Az élelem megemésztésére való készülékek.
Az élelem megemésztésére való készülékek.
)
A madárszervezet eddig tárgyalt eszközeit a mechanikai, következőket túlnyomóan chemiai működés jellemzi. Ez utóbbiak azok a belső eszközök, szervek, melyek a táplálékot teljesen felbomlasztják, a test egész gépezetét fentartják s így az alkalmas anyagokat javára fordítják, az alkalmatlanokat ellenben a testből elvezetik. Egyes idetartozó szerveknek azonban még mechanikai szerepök is van, különösen a zúzának.
Az élelem benyálkázása s annak az emésztésre való előkészítése a madaraknál fogyatékosan történik, mert még azoknál is, melyek mint a harkályok, nyaktekercs, fecskék bővebben választanak el nyálkát, ez némileg más jelentőségű. A nyálkaelválasztás és a fogazat hiánya folytán tehát a madarak általában nagy falatokat, kisebb prédát pedig egészben nyelnek le. A szájüregből a garatba s innen a tápláló csatornába kerülő falat ezen át csak úgy csúszhat le, ha az megfelelő tág vagy tágítható. A tápláló csatornának ez a sajátsága a madaraknál jellemző. A magtörőnél (Nucifraga) – hogy egyszerre sok élelmet vehessen magához – még a szájüreg is tágítható, úgy hogy nála bizonyos pofazacskókról is beszélhetünk, melyekbe 6 – 7 drb mogyoró elfér.
A mag- és húsevő madarak tápláléka a tápláló csatornából nem jut egyenesen a gyomorba, hanem a begybe, mely amannak zacskós kitüremlése s mivel falai nagyon mirigyesek, a kemény eleség itt előbb jól felpuhul, csak azután kerül a szintén mirigyekben bővelkedő elülső gyomorba. Ez már a többi madaraknál is megvan s szintén felpuhító működéssel bir. Mikor azután az így előzetesen kikészített eledel végre eléri a gyomrot, az emésztődés folyamata hamarosan és teljesen bekövetkezik. A gyomor körülbelül az az eszköz, melyet a chemiai eszközök sorában retorta néven ismerünk.
A mag- és növényevőknél – általában mindazoknál, melyek nehezen emészthető anyagokat esznek – a gyomor igen izmos falu s retortaszerepén kívül valóságos örlő szerszám, mit a magyar zuza név jól kifejez; a lágy, könnyen emészthető táplálékból élőknél azonban falai megfelelőleg gyengébbek. Hogy minő erőt tud kifejteni a zúza, azt már RÉAUMUR vizsgálatai nyomán tudjuk, melyekből kiderült, hogy a pulyka zúzája 24 egész diót 4 óra alatt összenyomott s egy kis vasbádog csövecskét, melynek nyílásai odaolvasztott lemezkékkel voltak elzárva s mely 80 font megterheltetéssel csak némileg nyomódott be, szintén 24 óra alatt teljesen meglapított
A legtöbb madár még úgyis elősegíti az emésztést, hogy sok kavicsot, homokszemet nyel le; így pl. a fajdkakas gyomrában néha pár száz apró, simára köszörült, gömbölyü kavicsot találhatunk, melyek arra valók, hogy a lenyelt fenyőtűket összemorzsolni segítsék. A vöcsök úgy könnyíti haltáplálékának megemésztését, hogy tollakat nyel le s ezeken a tápláló részek mintegy átszűrődnek, a halpénzek, szálkák pedig külön maradnak. Az emészthetetlen táplálékot a madarak hosszúkás gombóczok, kalbászszerű gumók alakjában kiökrendik, kiköpik; így a csontokat, tollakat, szőröket, kemény bogárszárnyakat, némely magvakat stb. A gyomorban a táplálék péppé (chymus) válik, onnét a vékonybelekbe jut, s a máj és hasnyálmirigy váladékával, az epével és hasnyállal keveredik. Ezt a majdnem teljesen megemésztett nyálkás folyadékot (chylus) azután a nyirokedények felszívják, a mi pedig használhatlan, az a vastag- és végbélen át távozik a testből. Ez utóbbi belek hossza a táplálék nehéz vagy könnyű emészthetőségétől függ; a rovar- és hűsevőknél rövid, a növényevőknél hosszabb. A madaraknak többnyire két vakbelük van, a darúnak azonban csak egy s a pacsirtának nincs is. A hasnyálmirigy és máj meglehetős nagy, előbbi aránylag sokkal nagyobb, mint az emlősöknél. Az epehólyag némelyeknél, pl. a galamboknál – a mit a közmondás is jól tud – hiányzik.
A madarak általában igen nagy evők, mert sokat mozognak. Legkevésbbé birják a koplalást a gyümölcsevők, rovarevők; a magevők néha 48-60 óráig is ellehetnek élelem nélkül s a ragadozók napokig. Egy erdei füles bagoly 13 napig volt nálam élelem nélkül.
A felszívódott és átalakított táplálék a vérerekbe kerül. Ezeknek központi szerve a szív. A madárszív két kamrás és két pitvaros, melyek egymástól el vannak választva; hasonlít az emlősök szívéhez, de izmosabb. Minthogy a szívnek működése – oly sok erőt kifejtő lényeknél, mint a madarak – kell, hogy nagy legyen, azért annak súlya többnyire egyenes viszonyban áll a madár repülési képességével; vagyis nehézszívű madarak többnyire jó repülők. Az arány a testsúly és a szív között: a bankánál 50:1, szajkónál 95:1, ölyvnél 117:1.
A madár szíve gyorsabban dobog, mint az emlősöké s vérük súlya a testsúlyhoz így viszonylik: a galambnál 1:15,8, a tyúknál 1:11,5. Testhőmérsékletük is nagy: 39,44–43,9° C. (emberé 36,5–37,5°, emlősöké 35,5–40,5 C.).
A szív szivattyúként hajtja a vért az egész testen keresztül. A jobb szívkamrák a venosus, elhasznált vért a tüdőkhöz nyomják, a hol az oxigénnel telítődik s felfrissülve a bal szívkamrákba, onnét pedig az ütőerekbe (arteriákba) nyomódik. A vér színe a madaraknál is piros.
A lép a madaraknál mindig megvan. Veséik a medencze hátulsó részén feküsznek, aránylag nagyok, hosszúkásak.
A meg nem emésztett, felszívódásra nem alkalmas, használhatatlan anyagok, valamint a húgyanyag a madaraknál egy helyen gyülemlenek meg, a végbél kiöblösödésében, a kloakában. Húgyhólyagjuk nem lévén, szilárd és folyékony ürülékük a végbélnyíláson összekeveredve ürül ki. Ez az oka, hogy a madarak bélsara, ürüléke többnyire nagyon híg (gém).
