Szövetség

Teljes szövegű keresés

Szövetség
A) A szövetség fogalma az ÓSZ-i iratokban
1. A fogalom általános meghatározása
A szövetség (h. börit) két fél között létrejövő szerződéses viszonyt jelent. A szövetség létrejöhet egyes emberek; egyének és csoportok; csoportok és csoportok; valamint az istenség/isten és az ember között, egyes személyek vagy csoportok viszonylatában. A szövetségkötés gyakorlatának kiterjedt ókori párhuzamai vannak, mivel azonban az ÓSZ-ben minden alaphelyzete és gyakorlat formája fellelhető, ezekre szükségtelen külön kitérni.
A szövetségi viszony létrejötte a feleket nagyon szoros kapcsolatba hozta egymással. Ez a kapcsolat értékében úgyszólván a vérrokoni kapcsolatnak felelt meg. A szövetség a feleket a szerződésben foglaltak feltétlen és kölcsönös megtartására kötelezte, tehát a szövetségi HŰSÉGre. A szövetségre lépők viszonyát BÉKE jellemezte, és annak megtartása nem merült ki a szerződésben foglaltak formális megtartásában, hanem egymás iránti lojalitást, barátságot, szeretetet követelt meg (1Kir 5,15; 1Sám 18,3; 2Sám 19,7). Ezt a szoros kötődést és elkötelezettséget kifejezésre juttatják a szövetség megkötésével kapcsolatos rítusok és egyéb kifejezési formák. A szövetségkötést rendszerint ESKÜ kíséri (1Móz 21,23; 26,28kk; Józs 9,15; 1Sám 20,42), úgyannyira, hogy az eskü olykor a szövetség szinonimájává lesz (1Móz 26,28; 2Sám 21,7; Neh 6,18). Az emberek közötti szövetség az istenség/isten színe előtt történik, aki annak tanúja és garantálója. Így a szövetségkötésnek minden viszonylatában vallási-kultikus töltése van (1Móz 31,50; 1Sám 20,23kk; 2Kir 11,4; 23,3; Jer 34,15). A megkötött szövetség külső jeleiként, tanúsítványaként szerepelhettek emlékkövek (1Móz 31,44kk; 2Móz 24,4; Józs 24,25). Általános gyakorlat volt a szövetségi szerződés írásban való rögzítése, ilyenekről azonban az ÓSZ-ben csak Jahvénak Izráellel kötött szövetségével kapcsolatban történik említés (2Móz 24,7; 5Móz 9,9kk; 2Kir 23,2.21; Józs 24,25). A szövetségi szerződés tartalmazta a szerződő felek megnevezését, a kialakult viszony előtörténetét, a felek jövőbeni viszonyának meghatározását, a szövetségi viszonnyal kapcsolatos kötelezettségek részletes körülírását, az istenség/isten tanúként történő segítségül hívását, végül áldás- és átokformulákat. Ez utóbbival kapcsolatos rítusként szerepelt a szerződő feleknek félbevágott állatok közötti átvonulása, amivel kapcsolatban ugyancsak érvényes, hogy az ÓSZ-ben kizárólag Jahve és emberek közötti szövetségkötéssel kapcsolatban fordul elő (1Móz 15,7; Jer 34,18kk). A szövetségkötést megerősítő aktusként sor kerülhetett kölcsönös ajándékozásra (1Móz 21,27), a fegyverek és ruhadarabok cseréjére (1Sám 18,4), kézfogásra (Ez 17,18), csókra (2Sám 14,33). Különös jelentősége volt az együtt elköltött étkezésnek (1Móz 26,30; 31,46; 2Sám 3,20; Józs 9,4kk). Ez kapcsolódhatott közösen bemutatott áldozattal, amelyhez a vérrel kapcsolatos rítusok is járulhattak (2Móz 24,6kk; Zak 9,1; vö. SZÖVETSÉG VÉRE), és különös jelentőséget kapott a só (3Móz 2,13; Ezsd 4,14; vö. SZÖVETSÉG SÓJA).
Fontos szempont, hogy az egymással szövetségre lépő felek ember-ember viszonylatban sem szükségszerűen kell, hogy akár társadalmilag, akár politikailag egyrangúak legyenek. A szövetségkötésnél szerepet játszhat valakinek a közvetítő tevékenysége (5Móz 28,69; Józs 24,25; 2Sám 3,12kk; 2Kir 11,17).
