4. AZ ÖRDÖG VIZITJE PESTEN
4. AZ ÖRDÖG VIZITJE PESTEN
– A jelenleg élők között itt volna például Szemere Miklós, akiről mindenki tudja, hogy esztendőnként bizonyos időre mindig eltűnik Budapestről, az újságok szerint valamely külföldi fürdőhelyre, de igazában az ördög társaságába, akitől a legújabb kártyajátékokat megtanulja, hogy mindennel tisztában legyen. Kalábriászt például magától Belzebubtól tanult, amikor ez a játék jött divatba – felelt Kompolti a maga egyszerű észjárása és a „Korona” kávéházban hallott értesülések szerint, amelyek a korszak szerencsés kártyásának módszerét ördöginek vélték. (Pedig igazában leginkább azért nyert a különböző játékok űzésével, mert többnyire higgadtabb, meggondoltabb, hidegvérűbb volt játékostársainál.)
Bethlen gróf némi gúnyos elgondolkozással hallgatott Kompolti, az érzelmes fiatalember szavaira, míg az alezredes hevesen bólongatott:
– Az ördög nem lehet csúnyább, mint ez a sátánképű Szemere, aki néha déltájban ide is bejár, a „Koroná”-ba, és a legújabb híreket akarja hallani a Belvárosban, a Váci utcában. Ha egy új boltot nyitnak az Aranykéz utcában, azt szeretné tudni, miféle pénzen nyitották.
Kompolti az alezredestől biztatást nyervén, tovább folytatta:
– A fekete hintós lovagnak, ennek a sötét képű, magányos, baráttalan, szinte emberfölötti egyedüllétben élő Freystädtler lovagnak is lehet valamely köze az ördöghöz. Nemigen tudni Budapesten olyan emberről, akinek üzletet sikerült volna vele kötni. Folyton gazdagodik, holott nincsen ügynöke a városban.
Az éjféli gróf kézlegyintéssel fogadta a fiatalember előadását. Mint a múlt idők tudományaiból élő ember, nemigen adott hitelt a jelen idők mesemondásainak. Darab idő múlva tehát elég gúnyosan szólalt meg:
– Nem hinném, hogy az említett uraknak volna bármely összeköttetésük az ördöggel, mert az mostanában nemigen jár Pestre, magam is hiába idézgetem őkelmét, holott a szabályzatokkal eléggé tisztában vagyok. Azt mondhatnám, hogy az ördögöt mostanában Pestre hívni bármely szokásos varázslat útján: jóformán egyenlő a lehetetlenséggel. Nagyon is igénybe vették segítségét a városban, jóformán minden dolgukat az emberek az ő közbenjárásaival intéztek el. Az ördög is megunja a folytonos munkát, pihenni vágyik, miután annyi lehetetlen518 teendőt lebonyolított Budapesten. Utoljára a hatvanas években járt az ördög Budapesten, mégpedig az általam is kultivált Nemzeti Szállóban, ahol egy francia lovag lakott, aki egyszerűen Napóleon hercegnek hívatta magát.
Az „éjféli gróf” szavaira az alezredes levette fejéről fekete selyemsapkáját, mintha valamely szelepet nyitna meg, amelyen át Bethlen Miklós mondanivalói a kellő helyre eljuthatnak. Kompolti viselkedéséből is úgy látszott, hogy szívesen visszavonná eddigi állításait a komoly szakértő előtt, aki már elbeszélése kezdetén így szólt a vendégek háta mögött settenkedő Fridolinhoz, a kis, púpos markőrhöz:
– Ön emlékszik a chevalier-ra, akiről beszélek.
– Mintha most látnám a herceg urat a makaókártyákat keverni. Többnyire bankot adott hajnalban az üvegfal mögött. A Váci utcai férfi- és nőszabók, de még a kalaposok is az ő bankjába hordták a pénzüket – felelt Fridolin abból a szempontból, amelyből ő ismerte Napóleon herceget.
