3

Teljes szövegű keresés

3
Minden más szállóvendég az adott esetben azt cselekedte volna, hogy az idegen nőt felvilágosítsa arról, hogy az esküvő előtt tett fogadalmak hatályukat veszítik a legnagyobb eskünek elhangzása után, a hálókabátos fiatalasszony tehát nyugodtan visszatérhet férjéhez, hogy az éjszakát vele töltse…
De Boldogh Gusztáv nem tartozott a normális szállóvendégek közé, már csak azért sem, mert napközben gyakran énekelt hívogató dalokat, a Szerelem zsoltárait egy távol lévő asszonysághoz, akinek megérkezését várta, akinek létezésében lassan kételkedni kezdett mindenki az őszi fogadóban. És még más okokból se számított Boldogh Gusztáv a normális szállóvendégek közé: – többször akart meghalni a távol levő nő miatt, mint élni például a szállodában megforduló vidéki hölgyek miatt, akik esténként társasjátékot játszottak, vagy táncoltak a kúrszalonban, mint az már szokásban van ilyen fogadóban. Boldogh Gusztáv tehát vigasztalás helyett így szólt a numero 77-be véletlenül menekült asszonykához:
– Ha nem mondaná, akkor is tudom, hogy azt a bizonyos fogadalmat valaki olyannak tette, aki a házasságot ellenezte, de akit szívből és igazán szeretett. Valamely ifjúnak esküdött meg, hogy házassági kötelességének nem tesz eleget.
A hálókabátos nő a visszaemlékezés súlya alatt könnyes szemmel nézett maga elé:
– Eltalálta, uram. Egy hivatalnoknak tettem fogadalmat. Egy fiatal hivatalnoknak, aki most még nincsen abban a helyzetben, hogy feleségül vegyen, de előléptetésével majd az is megjön, bízzunk a jó Istenben. Addig is az öreg felügyelő úr házassági ajánlatát elfogadom, mert már nem élhetek tovább szegény, öreg szüleim nyakán.
Miután a hálókabátos hölgy tőle telhetőleg és őszintén feltárta helyzetét, most már Boldogh Gusztávon volt a sor, hogy elgondolkozzon57 az eseten, amelyet nem tartott mindennapinak, sőt rendkívülinek ítélte.
Mit lehetne tenni? – kérdezte többször egymás után önmagától, a hölgytől, a pókhálótól, a bútoroktól, a széltől, amely a vaskályhában dudorászott, a tapasztalt szállodai tükörtől, amely annyi arcot látott, ahány szállóvendég a szobában megfordult – a kanapétól, amely olyan volt, mint a mártírok ágya, mert még pihenés közben is gondoskodott megfelelő szenvedésekről.
– Mit lehetne tenni két ilyen boldogtalan embernek, aki egy és ugyanazon betegségben szenved, boldogtalan szerelem miatt töri a rossz, mint a leprások szenvedtek a régi időben? Mit lehetne tenni, hogy legalább az egyikük sorsán legyen segítve, mert az ég nem kívánhatja, hogy két ilyen nyomorult lélek gyötrődjön egy fedél alatt? Maga a nő, magának van elsősége arra nézve, hogy a szenvedésektől megszabaduljon. Én majd csak elkínlódom tovább a magam bajával, de magán okvetlenül segíteni kell.
Az idegen nő, mint már ilyenkor szokás: kijelentette, hogy őrajta nem lehet segíteni, hagyja őt sorsának a jóindulatú úriember.
– Ha látná, hogy milyen torzonborz, vörös bajusza és vörös szeme van fehér hajú férjemnek, úgysem hinne többé megszabadulásomban! – sírdogált az egynapos asszonyka.
Boldogh Gusztáv erre nem is válaszolt mást, mint csak annyit, hogy lovagias férfi módjára talpra állott, és megkérdezte, hogy melyik számú szobát választották éji szállásul.
– Granadai éji szállásul! Mint az operában! – ismételte Boldogh Gusztáv, hogy műveltségével nagyobb nyomatékot kölcsönözzön szavainak.
– A tizenkettősben szálltunk meg, ahol a nászutasok szoktak – felelt a hölgy, mintha többször lett volna nászúton, pedig csak a portás kommendálta ilyenformán a szobát, amelyet a nászutasok miatt „granadai éji szállásnak” hívott a személyzet a régi fogadóban.
Boldogh Gusztáv megkérte a védelme alá menekedett hölgyet, hogy nyugodtan várja be visszajövetelét, és kilépett az ajtón, hogy gyertyavilág mellett a jelzett szobát megkeresse.58

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem