Didakhé
Didakhé Teljes címén: A tizenkét apostol tanítása. Alcíme: Az Úrnak a tizenkét apostol által a pogányoknak adott tanítása. Eszerint ez a Tanítás szinte a Mt 28,19-ben lévő parancs végrehajtásának tekinthető. Célja a keresztyénség tanainak rövid összefoglalása. A legelső keresztyén káté, ill. gyülekezeti rendtartás. Szövegét ugyan csak 1873-ban találták meg, és csak 10 évvel később publikálta a Jeruzsálemi Patriarchátus konstantinápolyi könyvtára, de Alexandriai Kelementől kezdve Eusebiusig mindenki ismerte.
Az 1-6. fejezet az élet és halál útjának vázolásával egy egyetemes keresztyén erkölcstan alapvonalait rajzolja meg, gyakran idézve benne Jézus szavait. Athanasius egyházatyától tudjuk, hogy ezt az első részt a katekumenusok oktatásában használták. Ez az ún. »két út« - az élet és a halál útja -, amely a zsidó katechézisnek volt az alapelve, Barnabás levelében is megtalálható. A két szöveg azonban nem azonos.
A 7-10. fejezetben a keresztyén szertartásokról és az ezekkel összefüggő kötelességekről van szó: a keresztségről, a böjtről, az imádkozásról - amivel kapcsolatban idézi a Miatyánkot -, végül a gyülekezet hetenként tartott közös étkezéséről, amit a szöveg ugyan eucharistiának ír, de még nem jelenti itt a későbbi értelemben vett úrvacsorát.
A 11-16. fejezet a gyülekezet együttélését szabályozza, egészen az Úr visszajöveteléig. E két utóbbi részt a 4. szd.-tól kezdve többször átdolgozták és kiadták apostoli rendelkezések és kánonok, vagy egyházszervezet címek alatt.
A Didakhé korai keletkezését igazolja, hogy a gyülekezetek állapota még igen egyszerű. Szétszórtságban élnek és a közös hit mellett a keresztség, az úrvacsora és a vendégszeretet gyakorlása tartja össze őket. A keresztséget még csak felnőtteknek szolgáltatják ki, gyermekkeresztségnek nyomát sem találjuk. Az úrvacsora áldozat ugyan, de az üdvközvetítő jelentősége még nincs kihangsúlyozva. A gyülekezeteknek még nincsenek állandó lelkipásztoraik, vándor misszionáriusok látogatják őket. De mint Pál idejében, itt is jelentkeznek hamis tanítók, akik az ev. hirdetése ürügyén akarnak a gyülekezeteken élősködni. Az igazi igehirdető azonban nagy tiszteletre tarthat igényt. De neki sincs más joga, mint az igehirdetés.
A gyülekezetben vázolt körülmények, amelyek megegyeznek Barnabás levelével és Hermász Pásztorával, valamint az, hogy Alexandriai Kelemen egyházatya szó szerint idéz belőle azzal a megjegyzéssel, hogy ez az »Írás«-ból való, tehát az ÚSZ-i iratokkal azonos tekintélyűnek tartotta, azt igazolják, hogy már korán tekintélyes irat lehetett. Így a keletkezését a 2. szd. első felére tehetjük. Mivel Egyiptomban, Szíriát évszd.-okkal megelőzve, már a 2. szd.-ban használták, keletkezési helyéül Egyiptomot tartjuk.
BF
