6. Sebestyén téri álmok
6. Sebestyén téri álmok
A gyermekek már közelebb hajtották buksi fejecskéjüket az Ezeregyéjszaka mesekönyvéhez; az ablakokon féllábú, ugráló verebek és éhes cinkék – ezek a fehér mellényes, kóborló s mindig vidám vándorlegénykék – kopogtattak a hideg jöttével, nagy, álmodozó pelyhekben ringott a hóesés a Sebestyén tér felett; édesdeden alkonyodott, mintha csupa mesemondásból állna az élet.
Ilyenkor mesélik el az öreg cselédek a kuckóban a tavalyi disznóölés és Arabella megszöktetésének történetét ott, az erkély mögött, amelyre jó szagú fenyőlombokat ültettek cserepekbe gondos kezek. Lenn az udvar sarkában a lábfájós házmester szidta az egész világot, de odafent a polgárcsaládnál már a megnyugvás petróleumlámpását készítgette elő a pesztonka.
A disznó elszaladt a nyakába szúrt késsel, bár négyen is fogták a lábát, a fülét, a farkát. S a disznó mégis elszaladt, s körülfutotta a Sebestyén teret. Kis Dániel, a Budáról jött hentesmester lecsúszott a disznó nyakáról a hóba, az öreg Kati az ég felé mutatta a botosait, a kövér szakácsnőnek leszakadt a szoknyája a tülekedésben, a táncosnő, aki a jelenetnek szemtanúja volt a numero 4-ből, kiejtette a nyúllábat a kezéből, amellyel arcát festette az esti tánchoz, a téren közelgő Bauer Jeromosné csak úgy tudott megmenekülni a felborulástól, hogy a levegőbe emelte krinolinját, a disznó pedig futott a késsel… Míg Arabellának azon az éjszakán veszett nyoma, midőn a városi polgárság bált adott az idegen tisztek mulatságára, déli növényekkel díszítvén a Redutot.
Lehetséges, hogy Arabella eltűnése egészen közönséges eset. Megunta életét a szabad szellemű hölgy a szülői háznál, egérutat vett az első alkalommal. Megszökött a bálból.
Ámde a tér telve van pletykákkal s mendemondákkal.
Arabelláról beszélnek a köszörűs boltjában, akinél sok a ráérő idő, amíg a kis inasgyerekek szikrákat szórnak a nagy pulykatrancsírozó vagy kenyérszelő késekből.
A késes bő köpenyegében, félrecsapott sapkájában gőgösen álldogált üvegszekrénybe dugott zsebkései, ollói és beretvái felett, mintha ő volna a leggazdagabb ember a városban.
Akkoriban a kereskedőknek még nem volt annyi tennivalójuk,310 mint manapság. Könyveket nemigen kellett írni, levelet is ritkán fogalmaztak. Ebéd után a „Török Császár”-ban, feketekávé mellett lehetett meghallani a legfrissebb híreket, alkonyattal sörözni ment az ember a közeli „Uhr”-ba, estére minden boltot bezártak, csak a korhelyek és az utcai lámpák voltak ébren.
A fűszeres, a Fekete Kutya, fáradhatatlan vastag cipőiben és bekötött nyakával, szentjánoskenyér szagú tenyerével és soha ki nem fogyó zsákjaival – szívesen elbeszélgetett minden vevőjével. A pult Pestnek valamennyi pletykáját hallotta.
Az aranypereces pékboltban meleg kenyerek illata fogadta a belépőket. Az élet itt sem volt tragédia, hanem egy mindennapiasan lemorzsolódó cselekmény. Gyermekek születnek, az öregek meghalnak. Ámde örökké tart a polgári tisztesség. Vajon miért is szökött meg Arabella, amikor olyan nyugodtan élhette volna le életét, mint anyja s nagyanyja, papucsban, alsószoknyában, ábrándok közepette és sarkáig érő hálóingben, amelyre még az anyja keresztneve volt hímezve?
A madárkereskedő stiglicei, kakadui és mókusai a tér déli oldalán ugyancsak a polgári rendhez voltak szokva. A pörge, táncos léptű és örökösen fütyölgető kereskedőtől szelíd úri házakhoz kerültek, ahol a család kedvencei lettek. Vénkisasszonyoknak pótolták az elmaradt gyermeket. Öreg házaspároknak ifjúkorukról fütyülgettek, ha pontosan kapták ennivalójukat. Aluszékonyan múlt el itt is az élet a kalitkák között. A kanárik, legfeljebb ők is nevettek Arabella esetén.
Az órásbácsi különös szerkezetei, schwarzwaldi órái és karácsonyra kiszemelt muzsikáló gépezetei közül alig emelte fel a fejét. Őt csak az érdekelte, amit a szemére csippentett csövön át az órák belsejében lát. Talán nem is hallotta, hogy Arabella megszökött a Sebestyén térről? Arról meg egész bizonyosan nem lehetett tudomása, hogy a szöktetéssel Csinosit gyanúsítják.
Hiszen látta ő is hében-korban Csinosít, itt szokott elmenni a bolt előtt, midőn a „Csigá”-ba tart. De hát ő bizonyára nem foglalkozott gondolataiban annyit Csinosival, mint a díványukon heverésző úrinők, akik a tél enyhe csendjében, hóval födött háztetők alatt, messze a városon kívül, bolyongó délutáni holdvilág idején szeretnek elgondolkozni az ablakuk alatt felhangzó száncsengők hangjain és a városbeli különös embereken.
Az órásbácsinak oly közömbös volt Csinosi, mint akár azok a többi járókelők, akik mindennap elhaladtak boltja előtt. Mikor a kövér Fekete Kutyáné ment erre bársonybundájában és mandulaszemével, az órásbácsi legfeljebb arra gondolhatott, hogy vajon mit ebédelnek ma a Fekete Kutyáék, mert a házaspár, hír szerint, nem sajnálta magától a jó falatokat. A Fekete Kutyáné reggeltől estig lúdpástétomot evett.
Erre járt a kontyos asszony, akit mindig egy pepita nadrágos gavallér kísért. A gavallér elolvadt a hóemberrel együtt, de a nadrág megmaradt. A kontyos asszony fáradhatatlanul játszott szemével, szájával, orrával és kezével. És kis lábai segítették koptatni a Sebestyén téri kockaköveket, mint már annyi hölgyé, aki itt régente ellengett.
Az órásbolt előtt mentek el a „Csiga” tepertő- és hagymaillatú vendégei. Krákogtak sörtől és bortól, fokhagymás pirítóst leheltek, hangosan beszéltek nők titkairól, és sohasem gondoltak arra, hogy egyszer meghalnak.
Vajon miért szentelt volna az órásbácsi különösebb figyelmet Csinosinak, aki ugyancsak egy árnyék volt az utcáról, egy elsuhanó látomány a kirakatablak mögött, egy közönyös bajusz, amelyen tán a káposztaleves maradványai voltak, egy széles orr, amely annyi mindent szagolt már életében, hogy biztosan rossz emlékei is voltak? Délelőtt mindig krákogott Csinosi, tarka zsebkendőt vett elő zsebéből, és orrfúvás közben a szeme könnybe borult.
Persze, még ilyenkor nem értek rá a hölgyek, hogy álmodozzanak róla, mert a piacon piros fejű kakasra alkudtak, vagy a konyhán a szolgáló feleselgetésével voltak elfoglalva. A házmester ordított az udvar közepén, zsibárusok üvöltöttek a maguk érthetetlen szavait, falábú katona kopogott, az álmokat kiszellőztették az ágyneműből, és a szobalány boglyasan szaladt a grádicson… Józan, egykedvű délelőtt kinek jutott volna eszébe megfigyelni, Csinosinak pirosodik az orra, mint ősszel a falevél? – Álmodozó, vecsernyeharang szavú háztetők füstjében ásító délután kellett ahhoz, hogy a regényhős a pesti hölgyek álmaiban felvegye szédítő alakját.
Ekkoriban Arabella eltüntetésén kívül egy budai asszonyság megszöktetésével is gyanúsították Csinosit, holott talán mind a két dologban ártatlan volt ő. Ámde hírnevén már nem változtathatott.312
