Erő
Erő H. göbura, hajil, 'óz; g. dünamisz, iszkhüsz, kratosz = »teljesítőképesség, mozgásba hozó, mozgató erő, megmaradást biztosító képesség«.
A B szerint az erő Isten létének és tevékenységének az ismertetője. Isten rendelkezik egyedül teljes mértékben az erővel, s szabad belátása szerint részesíti benne a teremtett világot és az embert, de erejét vissza is vonhatja, amikor akarja. Isten ereje kiáradó erő (2Kor 4,7; Ef 1,19), felülmúl minden elképzelést. Ezért az Istent dicsőítő formulákban az erőnek fontos szerepe van (Jób 37,23; Zsolt 65,7; 147,5; Mt 6,13; Jel 4,11; 11,17; 19,1).
Az ÓSZ-ben az erő Isten szolgálatában áll, aki erejével akarata szerint formálja a történelmet (2Móz 15,6.13), általa teremtette az eget és a földet (Jer 32,17) és tartja fenn (Ézs 40,26). Isten Izráel népének (Zsolt 46,2) és királyainak ereje (Zsolt 18,2). Erejéből ad népének (Zsolt 29,11), a kiválasztottaknak (Ézs 4,2) és Isten embereinek (Mk 3,8). Erejét mint életerőt (Zsolt 27,1) és mint Lelkének különleges erejét adja (Zsolt 138,3). Akik Istenben bíznak, tőle erőt kapnak (Ézs 40,31), éppen az emberi erőtlenség állapotában (Ézs 40,29; 2Kor 12,9). Ezért az ÓSZ alapvető figyelmeztetése, hogy nem a földi, emberi erőben kell bízni, amely elfogy, elmúlik és a döntő pillanatban cserbenhagy, hanem az Istentől származó erőben, amely felett az ember nem rendelkezik, de amelyet - szabad elhatározása és irgalma szerint - Isten ajándékba ad az embernek (Zsolt 118,8-9).
A g. gondolkodás az erőket megszemélyesítette, mint pl. a világot fenntartó isteni erő, amellyel az istenek a világot egyben tartják (Poszeidon). Az ember megkísérelte, hogy az isteni erőből részt szerezzen magának (Corpus Hermeticum XIII), erővel felövezze magát és ezáltal megistenüljön (Corpus Hermeticum I. 27.32). Ebben az értelemben nevezi magát Simon mágus »Isten erejének« (ApCsel 8,10).
A zsidóság felfogása szerint az erő, amit Isten ad (Zsolt 29,11) a törvényben testesült meg (2Móz I5,13). A hellénista zsidóság (Filón) tárgyiasította Isten erejét. Ennek megfelelően a LXX-ban Jahve Cebaót az »erőnek az Istene«-ként van fordítva és ez vezetett aztán az angyali hatalmasságok fogalmának a kialakulásához. Ezek a hatalmak különleges, istenellenes, megtévesztő erőket szereztek. Csak Istennek az eszkhatonban nyilvánvalóvá váló végső győzelme oldja fel az ellentétet az Isten ereje és a világ hatalmasságai, fejedelemségei (erői) között. Isten győzelme folytán a mennyei erők (Ézs 34,4) megrendülnek (vö. Mt 24,29 és par.).
Az ÚSZ-ben Isten ereje Jézus, akinek születését Ézsaiás megjövendölte (Ézs 9,5-6). E jövendölés beteljesedéséről tudósítanak az evangélisták (Mt 1,22; 2,5k; Lk 1,32kk); továbbá megváltó munkássága, szavai (Mk 5,30; Lk 24,19) és mindenekelőtt feltámadása (Róm 1,4). Így tulajdonképpen ő maga Isten ereje (1Kor 1,24). Övé (a megöletett Bárányé) az erő (Jel 5,12). Az ő győzelme által a világ hatalmai vereséget szenvednek és eltöröltetnek (1Kor 15,24). Isten Krisztust minden erőnek fölé helyezte (Ef 1,19kk; 1Pt 3,22). Most már Ő és nem a Törvény az isteni életerő (Gal 3,21k; 1Kor 6,14; Fil 3,10). Nem képes értelemben, ahogy a hellénista felfogás hirdeti, hanem az Ige által - a zsidó gondolkodási mód szerint - részesedik az erőben. Ezért a keresztről való beszéd és az ev szabadító erő (Róm 1,16; 1Kor 1,18), az apostoli igehirdetés Léleknek és erőnek a megbizonyítása (1Kor 2,4). Ezért különbözteti meg Pál apostol az ev hirdetését, mint Isten erejének a megbizonyítását, a puszta filozófiai elmélkedéstől (1Thessz 1,5).
