5. Pest réme
5. Pest réme
Csinosi legkedvesebb olvasmánya Gróf Monte Cristo volt.
Ebből a regényből szívott ábrándokat, terveket, regényes képzeleteket.
Egy női csontváz állott a szobája sarkában – a tőrmester karácsonyi ajándéka –, a csontvázhoz hosszú beszédeket tartott, mint a polgár feleségéhez szokott szólani, amikor már papucsot húzott otthonában, s lefekvés előtt várja, mikor forr fel a bor a tűzhelyen.
Ezt a csontvázat a szomorú Csinosi feleségének nevezte, s mikor nagyon szomorú volt, bortól s szerelmi kíntól, a csontvázat maga mellé fektette az ágyba, s órák hosszáig mesélgette élettörténetét, mint ez a nagyon hallgatag férfiak szokása, midőn egy nővel alusszák át az éjszakát.307
A csontváz bóbiskolt, és Csinosi ott tartott elbeszélésében, midőn egyszer Hermina hercegasszonyt akarta megszöktetni.
A csontváz meghallgatta Csinosi ambícióit, helyeselte magasröptű terveit, szótlanul tűrte apró szomorúságait, egy szóval sem tiltakozott, amikor Csinosi reggel felé kirúgta az ágyból.
Csinosi néha elgondolkozott, hogy ki volt ezen nő, amíg élt.
A tőrmester állítása szerint grófnő volt, aki fiatalon halt meg, s utolsó kívánsága az volt, hogy csontjait ő (a tőrmester) főzze ki.
Csipcsányi (egy korhely jogász, aki olykor a „Zrínyi” kávéházból hitel élvezete szempontjából betévedt a ,,Csigá”-ba) rossz kedvében kijelentette, hogy a csontváz emlékezete szerint nagyon rossz hírű perszóna volt, akit kiseprűztek a régi Pestről. Ha néha visszaszökött a városba, a tőrmester adott neki kvártélyt. De elmúltak az aranjuezi szép napok, a piros hölgy megvénült, és a tőrmester bográcsban megfőzte a csontjait. (Csipcsányi ugyanis rossz szemmel nézte, hogy a tőrmester Csinosi régi ruháit s ingeit viselte, borát feneketlen kortyokban itta, és sohasem volt aprópénze.)
A tőrmester mindenféle kelepcéket állított a vén jogásznak, de az sohasem esett bele. Az volt a természete, amint többet ivott az elégnél, kalap nélkül, nyitott ingben és vészjósló hörgéssel rohant neki az éjszakának, s mindaddig barangolt, amíg valahol jól megverték. Többnyire nők, akik az éjszakát ébren töltötték Pesten.
A vad jogászt már ismerték a titkos házakban, s gyorsan bezárták előtte a kaput.
(Csipcsányit egyszer anyaszült meztelenségben vetették ki egy víg tanyáról. Azóta vége volt a becsületének a két fővárosban.)
A jogász azzal állt bosszút a pestieken, hogy mindenkinek névtelen leveleket írt „Hét Bagoly”-beli szobácskájából. Olykor sikerült felkavarnia a város belső békéjét. Hetekig verekedtek a polgárházaknál. Csipcsányi kezét dörzsölgetve állott az ablakok alatt, amelyek mögött templomi gyertya tisztaságú és szenteltvíz illatú polgárnőket hajuknál fogva vonszoltak feldühödött férjek. A kenőhelyen megrágalmazta a menyasszonyokat. Borsot tört boldog házaspárok orra alá. Az utcán messziről fogadták a köszöntését, mint a bélpoklosét.
Amikor a tőrmester egyszer azt indítványozta, hogy a Csinosi feleségét, az összedrótozott csontvázat, titkon fektessék be (a házmester segélyével) Kecseginé ágyába, hogy „mórest tanuljon” a menyecske,308 Csipcsányi névtelen levélkében nyomban figyelmeztette Kecseginét.
Midőn Kecseginé végül beleegyezett a szöktetésbe (vasárnap, mise után a barátok templomából, mert nem akart alacsonyabb rendű lenni Borgazdánénál), Csipcsányi kihallgatta a tervet a „Csigá”-ban, és húsz névtelen levelet küldött másnap a városba.
Kecseginé összes ismerősei elfoglalták a gyalogjárót a Só utcában, ahol a lefüggönyözött hintó, bakján a tőrmesterrel és a beavatott kocsissal, a hintóban Csinosival, várakozólag álldogált.
Kandi szemek bekukkantottak a tyúkültetőbe.
– Még nem jött el! – mondták hangosan egymásnak a polgárok és polgárnők. A krinolinok büszkén lebegtek az asszonyok derekán, a kalapocskák magasra emelkedtek a fejeken, a polgárok kiduzzasztották a hasukat. Ők sohasem keveredtek ilyen skandalumba. A Fő utca sarkán már Csipcsányi felbiztatott suszterinasai fogadták a remegve közeledő Kecseginét. Az egész város nevetni látszott. Szélesre nyúlt arcok jöttek szembe az utcán. Az asszonyok fél szemmel végignézték Kecseginét. Tán azt tanulmányozták, hogyan kell szöktetéshez öltözködni, mert az előkelő hölgy mindig nagyra volt a divattudományával.
Végül is Kecseginé kétségbeesve menekült be egy házba, ahol egy barátnőjénél talált menedéket. A barátnő az ablaknál leskelődött.
– Elmarad a szöktetés? – kérdezte csodálkozva.
Kecseginé sírva, zokogva futott hazáig. Nem mert az emberek szeme közé nézni, s hónapokig nem mozdult ki lakásából.
A tőrmester közeledésére többé nem reagált, és felbontatlanul küldte vissza a leveleket. Szentül meg volt győződve, hogy megszégyenítését Csinosi eszelte ki bosszúból, mert sokáig várakoztatta.
Ezt tette Csipcsányi, Pest réme, akinek annyi becsülete sem volt, mint egy fületlen pitykének.
Bosszút állott a társadalmon.
Csinosi olvasgatta kedves Monte Cristóját. A tőrmester tovább szőhette cselvetéseit a reménytelen pesti dámák ellen, akik ezentúl olyan óvatosak voltak, hogy mindig benéztek az ágy alá, mielőtt lefekvés előtti tennivalójukat végezték.309
