Vízözön

Teljes szövegű keresés

Vízözön A B-i vízözön története (1Móz 6,5-9) tudtul adja, hogy Isten az Ádám utáni 10. generáció idején elhatározta az emberiség pusztulását, mert gonoszságuk elhordozhatatlanná vált. Ugyanakkor Nóéval és családjával, mint annak a kornak egyetlen igaz emberével új fejezetet kívánt nyitni az emberiség történetében. Megparancsolta neki, építsen egy BÁRKÁt, amelybe beviheti családját és minden állatból egy párat, hogy megmenekülhessen a vízözön elől. Nóé engedelmeskedett, pedig a bárkát ott kellett megépíteni, ahol nem volt hajózásra alkalmas hely. Az özönvíz aztán minden élőlényt megsemmisített a földön, és a bárka 7 és fél hónap után megfeneklett az Ararát-hegyen. Nóé madarakat bocsátott ki, hogy megtudja, van-e már száraz a földön. Az özönvíz kezdete után Isten parancsot adott a bárka elhagyására, és Nóé oltárt építve áldozatot mutatott be Istennek. Isten pedig megesküdött, hogy nem pusztítja el még egyszer özönvíz által a földet. Megismétli a teremtéskor elmondott áldást a szaporodással kapcsolatban, az ember ételéül adja az állatok húsát, a vért azonban tilos megennie. A Nóéval kötött szövetség jeleként pedig a szivárványt határozza meg.
Az özönvíz történetében vannak bizonyos egyenetlenségek, pl. a bárkába bevitt állatok fajtánként kettő, ill. 7 (6,19; 7,2.3.9), a katasztrófa ideje 40, ill. 61 nap a 8,6-12 szerint, a 7,11 és 8,13 pedig egy évet említ. Az özönvíz a 40 napi eső (7,4.12.17), ill. a nagy mélység forrása és az ég csatornáinak megnyílása (7,11) következtében állott elő. Ezt a történetkritikai bibliamagyarázat a jahvista és papi irat egybedolgozásával magyarázza, a döntő azonban az, hogy a végső megfogalmazás Isten Szentlelkének vezetésével történt, így a jelenlegi szöveget kell az Egyház által elfogadottnak, kánonikusnak tekinteni.
A B özönvíz-története mellett a világ számos régi kultúrájában található ehhez hasonló elbeszélés. A legrégibb és legrészletesebb ilyen verziók a sumér Ziusudra, az akkád Atrahasis és Gilgames eposza. A hasonlóság a B-i történettel a következő pontokban áll fenn: a vízözön fordulópont az őstörténetben, mely az istenek büntetése az emberek bűne miatt. Csak egy ember, az istenek választottja menekül meg, mégpedig egy hajóban, ahol vele van családja és az állatok is. A hajót ő maga építi. A vízözön után a hajó egy hegycsúcson köt ki, és a madarak kiküldésével győződik meg a víz leapadásáról, utána elhagyja a hajót és áldozatot mutat be.
Az egyezések mellett sokkal döntőbbek a különbségek, hiszen ezek mutatják meg a bibliai történet célját: az özönvíz oka a B-ban az emberek bűne (1Móz 6,5), mindenki rossz útra tért (6,12). A mezopotámiai eposzokban az emberek lármája zavarta meg az istenek nyugalmát, alvását. Ilyet nem ismer a B, hogy Isten nyugalmát, alvását az ember megzavarná (Zsolt 121,4). Az Atrahasisról szóló eposzban kiderül a királyról, hogy kegyes uralkodó és élvezi az istenek jóindulatát, de nem ez az oka megmenekülésének. Nóé azonban azért menekülhetett meg, mert Isten igaznak és feddhetetlennek találta (1Móz 6,9). A mezopotámiai eposzokban a vízözön után az istenek egy számukra elviselhető mértékre csökkentik az emberek számát, a B-ban Isten arra buzdítja az embert, hogy szaporodjon és sokasodjon, töltse be a földet (9,1).
A B más helyen is hivatkozik Noéra és korára. Ézs 54,9 megemlíti, hogy Isten nem árasztja el ismét vízözönnel a földet, a babiloni fogságban élők számára ez azt jelenti, Isten nem haragszik többé népére, és nem dorgálja meg többé. Az ÚSZ-ben a vízözön a váratlan ítélet példája Jézus beszédében (Mt 24,37-39; Lk 17,26k). A Zsid levél (11,7) Nóé hitét emeli ki, amely által kijelentést kapott a nem látható dolgokról, és Istent félve készítette el a bárkát. Az 1Pt 3,20k a vízözönben a keresztség előképét látja, mert a vízen át menekülhetett meg Nóé és családja. Nóé az igazság hirdetője volt az őskorban, a régmúltban, akit megőrzött az Úr az istentelenek világában (2Pt 2,5), a vízözön ítéletét pedig szava által bocsátotta a földre (2Pt 3,6).
SzL

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem