Estve Fáni vendégei
Estve Fáni vendégei
A titkosrendőrség Pesten két nevezetes legényt számított tagjai közé a régebbi esztendőkben: Kilojzer és Bau volt a két férfiú neve, akiket bátran lehetett volna Castor és Polluxnak is hívni, mert mindig egy kézre dolgoztak. Kilojzer és Bau a rendőrség politikai osztályához tartoztak, olykor tétlenkedve folytak napjaik, legfeljebb Vidlicskay József függetlenségi követet vagy Mohácsi bácsit, a mamelukot figyelték meg, s róluk jelentést tettek. Kilojzer sovány, kétségbeesett külsejű, lécekből összerakott férfiú volt, lehetett harmincesztendős, de hatvan is. Míg Bau megelégedett, pocakos, pofaszakállas, ezüstláncos és igen rövid kabátos gavallér volt, nehezen lélegzett, de kurta lábszáraival úgy tudott futni, mint egy kutya. Vastag, szegelt botokat hordtak, kürtőkalapot, és többnyire a „Makk disznó”-hoz címzett belvárosi kiskorcsmában üldögéltek, ahol nappal is olyan sötét volt, hogy gyertyával nézték meg a faliórát.
Kilojzer katolikus volt, Bau bécsi református, és többnyire vallási kérdésekben vitatkoztak. A mesterségükről sohasem beszélgettek, mert nemigen érdekelte őket a magyar politikai élet. Kilojzer fiatal korában üzletvezető volt egy táncteremben, de hajnalban mindig misére járt a Szent Teréziáról elnevezett templomba, mialatt a Király utcai mulatóhelyen a bérkocsisok és grófok verekedtek. Bau artista volt. Stallmeister és bohóc volt egy ausztriai cirkusznál. Beleszeretett a trapézművésznőbe, aki a műlovart szerette. Bau elkeseredésében búcsút mondott pályájának.
Kilojzer és Bau szegény ördögök voltak, kis fizetésüket nem javíthatták a hamiskártyások, mulatóház-tulajdonosok és setétkezű, álorcás hurkos emberek adományaiból: a rendőrség politikai osztályán kopogtatták szegeit botjaikat, és jóravaló összeesküvés egy emberöltő óta nem fordult elő Budapesten. Elkeseredve vitatták a vallási kérdéseket, és Estve Fáni kiskorcsmájában főzeléket ettek oldalassal109 vagy savanyú tüdőt. A spriccert, amely négy krajcárba került, takarékosan fogyasztották. Estve Fáni, aki régebben a Flóra-teremben volt táncosnő, amíg a hólyagos himlő meglátogatta, és végleg a tisztesség útjára terelte, régi rongyait varrogatta a hátulsó szobácskában, amíg a két rendőrügynök elbúsulva hajolt pohara fölé.
– A régi világban – sóhajtott Estve Fáni –, ha a policájnak nem volt aprópénze, betört a legelső éjszakán valamely boltba.
Kilojzer és Bau becsületes és félénk emberek voltak. Kilojzer Estve Fáni szavaira mindig megsimogatta kiálló ádámcsutkáját.
– Aztán jött a zsineg, asszonyság! – felelt elmosolyodva. Bau gömbölyű fejével bólintott.
– Nem mindig – folytatta Estve Fáni elmerengve. – Ismertem egy fekete bajuszos, Csárli nevű titkosrendőrt, aki házat és telket vett öregségére. Hamis bankót csinált. Mindenki szamár, aki szegény marad a rendőrségnél.
A két becsületes ember megbotránkozva hallgatta a korcsmárosné beszédét. Régen elmaradtak volna a „Makk disznó”-ból, de már nagyon megszokták ezt a kiskorcsmát. Azon emberek közé tartoztak, akik egész életükben ugyanazon korcsmába járnak, külön poharuk van, és a feketerigó setét kalitkájában név szerint ismeri őket: nem hagyhatják el ócska kalapjukat boros fejükről a környék bármely utcájában, hogy valaki vissza ne hozza a kalapot a korcsmába.
Egy délután, midőn a nyári napsugár álomba ringatta a régi belvárosi házakat, hálóingben gunnyasztott a lakó, és a házmester hortyogása a második emeletre hallatszott: némi riadalom támadt a Kalap utcában. Valaki belökte a „Makk disznó” üvegajtaját, és egy öreg cseléd kétségbeesetten rimánkodott. Gulliver Lujzát meggyilkolták a tizenkettős szám alatt.
