Meghallgat
Meghallgat H. s-m-c, g. akouó, 'ózen. Valakire vagy valamire odafigyel, kérést, panaszt jóindulatúan figyelembe vesz. A kifejezés jelzi, hogy Isten és ember kapcsolatában milyen jelentősége van a kimondott és a meghallott szónak.
l. Isten meghallgatja övéinek kérését és nem zárkózik el előle. A meghallgatás általában már a kérés teljesítését is jelenti. Ennek csupán az a feltétele, hívő és töredelmes lélekből fakadjon. Különösen a panasz-énekekben gyakori az, hogy a hívő arra kéri Istent, hallgassa meg őt (Zsolt 5,2.5; 17,6; 31,3; 71,2; 86,1; 88,3; 102,3; 2Krón 19,6; vö. Ézs 37,17; Dán 9,18). Az imameghallgatás után így magasztalja a zsoltáros Istent: »Szeretem az Urat, mert meghallgatja könyörgésem szavát« (Zsolt 116,1). De ugyanígy könyörög a nép is Istenhez (Zsolt 80,2; 84,9). Isten meghallgatja az embert (Zsolt 94,9; Ézs 59,1; Jób 6,19), a bálványok ellenben nem hallanak meg semmit (Zsolt 115,6; 135,17).
Sehol nem hallunk arról, hogy az imádkozó arra kérné Istent, hallgassa meg magasztalását. A meghallás mindig segélykiáltással, panasszal, sírással, könyörgéssel és kéréssel kapcsolatos. Mindig arra kérik Istent, hogy segítsen, szabadítsa meg őket, bocsásson meg nekik. Ebben biztatja őket Isten szava: »bizony, ha hozzám kiált segítségért, meghallgatom, mert én kegyelmes vagyok« (2Móz 22,26; vö. Zsolt 4,2; Mt 6,7; Lk 1,13; Jn 9,31; 11,41k; ApCsel 10,31; Zsid 5,7; 1Jn 5,14).
2. Az ember feladata, hogy engedelmesen odafigyeljen Isten szavára. A döntő felhívás így hangzik: »halljátok az Úr igéjét!« (Ézs 1,10; Jer 2,4; Ám 7,16). A meghallgatás és odafigyelés azt jelenti: azt tesszük, amit Isten mond. Izráel meghallja az Úr szavát (2Móz 24,7; 15,26; 2Kir 23,2). Legtöbbször azonban nem akarnak odafigyelni Isten szavára (2Krón 24,19; Neh 9,30; Ézs 43,8; Jer 7,13.24.26; 11,8; 17,23; 25,4; 34,14; 35,15; Ez 12,2; Hós 9,17). (Ld. még HALLÁS; HALLGAT)
VG
