezőjük rendszerint rövid, elkorcsosult sőt hiányzik, mikor is a második lesz elsővé; elsőrendű evezőik száma 9–10; szárnyfedőik rövidek. Farkuk 12, ritkán 10 tollú.
Életmódjuk igen változó; a legtöbb azonban kertjeinket, mezőinket, erdőinket, házunk táját valóságosan élénkíti, éneklésével füleinket, megjelenésével, mozdulataival szemeinket gyönyörködteti s táplálkozásával gazdaságunknak javára szolgál.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem