~ AT, (2)
~ AT, (2), magashangu párhuzamos mása et, névképző, s mint olyan szoros viszonyban áll az ás és névképzővel, pl. lát-ás, lát-at, ir-ás, ir-at, men-és, men-et, üt-és, üt-et, stb. Ezek képeznek mindennemü igékből főneveket, melyek szabatosan véve, érteményre különböznek egymástól, t. i. az ás és azt jelenti, hogy az illető cselekvés, szenvedés vagy állapot gyakorlatban, folyamatban van, s nincs ige, melyhez nem járulhatna; ellenben az at et jelenti a) az illető cselekvés, szenvedés vagy állapot bevégeztét, végrehajtott mivoltát, eredményét, pl. irat, ami irva van, irott valami, gondolat, amit gondoltunk, gondolt valami, b) annak tárgyát, lételét, pl. mondat, a mondás tárgya, tartalma, kereset, a keresés tárgya, öltözet azon ruhaféle, amibe öltözünk. Ennélfogva más és más az irás és irat, mondás és mondat, gondolás és gondolat, keresés és kereset, öltözés és öltözet. stb. A régiek e különbségre pontosabban ügyeltek, ma pedig az eredeti nyelvérzék megtompultával ott is ás és-t használ a hanyag nyelvszokás, hol at, et-nek van helye, pl. magával viszi az irásokat, e helyett iratokat vagy irományokat.
Ezen at et képzőn kivül, mely igékhez szokott ragadni, van még egy másnemü at et is, mely elvont, s jobbára homályos eredetü gyökökből alkot részint fő, részint mellékneveket, pl. borbat, kuvat, duvat, szuvat, szamat, harmat, gyarmat, szimat, gamat, garat, pamat, pemet, szemet, követ, stb. Ezekről különkülön saját rovataik alatt szólunk. Egyébiránt bővebben l. ~ T, mint képző.