2. Emberek egymással kötött szövetsége
Az ÓSZ több helyen tudósít egyes emberek egymással kötött szövetségéről. Az egyén azonban ezekben az esetekben lehet egy csoport reprezentánsa is (1Móz 31,44kk; 1Sám 23,16kk; 2Kir 11,4kk; Neh 6,18; Zsolt 55,21). A király és a nép közötti szövetségről számol be 2Sám 3,12kk; 5,1kk; 2Kir 11,17; törzsek közötti szövetségről 1Móz 21,22kk; 21,26kk; Józs 9,3kk. Szomszédos királyok, ill. államok szövetsége szerepel 1Sám 11,1; 1Kir 5,26; 15,19; 20,34; Ez 17,13k-ben.
Izráel számára tilos volt a kánaánita lakossággal vagy annak tagjaival szövetségre lépni. E tilalom hátterében az a meggondolás húzódik meg, hogy egy ilyen szövetség megkötése elkerülhetetlenné tette volna az idegen istenségek kultuszában való részvételt (2Móz 23,32; 34,12kk; 5Móz 7,2).
3. Istennek egyes emberekkel kötött szövetsége
Isten a VÍZÖZÖN után szövetséget köt NÓÉval, mint az egész emberiség reprezentánsával, és őt az egész emberiség ősatyjává teszi (1Móz 6,18; 9,9kk). E szövetség tartalmát az 1Móz 9,1kk foglalja magába. A szövetség látható jele a szivárvány (1Móz 9,12kk). Jahvének Izráellel kötött szövetsége az ÁBRAHÁMmal kötött szövetségében gyökerezik (1Móz 15,18). E szövetségkötés oly módon valósul meg, hogy a kettévágott állattetemek között csak Isten megy át füstölgő kemence és tüzes fáklya formájában. Isten ezt a szövetséget meg is újítja, ennek során kapja Ábrahám új nevét, amely mintegy magában foglalja a szövetségi ígéretet is. E szövetség külső jele a KÖRÜLMETÉLÉS (1Móz 17,1kk). Szövetségen alapul ÁRON házának papi szolgálata (4Móz l8,1kk; 25,12k). Izráel későbbi történetében jelentősége van Isten DÁVIDdal kötött szövetségének (2Sám 7,8kk), amely egyfelől legitimizálja Dávid dinasztiájának királyságát, másfelől Isten szuverenitását a királyé fölé helyezi.
4. Istennek Izráellel kötött szövetsége
Ez a szövetség, amely Jahve KIVÁLASZTÁSán alapul, és amelynek ő a kezdeményezője, Izráelt szoros jogi és személyes kapcsolatba hozza Jahvéval oly módon, hogy ez a kapcsolat kizár minden más kultuszhoz való legcsekélyebb kötődést is. A szigorúan jogi meghatározottság kezdetben egyértelműen pozitív hatást gyakorolt Izráel néppé formálódására és életfolytatására, a későbbiek során azonban előtérbe kerültek negatívumai is.
Izráelnek, mint ISTEN NÉPÉnek a léte szempontjából konstitutív szerepe van a sínai szövetségnek, beleértve a vallási-kultuszi formák és gyakorlat körvonalazódását és kialakulását is. Igen nagy jelentőségű az a tény, hogy a honfoglalást megkezdő izráelita törzsek már alá vannak vetve ennek a szövetségi kötöttségnek. A 2Móz 19-24. és 32-34. részeiben található szövegek tartalmazzák a szövetségi szerződés minden lényeges elemét. Jahve felsorolja eddigi tetteit, mindenekelőtt az Egyiptomból való szabadításra emlékeztetve Izráelt. Ennek alapján rögzíti a szövetségi kötelezettség legfontosabb mozzanatát: az ő tiszteletének kizárólagosságát Izráelben. Az alaptörvényhez részletes kultuszi és etikai előírások csatlakoznak, majd a »szövetségi szerződés« lezárásaként áldás- és átokformulák szerepelnek. Az így meghatározott szövetséget Izráel szabad akaratából fogadja el (2Móz 19,3kk; 24,3kk; 5Móz 26,16kk). A szövetség állandóságát és megtartását a hozzákapcsolódó kultusz (vö. ISTENTISZTELET) és egyéb institúciók biztosítják. Ez utóbbiak közül kiemelkedő jelentőségű a SZÖVETSÉG LÁDÁJA és a SZÖVETSÉG SÁTRA.
