Az utazó története
Az utazó története
Abban az időben, midőn Magyarországon a fiúgyermekeket többnyire Lajos névre keresztelték, Berkelei is Lajos lett, ámbátor élete folyamán annyi különböző, dédelgető nevet nyert a nők részéről, hogy úgy látszott, egykor majd csak a sírkeresztjére írják fel az igazi nevét. Ámde közbejött valami, Berkeleiből hamarább lett Lajos, mint ezt bárki hitte volna. Berkelei egyszer elveszítette magát. Elveszett, mint egy zsuzsu az óraláncról, mint egy emlékezetes aranyszívecske a karperecről, mint egy hajtű a titkos kalandon, mint egy harisnyakötő a táncteremben…
Berkelei Lajos harmincesztendős volt, és többnyire kalandok után járt, mert az életet úgy rendezte be, hogy mindig a nők önfeledt, gyengéd sugdolózását hallgassa, a való életet elfödték előle a színes függönyök, az utcai zajt eloszlatták a zenélések és éneklések hangjai, az emberek fáradt rosszhiszeműségét a nők fantasztikus elképzelései és történései. Berkelei Lajos úgy élt, mint a bogarász skatulyái vagy a gyűjtő bélyegei, sétapálcái vagy régi szivarszipkái között. B. L. nőket gyűjtött, szőkéket, barnákat, vöröseket, és megtanította őket mindenféle fantasztikus dolgokra, szerelmi nyavalygásra, céltalan ábrándozásra és reggeli madárhangú reménykedésre. Segített a nőknek a várakozásban – midőn csodát vártak; a hazugságbábokat a lelkükben tenyérnyi lepkékké nevelte; jelentéktelen, apró kis fájdalmakat, idegességeket, szívzavarokat gyógyítgatott olyanformán, hogy nagyobb bajokba sodorta a szenvedőket, féltékenységeket eloszlatott, és vágyakozásokat istápolt; temérdeket bólintott a nők csacskaságain, és komolyan beszélgetett velük divatról, kalapról, gyermeknevelésről, befőttről és cselédről. Körutat tett esztendőnként kétszer-háromszor, mint egy megbízható utazó a vászon- vagy a gyapjúszakmában, midőn is meglátogatta vidéken lakó nőismerőseit, meghallgatta, mi történt azóta, hogy utoljára erre járt, álmaikat,156 udvarlóikat, terveiket szemügyre vette, és tanáccsal szolgált a gyermekneveléshez. Kirándulásra, kegyhelyi búcsúra, javasasszonyhoz, csudafürdőbe készülődött a nőkkel, de az első éjszaka után megszökött a városból, mert máshol is várták. Egyszer éppen akkor toppant be egy felvidéki városba, midőn Hermin, akinek valamikor eget-földet ígért, egy kisbabának adott életet. B. könnyes szemmel állongott a ház körül, egy percig kikérdezte a szülésznőt a folyosón, utasítást adott Hermin édesanyjának, és a gyermek számára egy farkasfogat hagyott hátra, amelyet majd a nyakába akasztanak, ha a fogzás elkezdődik.
Ilyenformán került váratlanul a „Csap”-hoz címzett útszéli fogadóba, amidőn estére elkullogott a városból, hogy a hegyen túl egy másik városkában próbáljon szerencsét, ahol poste restante levelezett egy nővel, de csak fényképről ismerték még egymást. (A Képes Családi Lapok zöld borítékán állandó munkatárs volt B. Csodálatos álneveket talált ki, tíz nővel is levelezett egyszerre, és nemegyszer sikerült feldúlni egy falusi tanítónő vagy vénleány nyugalmát.)
A „Csap” zordon fészek volt. Több száz esztendő előtt építették, midőn még fuvarosok és lovagok vertek itt tanyát. Búcsúsok aludtak éppen az udvaron, akik hajnalban a csodatevő Máriához igyekeztek; mint káposztafejek az esti kertben emelkedtek a falusi nők szoknyái; kiszáradt, álmatlan férfiak az eresz alatt megmerevedve ültek, mint a madárijesztők; egy jégszürke, béna koldus gyermekleányokat tanított szent dalokra, amelyek oly monoton dallamúak voltak, mint a vízesés. A belső szobában, ahol Berkeleinek ágyat vetettek, egy kupecféle ember üldögélt finom bor mellett. Néha felállott, és vérvörös arccal körültáncolta az asztalt.
Berkelei az egérszagú ágyból egy darabig figyelte a kupec mulatozását, de csakhamar nehezek lettek a szempillái, és váratlanul leereszkedett a ködfüggöny a bolthajtásról, amely a kupectől elválasztotta. A ködön túl megnövekedett a kereskedő köpcös, zsíros, közönséges alakja, kifent, fekete bajusza olyan hosszú lett, mint cincéré, és hegyével B. talpát szurkálta. A mellénye olyan vörös volt, mint arca, mint az üvegben a bor, mint a vér a szívben, és a két szeme óriásivá dagadt, mint harcban álló tengeri póké. A jobb keze, amellyel a poharat hajtogatta, tízszer akkora lett, mint előbb volt. És a falon egy köpönyeges, nyurga, Napóleon-kalapos árnyék jelent meg, amint a Halált szokták rajzolni. A kasza megmozdult az árnyék157 vállán, a kupec a székről az ágyra fordult, amelyben Berkelei aludt.
– Még tíz esztendeig élhettem volna, ha nem ittam volna karlócai ürmöst – dörögte a kupec olyan kétségbeesett hangon, hogy Berkeleinek elszállott az álom a szeméből.
