3. BÁTOR SZÍV A FONTOS
3. BÁTOR SZÍV A FONTOS
– Kompolti úr, nem volna kedve velünk tartani? – kérdezte most Bethlen gróf, miután a biliárdjátszma befejeződött, anélkül hogy Kompolti egyetlenegyszer is használhatta volna lökőbotját.
– Ami engem illet, részemről a legteljesebb odaadásra számíthatnak, uraim – felelt Kompolti, azzal a gavalléros udvariassággal, amelyet hajdanában a belvárosi úriemberek alkalmaztak egymás között.
– Azt hiszem: turistaruhára és felszerelésre is lesz szükségünk – aggodalmaskodott Barkóczy alezredes, aki idáig még nem láthatta Kompoltit másként öltözve, mint szokásos zsakettjében.
– A bátor szív a fontos! – vágta közbe Bethlen gróf. – Én akár frakkban is elmennék vizitelni az ördöghöz, miután annyira se félek tőle, mint Luther Márton vagy Fauszt doktor. Nemigen tudhat többet nálam, aki negyvenezer könyvet olvasott végig.
Kompolti tiszteletteljesen nézett kitűnő barátaira, az éjféli grófra és a selyemsapkájával feje búbját legyezgető alezredesre.
– Ismétlem, a dolgaim úgy alakultak, hogy bizonyos ideig minden ráérő időmmel rendelkezésére állhatok mélyen tisztelt uraimnak – felelt Kompolti oly meggondolással, mint szokott azokban az ügyekben, amelyekről a „Korona” kávéházban véleményét kérték. – Csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy azon a kirándulóhelyen, ahová készülődünk, majdnem teljes bizonyossággal találkozhatunk a női nem képviselőivel is. Vajon nem volna célirányos a kellő társadalmi érintkezés megkönnyítése céljából egy úrnőt is meghívnunk az expedícióhoz, aki mintegy lady patronesse fungálna az összejövetelen?
Kompolti előterjesztésére Bethlen gróf és az alezredes megbeszélőleg néztek egymásra. Az alezredes érthetetlenül hümmögött magában, mint olyankor szokta, amikor nem akart nyilatkozni a kérdésben. Bethlen gróf ellenben rövid gondolkozás után rántott egyet a vállán:
– Sohase voltam kimondottan ellensége a női nemnek. Azt hiszem, erre csak ostoba ember képes, aki a maga szerencsétlensége miatt egy516 egész emberi nemet meggyűlöl. Legyen meg Kompolti barátunk akarata, akinek bizonyára van valamely elfogadható jelöltje is a lady patronesse-i állás betöltésére. Ismétlem, nem idegenkedem a gondolattól, hogy egy hölgy is részt vehessen az expedícióban. Utóvégre európai nevelésű emberek vagyunk, nem kannibálok.
– Nem vagyunk emberevők – mondta Bethlen szavai után az alezredes. S ezzel a kényesnek látszó kérdés már el is volt intézve.
(Az olvasó fantáziájára se kell bízni, hiszen a történet folyományából önként értetődik, hogy kire gondolt Kompolti, aki nélkül még a pokolba se akart eljutni. Kikericsy kisasszony volt ő, aki most valahol, az éjféli órában, amikor ez a beszélgetés folyt a füst- és a cikóriaszagú „Korona” kávéházban, csendesen szunnyadozott párnáin. De Kompolti ismervén a hölgy jellemét és bátorságát, egy pillanatig se gondolkozott azon, hogy őt az érdekesnek látszó kirándulásból kihagyja. Sőt talán Kikericsy kisasszony lett volna érzékenyen megsértve, ha Kompolti nélküle indult volna el az expedícióba.)
– Mikor találkozunk legközelebb? – kérdezte az alezredes, akinek ezüstlapja meglehetősen tüzelt a beszélgetés után, mintha valamely váratlan, erős szeszt fogyasztott volna.
– Legközelebb az indulásnál találkozunk, mert hiszen sok megbeszélnivalónk nincs már ebben az ügyben – felelt az „éjféli gróf” azzal a határozottsággal, amellyel ügyeit intézni szokta. – Talán mondanom se kell az uraknak, hogy a dolog teljesen köztünk marad, mert nem lehetne közömbösen elviselni, ha mások is érdeklődni kezdenének az expedíció iránt. Sőt talán előfordulhatna, hogy igyekeznének utánunk jönni, mint néhány utazóval, például Kolumbus Kristóffal is megtörtént.
– Ó, a poklot már nagyon sokan felfedezték előttünk – sóhajtotta Kompolti őszintén.
– De nem a magyar poklot – kiáltotta Bethlen gróf. – Mondjon egy magyar embert, Kompolti úr, az utóbbi évszázadokból, aki elmondhatná magáról, hogy valóban járt a pokolban, és ott részt vett a szertartásokban, tennivalókban, a mindennapi életben, amelyet bizonyosan a pokolban is meg lehet unni, mint akár a Nemzeti Szállodában?
(B. gróf valóban gyakran küszködött az életuntság nevű betegséggel, mint más ember a köszvénnyel.)517