A szövetség ilyen módon való megkötése azonban nem lezárt esemény, hanem egy történeti folyamatban megvalósuló cselekmény, amelynek legfontosabb mozzanatát a szövetség megújításának eseményei jelentik. Ilyen jellege van az ún. MÓÁB-szövetségnek (5Móz 28,69). A JÓZSUÉval kötött sikemi szövetség a honfoglalást zárja le, és a tizenkét törzs AMFIKTIÓNIÁjának megszilárdulásában van jelentősége (Józs 24,25kk). A szövetségnek SÁMUEL közreműködésével történt megújítása a KIRÁLYSÁG intézményének bevezetésével kapcsolódik össze (1Sám 12,1kk). Dávid Jeruzsálembe vitte a szövetség ládáját, ennek következtében a szövetség institúciói ehhez a városhoz kötődtek (2Sám 6,1kk), amit még határozottabbá tesz a szövetség sátrát felváltó TEMPLOM megépítése (1Kir 6,1kk; 2Krón 3,1kk). Kialakult a szövetség megújításának gyakorlata az uralkodóváltozások alkalmával (pl. az ún. JÓÁS-szövetség, 2Kir 11,17). Ebbe a kategóriába sorolható a szövetségi törvénynek hétesztendőnként, a sátoros ünnepen történő felolvasása is (5Móz 31,10kk).
Különös jelentősége van a JÓSIÁS KULTUSZREFORMJÁval összefüggő szövetségmegújításnak. Általánosan elfogadott nézet szerint a 2Kir 22,8kk-ben leírtak szerint újra megtalált törvénykönyv az 5Móz-ban található ún. deuteronomiumi törvényszövegnek, ill. szövetségi alapokmánynak valamilyen régebbi, de a jelenleginek lényeges elemeit tartalmazó formája volt. Ebben az iratban sajátos szövetségteológia bontakozik ki. A deuteronomiumi irat alapjaiban a sínai szövetségkötés elemeit tartalmazza, ezt azonban a jóslási korszak körülményeihez (Kr. e. 7. szd.) alkalmazza. Hangsúlyt helyez Isten kiválasztásában megnyilvánuló szeretetére (5Móz 7,6kk; 11,14k), és Istennek Izráellel kapcsolatos cselekedetei közül az Egyiptomból történt szabadítás mellett a honfoglalásra is (5Móz 6,21; 26,8 stb.). A szövetség legnagyobb adománya Izráel számára a szent föld elnyerése, és az az ígéret, hogy azon megmaradhat (5Móz 8,1kk). Izráel újra és újra megismétlődő szövetségszegései éppen ezt a lehetőséget veszélyeztetik (2Kir 22,11kk).
Sajátos jellegzetességeket mutat a PRÓFÉTÁKnak a szövetséghez való viszonya. A próféták saját szerepüket és feladatukat úgy értelmezték, hogy ők Jahve küldöttei, akiknek az az elsődleges feladata, hogy a népet és annak vezetőit a szövetségszegéstől visszatartsák, illetve a szövetség megtartására ösztönözzék. A BABILONI FOGSÁG időszakának prófétái úgy értelmezték az eseményeket, hogy a sínai szövetség teljesen összeomlott és megsemmisült (pl. Jer 11,1kk; Ez 16,1kk). Felismerik ugyanakkor azt is, hogy Jahvénak Izráel iránti szeretete és ragaszkodása nagyobb, mintsem hogy azt akár Izráelnek ez a végletes szövetségtörése is megszüntethetné. Ezért a jövőről megrajzolt képükben feltűnik az Isten által kötendő új, örökké tartó szövetség képe (Jer 31,31kk; 32,37kk; Ez 16,60kk; 34,25kk; 37,15kk). Ebben az új szövetségben minden bűn megbocsáttatik (Jer 31,34; Ez 36,25). Ez a szövetség nem lesz külső institúciókhoz kötve (Jer 31,33; Ez 36,26k). Izráel ismét egy Dávid házából származó király uralma alatt fog élni (Ez 37,25; Jer 33,14kk). DEUTERO-ÉZSAIÁS még tovább bővíti az új szövetségnek ezt a képét; annak közvetítője az EBED JAHVE lesz (Ézs 42,6kk; 49,6kk). A szövetség a pogányokra is ki fog terjedni, így univerzális jelleget kap (Ézs 55,3kk; 49,6). Ebben a prófétai jövőképben a szövetség fogalmának eredeti, szigorúan jogi jellegű meghatározottsága fellazult, és a hangsúlyt Isten iránti feltétel nélküli szeretetre, szabadításra helyezi.
