A KÖVIRIGÓ. Monticola saxatilis (L.) 1766.
A KÖVIRIGÓ.
Monticola saxatilis (L.) 1766.
Monticola saxatilis (L.) 1766.
[Turdus saxatilis L. – Saxicola montana KOCH. – Sylvia saxatilis SAVI. – Petrocincla saxatilis VIG. – Petrocossyphus saxatilis BOIE. – P. polyglottus BRHM. – Petrocichla saxatilis KEYS. & BLAS.]
Népies nevei: körösztös veréb (Veszprémm.); sziklarigó; kövi rigó (Erdély).
Jegyei: majd akkora, mint az énekes rigó; első evezője kicsiny, hegye a szárnyfedők feléig ér; 2-ik evező hosszabb a negyediknél; a fark – a középső két tollat, mely barna, kivéve – rozsdavörös, úgy az alsó szárnyfedők is, utóbbiak azonban kissé halaványabbak; az evezők sötétbarnák, belső felük világosabb szegélylyel.
Leirása. Öreg hím: a fej és nyak hamvaskék; egész alsó teste élénk rozsdavörös; szárnya sötétbarna, a nagy szárnyfedők hegye rozsdásfehéres; a váll és farcsik palaszürke; a hát közepe és alsó fele fehér; csőre és lábai feketék; szeme barna. Őszszel a tollak világosabban szegettek s egész szinezete fakóbb benyomást kelt. A tojó feje barnásszürke, apró sarlóalakú, barnásfehér foltozással; felső részei is ily színűek, a tollak hegye fehéres, azonkívül mindegyik feketés foltu; a torok fehéres, oldalvást feketés petytyekkel; az egész alsó test rozsdássárga, feketésbarna sarlóalakú sűrű foltozással és hullámvonalakkal tarkázva. A fiatalok az első tollazatban hasonlók a kerti rozsda farkú fiókáihoz: szürkésbarna alapszinen rozsdássárgán pettyezettek, torkuk rozsdás árnyalatú fehéres.
Mértéke: H. 16,4–17,7; Sz. 11,2–11,8; F. 6–7,1; L. 2,2–2,9; Cs. 1,9–2,1 cm.
Közép- és Dél-Európa, valamint Ázsia megfelelő övének sziklás vidékeit lakja s Turkesztánban, Mongoliában, Észak-Khinában is előfordul. Angliából csak egy példány ismeretes. Belgiumban és Helgolandon is mint ritkaságot észlelték csak. Hazánkban sziklás helyeken, régi várfalakon, köves szőlőterületeken, hol egyes kopár sziklák és kevés bokrozatok is akadnak, ha nem is közönséges madár, de egy-két párban mégis költ. Úgy látszik, a mész- és trachytkőzetekhez leginkább vonzódik. Tartózkodási helyein – síkban és hegyekben egyaránt – legtöbbször valami karó hegyén, sziklacsúcson látjuk a hímet üldögélni vagy a köveken ugrándozni. Mozdulatai a hantmadárra (Saxicola) s a rozsdafarkúra (Ruticilla) emlékeztetnek. Farkát gyakran rezegteti, sőt bókolgat is; midőn azonban nyugodt, rigószerű tartása van. Tavaszi megérkezésének országos középnapja: május 4. 1883-ban Kőszegen, házi kertünkben telepedett meg egy pár – az előtt környékünkön sohasem láttam – s három éven át fészkelt itt. Rendesen április vége felé – 1885-ben április 20-án – jöttek meg. Fészköket házunk kertnek dülő falazatiba, mely részben a régi várbástyákon épült, alig három méter magasan, egy tág nyilású négyszögletes falilyukba rakták, nem messze a lépcsőtől. Az, hogy egész nap jártunk keltünk családi otthonuk táján, nem zavarta őket s minden élénkség, nyugtalanítás daczára igen bizalmasan viselkedtek. A fészek egészen a lyuk szélére, száraz, finom fűszálakból volt rakva, csupán burkolatából látszott ki néhány tollacska, igén kevés moha és egy-két szőrszál is. Alakja teljesen lapos s csészéje éppen csak annyira volt homorodott, hogy a tojások nem gurulhattak ki belőle. Fészekalja öt tojásból állott, melyek egyszínű halavány szürkészöldek voltak. Előfordulnak néha vörnyeges, gyenge foltozású tojások is.
Tojásmérték H. 24,8–30; Sz. 18–20 mm.
Míg a tojó költött, a hím közvetetlen az odu előtt álló rózsafák karóin üldögélt vagy felszállt a ház kéményére s innét hallatta, szép, mélázó, búsongó énekét. A tojásain ülő tojó nagy odaadással teljesítette anyai kötelességét. Hányszor mentem el napjában a tanyájuk mellett vezető úton s hányszor néztem szemébe a hű odaadással meglapuló, bizalmasan és aggodalmasan pislogató madárra, melyet egészen jól lehetett látni s megfigyelni, hiszen alig egy méternyire az ösvénytől, a falilyuk párkányán volt családi szentélye. Két hét mulva kikeltek a fiókák, s junius elején kirepültek. Addig, míg megerősödtek, egészen úgy viselkedtek, mint a fiatal rozsdafarkúak; a kert csendesebb részeiben tartózkodtak fákon, a bástyafalon s a földön is. Juniusban az öregek még egyszer költöttek, de nem a régi helyen, hanem a közelben, a várbástyák más pontján. Egy izben fészkök valami 10 méter magasan állott. Más vidékeken sziklaodukban találtam fészkelve. SZIKLA G. Székesfehérvár vidéken présház gerendáján is látta fészkét s megjegyzi, hogy egész társaság kártyázott ott, a tojó még sem mozdult fészkéről.
Tápláléka rovarokból, szöcskékből, legyekből, pókokból, férgekből, pondrókból, álczákból áll, őszszel azonban bogyókat is eszik s a bodzafákat különösen látogatja. Szeptember elején távozik telelő helyeire.
Szépsége, kellemes éneke, a kártékony és kellemetlen alsóbb rendű állatok korlátozása, mind oly tulajdonságai, melyek rokonszenvünkre érdemesítik.