– Mindnyájunknak meg kell halnunk – felelt az álmából felriasztott B. – Lehetőleg kényelmesen helyezkedjen el a másik ágyban. Tegye szíve felett imára a kezét, és a lábát teljes hosszában nyújtsa ki, nehogy megcsalja a koporsócsináló asztalos. A zsebórába kár beilleszteni már a kulcsot, és intézkedem, hogy a sáros csizmákkal se sokáig bajlódjon a háziszolga.
A kupec, aki eddig meglehetősen méltóságteljes és férfias magaviseletet tanúsított a bekövetkezett eseménnyel szemben, most olyan nyugtalan volt, mint egy eltévedt falusi kutya a sintér drótján.
– Nem akartam még meghalni – kiáltotta rekedten.
– Mindenki ezt mondja – felelt foghegyről B.
– Történetesen igen jó üzletet kötöttem tegnap. Disznókat vettem a szomszédos uradalomban. A disznókat el kell szállítani. Vasútra tenni, eladni, és a várható hasznot zsebre vágni. Ki csinálja meg ezt helyettem?
– Majd én, barátom – felelte unottan B.
– Két hónappal ezelőtt fiatal feleséget vettem Pesten. Olyan fehér nyaka van, mint a kréta. A nyakán madárpelyhek vannak. Kék bajusza van, mint az árnyék. Anyajegy, egy kis lencse: a csípőjén. Rózsa van a térde felett. A száján méz és harmat. A fehér fogai mögött bugyborékoló szavak. Mi lesz most Rózácskával?
Berkelei legyintett:
– Bízza rám, barátom. Majd gondját viselem.
– Nem szabad verni, de kedveli, ha birkóznak vele, mielőtt megadná magát sorsának. Csak jobb felől szabad simogatni. Balról kedveli a gyengéd ütést. Éva leánya, tehát hibás és gyenge, mint minden asszony. Napvilágon szemérmes a kicsi, míg az éj setétjében villog a fehér foga. Jól vigyázzon reá.
Berkelei másnap magához vette a kupec erszényét, temetést rendelt, eljárt a disznók ügyében, és a hajcsárokkal verekedett. Néhány nap múltával Pesten felkereste az özvegy asszonykát.
– Rendben van – szólt Rózácska, midőn Berkelei beszámolt neki az eddig történtekről. – De ki viszi tovább a kereskedést?158
– Én – felelt Berkelei.
S ettől a naptól fogva az ábrándos, szélhámos és tétlen lovag naponta meglátogatta az asszonyt a külvárosi házban, amelyre a kupec olyan lakatokat rakott, mint egy gyermekfej. Átvette a kulcsokat, és távozás után bezárta Rózácskát a házba, mint a kupec cselekedte.
Rózácska csendes, alkalmazkodó teremtés volt. Bizonyos idő múltán belenyugodott sorsába, és Berkeleit Péternek nevezte, miután így hívták az elhalt urát.
– Péter lettem – dörmögte magában a kalandos férfiú, és megelégedettséget érzett a szívében.
Az asztalfőre ült, és a kupec régi bicskájával szelt kenyeret az asszonynak. Elsőnek vett a tálból, és egyszer felpróbálta a kupec régi csizmáját s kalapját. Rózácska a nyakába borult.
– Édes uram – mondta olyan meleg hangon, amilyent még nem hallott Berkelei a régi menyecskéktől.
Az üzlet, amelyet B. az asszonnyal közösen vezetett, meglehetősen jól jövedelmezett. A zsíros bankókat Berkelei hordta magánál a kupec régi erszényében, amely darabokra vált, miután több emberöltőt szolgált. Néha esténkint sem távozott el a külvárosi házból. Levetette a zsíros csizmákat, és elnyújtózkodott a kanapén, amíg Rózácska puha, fehér tenyerével a hátát simogatta. Meleg és bűvös volt a ház, benne oly hosszan lehetett aludni, mint a mennyországban. Rózácska esős napokon nem engedte ki az utcára Berkeleit. Néha ágyban ebédelt a férfiú, sok húslevest, marhahúst, friss sert és gyümölcsöt. A maradékot Rózácska a földön ülve fogyasztotta el.
Már körülbelül fél éve tartott a különös házasság. Berkelei Lajos egyetlen levelet sem váltott a régi nőkkel, az utcán elkerülte őket, restellt kalandozni, amint régen szerette, kalandra többé nem vágyakozott. Egészséges volt, és heverészett a díványon.
Ámde egy napon Rózácskát sírdogálva találta a külvárosi házban, miután a lakatot levette a kapuról.
Az asszony sírt, és nem adott választ a hozzá intézett kérdésekre.
Berkelei előbb gyengéden, majd káromkodva faggatta bánata felől. Rózácska mind konokabbul sírdogált.
Egyszerre felemelkedett, midőn B. egy igen hosszú káromlásba kezdett, és a hátát odatartotta a férjének.
– Verjen! meg – sírta rimánkodva.
– Megcsaltál? – ordított B. L., és vérben forgott a szeme.159
– Verjen meg – epekedett Rózácska.
Miután B. ezt megcselekedte, az asszony hálásan, boldogan rogyott a férfi lábaihoz.
– Azt hittem, már nem szeret – dudorászta, és illatos vízzel megmosta Berkelei lábát.
– Istenem, mi lett belőlem! – sóhajtott Berkelei némi undorral, de emlékezetem szerint igen boldog napokat töltött a külvárosi házban. És évekig hiába várták a vidéki és városi nők, hogy szép hazugságait elmondja.
(1917)160