Az intertestamentális kor zsidóságának életét alapvetően a Pent határozta meg. A hivatalos zsidóság vallási élete intézményesedett, a törvény és a szövetség fogalmak úgyszólván azonos jelentéstartalommal, egyszerűen magát a vallásgyakorlatot jelentették. A rabbinikus zsidóság előfutárainak esetében úgy tűnik, hogy a szövetség fogalmának a sínai szövetségkötésben megtestesülő, szigorúan jogi meghatározottsága helyeződik előtérbe. A hellenista zsidóság esetében ugyanakkor a h. börit szónak a LXX-ban szereplő fordítása volt a meghatározó. A diatheke szó jelentése a profán g. nyelvben: rendelet, végrendelkezés. Általában elmondható, hogy a hivatalos zsidóság köreiben a szövetség fogalmának ebben a korszakban nincs jelentősége. Egészen más azonban a helyzet a zsidóság szélsősége és radikális csoportjainak az esetében. Ezek számára az Istennel és egymással kötött, ill. esküvel megújított szövetség alapvető jelentőségű és fontosságú volt. Egy ilyen jellegű eskü szerepelt pl. a QUMRÁNi szektába történő belépés esetében. A szekta egyik iratában a közösség úgy értelmezi önmagát, mint »a damaszkuszi új szövetség gyülekezetét«. A Jer 31,31-et tehát önmagukban beteljesedettnek látták.
B) A szövetség fogalma az ÚSZ-i iratokban
1. Általános meghatározás
A szövetség kifejezésnek az ÓSZ-ben közel háromszáz előfordulási helyével szemben annak g. fordítása az ÚSZ-ben mindössze mintegy harminc alkalommal található meg. A diatheke előfordulási helyeinek közel a fele ráadásul ÓSZ-i idézet, illetve az ÓSZ-re történő utalás. A Gal 3,15kk-ben és a Zsid 9,16kk-ben pedig a profán g. »rendelkezés, végrendelkezés, testamentum« értelemben szerepel a kifejezés. Meglehetősen szűk azoknak az iratoknak a köre is, amelyekben a szó egyáltalán előfordul (syn, ApCsel, Róm, 2Kor, Gal, Ef, Zsid, Jel). Mindezek ellenére elmondható, hogy a szövetség fogalma az ÚSZ-ben is centrális szerepet játszik, egyfelől mert teológiailag igen fontos előfordulásokról van szó, másfelől pedig azért, mert a szó használata nélkül is széles körű szövetségértelmezés bontakozik ki az ÚSZ számos iratában.
Az ÚSZ központi üzenete abban ismerhető fel, hogy Isten Jézus Krisztusban a próféták által megfogalmazott ígéret szerinti új szövetséget kötötte meg az embervilágban, és ez az új szövetség véglegesen az ilyen módon »régi« szövetséggé minősülő sínai szövetségkötés helyére lépett (2Kor 3,14). Az új szövetség megkötése az úrvacsorában proklamálódik, és annak a régihez való viszonyát egyfelől a páli levelek, másrészt a Zsid szisztematikusan feldolgozza.
2. Szövetség és úrvacsora
Az úrvacsora szereztetésével kapcsolatosan két hagyományt őriz az ÚSZ: a syn ev-okét (Mk 14,22kk par), valamint a Pál által az 1Kor 11,23kk-ben leírt megfogalmazást. A szövetség fogalma mind a négy előfordulási helyen központi szerepet játszik, éspedig mindkét hagyományozási forma szerint a borhoz (kehelyhez) kapcsolódó szereztetési szavakban. Ennek a megfogalmazási módnak a hátterében a 2Móz 24,5kk-ben található, a szövetség vérével kapcsolatos hagyomány áll, ugyanakkor az a tény, hogy a Lk 22,20 és az 1Kor 11,25 kifejezetten új szövetségről beszél, azt juttatja kifejezésre, hogy itt a Jer 31,31kk-ben megfogalmazódó prófétai ígéret beteljesedése történik meg. Jézus Krisztus halálában a sínai szövetségkötés helyére véglegesen az univerzális érvényű új szövetség kerül. Az univerzalitást fejezi ki a szereztetési igék syn hagyományozásában szereplő »sokakért« kifejezés (Mk 14,24; Mt 26,28).