– Policáj! – üvöltött egy öreg házmester alsóruhában az utca közepén.
Estve Fáni letette a varrást:
– Megérdemelte – mondta röviden.
A rendőrügynökök tanácstalanul néztek egymásra.
– Mit bámészkodnak? Menjenek az urak a tett helyére. Ennek a nőnek sok pénze és ékszere volt, végigtáncolt egész Pesten, a legszebb lány volt, és a szíve olyan hideg, mint a kés. A szalmazsákot okvetlenül nézzék meg.
A titkosrendőrök felcihelődtek. Kilojzer elővette dupla csövű110 pisztolyát. Bau az acélpereceket. Az utcán felhevült emberek várakoztak. Kilojzer nyomban végigvert egy suszterinason, hogy az eljárás meginduljon.
Gulliver Lujza egy kis, egyemeletes házban lakott, amilyen sok volt a régi belvárosban. Sötét, nyirkos és életunt hely volt. Az udvaron örökké csepegett a kút vize. A grádics körbefutott, és egy jóravaló koporsót nehezen lehetett volna lehozni.
A függönyökkel és szőnyegekkel megrakott szobában a szép, kövér asszony megfojtva feküdt egy sarokban. Kilojzer, aki a házkutatáshoz értett, nyomban hozzálátott tudományához. A szekrényeket és titkos fiókokat kereste. Míg Bau megrendülve törölgette a verejtéket homlokáról, és kituszkolta a csőcseléket a szobából. Az ajtónak vetette hátát és a kívülről ismétlődő kopogtatásokra haragosan felelt.
Kilojzer ügyet sem vetett a pénzeserszényre, ékszeresdobozra, amely egy falba vájt fiókban volt elrejtve. Egy kis kézzel írott könyv kötötte le a figyelmét, amelyben nyomban lapozgatni kezdett, miután jelentősen hunyorított Bau barátjára. A könyvecske azon férfiak névsorát tartalmazta, akik Lujzát szerették. Némely megjegyzések is voltak a nevek mellé írva, amelyeket széles mosollyal olvasott a detektív.
Ezenközben újult dörömbölés hallatszott az ajtón. A kapitány érkezett meg. A vörös ember mindenkit kiparancsolt a szobából. Így szokott nyomozni. Kilojzer csendesen a kabátja zsebébe eresztette a könyvecskét.
– Mit hoztak? – kérdezte Estve Fáni, midőn a titkosrendőrök esti harangszó után megjelentek.
Kilojzer hunyorított, Bau megigazította izzadt gallérját, és tiltakozólag intett:
– Semmi különöset nem hoztunk. Volt ott bankjegy, smuk és rongy. Az ördög kíváncsi a semmiségekre.
– A szalmazsákot megnézték?
Kilojzer felkötötte az asztalkendőt, és kanállal látott a savanyú tüdőnek.
– Fánika, bízza maga csak rám a dolgot. Egy perc alatt kikopogtattam a falban a fiókot.
– Hát semmit sem hoztak, maguk élhetetlenek? – kérdezte Estve111 Fáni, és a haragtól kivörösödött. – Többé egyiket sem engedem be a szobámba.
Bau csillapítótag integetett, míg Kilojzer egy kenyérdarabbal törölgette a bajuszát, amelyet aztán megevett.
– A tettest hoztuk el, Fánika – szólt ünnepélyesen, és a kis könyvet az asztalra csapta.
Estve Fáni az első percben megtagadta a spriccert a rendőrügynököktől.
– Volt egy igazgyöngye is! – siránkozott. – A pénzről nem beszélek.
– Láttuk a gyöngyöt! – felelt Bau.
– És a rubintgyűrűket?
Kilojzer vállat vont.
– Legalább egy régi ruháját csapták volna a köpenyeg alá. Amelyikben megfojtották.
Kilojzer és Bau ügyet sem vetettek az asszony szavaira. A könyvecske tanulmányozásához fogtak, és csaknem éjfélig olvasták a neveket és dátumokat, megjegyzéseket és reményeket. A fővárosnak csaknem valamennyi ismert férfiúja szerepelt a könyvben. Grófok és zsidók, papok és kereskedők, költők és katonák… Kilojzer az utolsó névnél megállott. Csupán ennyi volt felírva, meglehetős szép írással:
„18** nyár. Megismerkedésem vőlegényemmel, Piros Pistával.”
– Ez a tettes – szólalt meg Bau.
Kilojzer bólintott.
Estve Fáni az ajkára tette a kezét, és gonoszul nézett maga elé.
A titkosrendőrök keveset aludtak ezen az éjszakán. Bejárták a város kávéházait és mulatóhelyeit. Piros Pista híres verekedő volt Pesten; abból élt, hogy mindenkit megvert. A „Kék Macská”-nál már majdnem nyakon csípték. Az udvaron elmenekült, miután egy bérkocsis legénynek a karját eltörte.
Kilojzer és Bau hajnalfelé egy terézvárosi pincébe kukucskáltak be az ablakon. Verklisek, pincérek és éjjeli népek között ott ült Piros Pista. Sápadt, gyűrött volt a hatalmas ember. Egy leány a sarokban énekelt, és reá függesztette a szemét. A korcsmáros olyan volt, mint egy rőt vadkan. A titkosrendőrök lesben álltak az utcán.
Piros Pistára nem sokáig kellett várakozni.112
Felbotorkált a lépcsőn, és a menekülő Baunak elkapta a kabátja szárnyát.
– Hallom, engem keresnek a biztos urak.
– Szeretnénk veled egy pohár bort üríteni – szólt közbe Kilojzer.
– Lehet – felelt a legény.
Hármasban megindultak, és Estve Fáni vendéglőjébe tartottak. A himlőhelyes arcú asszony még ébren volt, ajtót nyitott, és a legjobbik borából szolgált.
– Mondd el, Pista, ezeknek az uraknak, miért ölted meg Lujzát? – szólt a korcsmárosné, és az asztalhoz telepedett.
A legény vállat vont.
– Nem érdekes az! – felelt odavetőleg, és egy hintásnótát fütyörészett.
Bau megveregette a legény vállát:
– Halljuk, no. Mi titkos emberek vagyunk. Lakat van a szánkon.
Piros Estve Fáni poharához ütötte a poharát.
– Ez az asszony legyen a bírám.
A rendőrök bólintottak.
– Hát az történt, hogy Lujzát feleségül akartam venni. Magános nő volt, pénze volt, kell egy erős ember a háznál. Megegyeztünk. Egy hét múlva hirdetnek, három hét múlva megesküszünk. Minden este ott vacsoráztam. Egy este azt mondom, hogy adjuk el a házat, menjünk Téténybe lakni, mert énnekem kisül a szemem Pesten. Lujza azt felelte, ebből semmi sem lesz. Ő karonfogva akar sétálni velem a Hatvani utcában. Szó szót követett. Megmondtam neki, amit én gondolok; megmondta ő, amit gondolt. Olaj volt a tűzre, hogy eldugta előlem a pénzét. Azt mondta, hogy ne járjak én lányok után, üljek otthon, eleget verekedtem már, törje be más a fejét a kék macskásnak. Azt feleltem, jól van. Nem iszom, nem kártyázom, csak Téténybe menjünk. Kinevetett. Én tűrtem, vártam. Tán megjön a jobbik esze az asszonynak. Téténybe megyünk, kezdtem mindennap. Sétálni megyünk Pesten, felelt ő. Most vasárnap kellett volna esküdni. Az esküvő után Téténybe megyünk, szóltam. A Hatvani utcába, felelt Lujza. Kinevetnek az emberek, megbuktam, kisül a szemem, feleltem én. Bánom is én, mondta ő. Ő meg akarja mutatni a világnak, hogy a híres Piros Pista milyen jámbor ember lett a kedvéért. Tétényben ezt nem mutathatja meg, legfeljebb a vincelléreknek. Akarsz-e tisztességes asszony lenni mellettem?113 Azt felelte: nem. Erre megcsavartam a hurkot. Semmit sem vittem el.
– Igazad volt – felelt Estve Fáni. – Ezt érdemelte a cudar.
Kilojzer és Bau tanácstalanul néztek egymásra.
A morál Piros Pista pártján volt.
Ők is megdicsérték tehát a legényt, és szélnek bocsátották.
Piros Pista nemsokára ezután talált egy nőt a Flóra-teremben, aki a kedvéért tisztességes asszony akart lenni. Téténybe költöztek, és hosszú életet éltek.
(1917)114