Jézus Krisztus isteni ereje a kortársak számára és a jelen világkorszakban mindvégig csak hitben ragadható meg (Fil 3,10), de a napok végén érzékelhető módon lesz nyilvánvalóvá, mert minden teremtmény meglátja az Emberfiát eljönni erővel és hatalommal (Jel 5,12; Mt 24,30 par).
Krisztus ereje a gyülekezetben úgy nyilvánul meg, mint a Szentlélek ereje. Lelkierő és Szentlélek szorosan összetartozik (Lk 4,14; 24,49; 1Kor 2,4). A Zsid 6,5 a Szentlélek által kapott erőket az eljövendő világkorszak erőinek nevezi.
Krisztus erőt ígér és ad az apostoloknak (Lk 9,1; 24,48kk). Így lesz az erő megbizonyítása a jelekhez és csodákhoz hasonlóan terminus technicus (Mt 11 21; Róm 15,19; 2Kor 12,12). Pálnál a Szentlélek jelenléte erőmegbizonyításban és eksztázisban mutatkozik meg. Ennek az erőnek a megtapasztalása eredményezi a hívő számára az új lelki létmódot, ami az Istennek való engedelmesség cselekedeteiben és mindenekelőtt a szeretetben nyilvánul meg. A későbbi iratokban gyakran van úgy szó a Szentlélekről, mint az erkölcsös magatartást lehetővé tevő erőről (Kol 1,11; Ef 1,19; 3,16; 6,10).
Ebből az isteni erőből egy egészen kevés is képessé tudja tenni a gyülekezetet a testvéri szeretetre, hűségre, bizonyságtételre (Jel 3,8).
Mennybemenetelekor Jézus azt ígérte tanítványainak, hogy »erőt vesznek«, amikor eljön a Szentlélek (ApCsel 1,8). Az első keresztyén mártírt, Istvánt, így jellemzi a B: »Kegyelemmel és erővel teljes« ember volt (ApCsel 6,8). Pál arról vall, hogy Isten az »erőnek lelkét« adta nekünk (2Tim 1,7).
Jézus erejét a csodajelek által bizonyította meg érzékelhető módon. Ezek a jelek egyfelől Isten királyi uralmának (Isten országának) a jelei voltak (Lk 19,37), másfelől az emberi élet területén az ördög ellen vívott küzdelmének a jelei (ApCsel 10,38). Ebben a harcban Jézus bizonyult az »erősebbnek«, aki legyőzte a Sátánt (Mt 12,22-30 par).
Krisztus ereje a megfeszített Jézus »erőtlenségében« mutatkozott meg (1Kor 1,24). Követői a teljes tehetetlenség állapotában tapasztalják meg életükben az isteni erő megnyilvánulását (2Kor 4,7; 12,9). Ezen a ponton Isten erejének a megtapasztalása nem mitológiai képzet az apostoli igehirdetésben, hanem Isten országáról szóló bizonyságtétel.
Az erő fogalmának néhány sajátos előfordulásával találkozunk még a B-ban:
1. Mt 24,29-ben az ég erői az utolsó ítéletben megrendülnek, 1Pt 3,22-ben arról van szó, hogy a mennybe ment Jézus Krisztusnak alávettetnek az angyalok, hatalmasságok és erők (vö. Ézs 34,4; Dán 4,32 ahol a mennyei erőkről, mint mennyei seregekről, angyalokról van szó).
2. 1Kor 15,56-ban Pál a törvényt a bűn erejének nevezi.
3. 1Móz 49,3-ban és 5Móz 21,17-ben az elsőszülött fiút úgy említik, mint a férfierő első termését.
SZB