3. A szövetség páli értelmezése
Pál apostol önmagát úgy jelöli meg, mint aki az új szövetség szolgája (2Kor 3,6). Ez az önértelmezés nem csak az általa hűségesen továbbadott úrvacsorai tradíción alapul (1Kor 11,25), hanem mindenekelőtt azon a missziói szolgálaton, amelyet Pál a pogányok között, tehát univerzális jelleggel végzett, és amelyet úgy értelmez, hogy abban beteljesedett a prófétai ígéret: a Lélek kitöltetett, és a kőtáblák helyét átvette a »szívek hústáblája« (2Kor 3,3). Ez a felismerés összekapcsolódik azzal a másik tapasztalati ténnyel, hogy Izráel egy része nem akceptálja ezt az új szövetséget, hanem azt a sínai szövetség alapállásáról elutasítja (2Kor 3,12kk). Ezzel a zsidó szemlélettel polemizálva Pál apostol szövetség-teológiájának egyik vezérmotívumává válik a fogság körüli prófétáknál és a késő deuteronomista hagyományban megfogalmazódó gondolatkör hangsúlyozása a sínai szövetség szigorúan jogi meghatározottságának érvénytelenné válásával kapcsolatban, amely gondolatkört a legerőteljesebben a Róm érvényesít. Ennek ellenére Pál csak ritkán használja a szövetséggel kapcsolatban a »régi«, illetve az »új« jelzőt (2Kor 3,6; 3,14), ill. állítja szembe a két szövetséget egymással (Gal 4,24). Pál általánosan használt kifejezésmódja szerint a régi, sínai szövetség a TÖRVÉNYnyel azonos. Így megállapítható, hogy Pálnak a szövetséggel kapcsolatos teológiája végső soron a törvénnyel kapcsolatban kidolgozott teológiai felfogásával szorosan összekapcsolódik. Ebben a vonatkozásban is szorosan kötődik a prófétai, illetve a deuteronomiumi hagyományhoz. Jó példa erre az 5Móz 30,12-14 exegetikailag korrektnek tekinthető kifejtése a Róm 10,6-10-ben. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a papi tradíció szövetségfelfogásának bizonyos lényeges elemeit is integrálja Pál a teológiájába, amikor a Krisztusban egyetemes jelleggel megkötött új szövetségnek azzal a szövetséggel való kontinuitásáról beszél, amelyet Jahve a pátriárchákkal kötött (Róm 9,5; Gal 3,15kk; vö. Ef 2,12k). Abban, hogy Ábrahám törvény nélkül igazult meg, a Krisztusban való megigazulás lehetőségének előképét ismeri fel. Mindezek mellett hangsúlyos azonban Pál esetében az Izráel jövendőben történő szabadulásának a gondolatköre is (vö. ELVETTETÉS).
4. A szövetség gondolata a Zsidókhoz írt levélben
A Zsid-ben a szövetség gondolata központi szerepet kap, mindenekelőtt a 7,10-10,18 szakaszban. A Jer 31,31-34 alapján (amelyet a Zsid 8,8kk; 10,16k-ben idéz) beszél régi és új, átmeneti és örök érvényű szövetségről. A két szövetség tipológiai megfelelését a kultusszal kapcsolatos kategóriákkal fejezi ki, és ezek szolgálnak a krisztológiai tanítás kibontakoztatására. Krisztus a papi tisztét megvalósító és betöltő, önmagát odaadó áldozatával válik az új szövetség kezesévé (Zsid 7,22) és közbenjárójává (Zsid 8,6; 12,24). Egyszer s mindenkorra érvényesen bemutatott áldozata a bűnök végérvényes megbocsátását is jelenti (Zsid 9,11-15; 10,11-18), egyúttal a megszentelést (Zsid 10,10.29), az Istenhez való odajárulás lehetőségét (Zsid 7,25; 10,19kk) és az ígéretek szerinti örökségben való részesedést (Zsid 9,15kk). A hagyományos értelemben vett szövetségi kötelezettségről nincs szó, ugyanakkor hangsúlyos a kegyelemhez való ragaszkodás kötelezettsége (Zsid 10,19kk; 13,20k).
SzCs

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT