4
4
Nem soká kellett keresgélnie, mert a „granadai éji szállás” előtt a dolgokba be nem avatottak most is felváltották egymást a kulcslyukon (és egyéb, ajtóba fúrt lyukakon át) való leskelődésben, mint ezt már emberemlékezet óta szokták tenni a nászutasok szobája előtt. Szállóvendégek és szobalányok kukucskáltak be a lyukakon, majd csalódva hagyták ott helyüket, mert a várt látványosság helyett csak egy öregembert (a felügyelő urat) látták a szobában, amint karjára borított fejjel szomorkodik az elrepült madárka után. Senki se kíváncsi egy öregember szomorkodására, legkevésbé a léha, szállodai személyzet, aki vidám dolgokat szokott látni a „granadai éji szálláson”, ha ott ifjú párok fészket vernek.
Boldogh Gusztáv bekopogtatott az elpirult öregemberhez, mire az nyomban előrántotta a sétapálcájában rejtőzködő tőrt, és csak akkor dugta vissza, amikor látta, hogy egy fiatalabb kiadásban lévő, de éppen olyan pókhálós szomorúságú úriember közeleg felé. Vállára tette kezét a hoppon maradt férjnek, és így szólt:
– Magam is hiába várom őnagyságát. Azt akarom mondani, hogy vegyen példát rólam, jó uram, én már két hónapja hiába várom ebben a szállodában Császár Fruzsina úrinőt, aki itt találkozót adott. Két hónapja, uram, de mondhatnám, hogy kétszáz esztendeje, úgy megöregedtem ezen idő alatt. Elveszett belőlem a fiatalság hite, a jókedv paránya, az élet szeretete. Nem látom többé az angyalokat az imáimban, ellenben mindig arra ébredek, hogy az ördög húz a hajamnál fogva.
Az öregúr a hajához nyúlt, amely egykor vörös volt, mint bajsza, de megfehéredett.
– Hm – mondta. – Én nem félek az ördögtől.
– Mert még nem ismeri – felelt gyorsan Boldogh Gusztáv. – Nem ismeri még, felügyelő úr, az ördögöt, amely a boldogtalan szerelmeseket környékezni szokta. Ebbe a szállodába különösen szeret ellátogatni. Meneküljön innen, amíg van ideje. A kínszenvedés, a megcsalódottság, a gyötrelem vár önre, ha még tovább is itt időzik. Felejtse el, hogy mi történt önnel az anyakönyvvezető előtt, a sváb-hegyi ebéden, majd este a cirkuszban. Felejtsen el mindent, neje nem szereti önt.59
– Hm – mond a felügyelő. – Ezt már magam is észrevettem.
– A találkozás rendkívülisége hatalmaz fel arra a kijelentésre, hogy nincs jogunkban mások szerelmét megakadályozni – felelt Boldogh Gusztáv olyan szenvedélyesen, mintha a maga életét mondaná. – A nők másokat szeretnek, nem bennünket, felügyelő úr. És nem parancsolhatunk a szíveiknek. Nem kényszeríthetjük őket szerelmi odaadásra, boldogításra, sőt még a legkisebb gyöngédségre sem. Joguk van azt szeretni, akit akarnak. És nekünk félre kell állni.
Boldogh Gusztáv, aki ezen a különös néven azért szerepelt a kúrlistában, hogy mindenki elgondolkozzon rajta, aki nevét olvassa, még hosszasan magyarázta elméletét a vörös bajuszú felügyelőnek. Tűzbe jött saját szavaitól – mintha a távol lévő, hiába várt Császár Fruzsina álláspontját védelmezte volna minden szavával. A nagyon szeretett, de a szeretettel nem törődő nők kapnak néha ilyen védőügyvédet, aki megvédelmezi őket. Boldogh Gusztáv maga sem vette észre, hogy előbb Császár Fruzsinát mosta tisztára önmaga előtt, majd a felügyelő szökevény nejét védte meg olyannyira mérges férje előtt, hogy a vörös bajszú öregúr egyszer csak felemelkedett az asztaltól, ahol gyertyája mellett virrasztott.
– Igaza van! – mondta keménykalapját fejébe nyomva. – Nem érek el vele semmit, ha itt a szökevényre várakozom.
Tőrös botját hóna alá szorítva elhagyta a „granadai éji szállást”, minden bosszúság vagy jelentékenyebb szívfájdalom nélkül.
Meggyógyultam – gondolta magában, amikor a szállodát maga mögött hagyta.