– Ez csak amolyan átmeneti tevékenysége volt a hercegnek, amelyet unaloműzés ellen folytatott, mint ahogy az úriemberek akkoriban valóban unalomból kártyáztak – felelt az „éjféli gróf” a történettudós alaposságával. – Vajon mit is csinálhatott volna egy hazájától számkivetésben élő herceg a „Korona” kávéházban? Makaóbankot adott a Párisi utcai susztereknek, akik meglehetős módos emberek voltak, mert ők csinálták a legjobb cipőket! A hercegnek azonban más dolga is volt Pesten, amelynek elintézéséhez szüksége volt az ördögre. Addig idézgette a szálloda sarokszobájába, a Nr. 10-be, amíg a föld alatti gavallér valóban megjelent, mint akár a többi uraknál, akik vele barátságot kötöttek.
Az alezredes homlokát legyezgette sapkájával, Fridolin régi markőrszokás szerint fél lábon állott, míg a másik lábával segített „húzni” a biliárdgolyót, ha valamely ritka reküzét produkálnak a zöld posztón. Kompolti, aki belvárosi történetekből már hallott Napóleon hercegről, természetesen nem vette le szemét az „éjféli gróf” szájáról.
– Napóleon herceg révén volt darab ideig lakója az ördög a Nemzeti Szállónak. Kénkő- és puskaporszaga, morgás, vonítás, éjféli beszélgetés, szobalányok sikoltozása, öreg bérszolgák reszketése, a legkorábban fekvő és reggelig hortyogó vendégeknek az álmatlansága, a szokásos családias csend megbomlása, a lábtyűknek az ajtóhoz való csapkodása, az ajtók vagdosása, éjszakai ordítozások a portás, szobapincér519 után, a tulajdonos felköltése, sőt a „Kék Macská”-ban rendszerint reggelig mulatozó, úgynevezett „terrorista gavallérok” korábbi hazatérése, lesben állása, zajossága volt egybekötve az ördög Nemzeti Szállóbeli megjelenésével. Nők, legfeljebb vidéki és nem ijedős vendégasszonyságok szoktak ideig-óráig lakni a szállodában, akik akkor sem sikoltottak segítségért, ha valamely beborozott vendég éjféltájban rájuk kopogtatta az ajtót, elintézték maguk a tolakodó vendég dolgát egy edény víz kiloccsantásával. Meg kell adni, hogy a női vendégek akkoriban se csináltak kravált, amikor az ördög a szállodában lakott.
– Hm – mond az alezredes –, a mai nőknek gyengébbek az idegeik.
– Megszokás dolga. Például az az asszonyság, akinek több mulatóhelye, kártyaszalonja, sőt divatboltja volt a fővárosban, és éppen akkor jutott özvegységre, amikor Napóleon herceg Pesten járt, nem hallgatott az ördög tanácsaira, aki segíteni akart a herceg terveinek keresztülvitelében. Hiába mutatta fel a herceg papirosait, útlevelét, ajánlásait, egyéb iratait, amilyenekkel az ilyen bujdosó úriember felszerelve szokott lenni. Az asszonyság egy jónevű belvárosi ügyvéd és Parányi István rendőrügyész úr védelmét kérte a herceg ellen. Ezek az urak beleavatkozván a dolgokba, az ördög machinációjával operáló gavallér ellen megvédtek a jómódú asszonyságot, ugyanezért nem lett soha háziúr Pesten Napóleon herceg, a házak maradtak a telekkönyvben az asszonyság nevén.
– Ki tudja, hogyan lett volna jobb! – szólt most az ábrándosságra hajlamos Kompolti, aki mindig a szerelmi csalódásban szenvedő férfiak pártján volt.
Az „éjféli gróf” azonban sietett a történet befejezésével (mert még adós volt éjszakai sétájával).
– Sőt, Napóleon hercegnek csaknem a Nemzeti Szállót is el kellett hagynia a sikertelensége miatt. Ez ellen azonban úgy védekezett a herceg, hogy az ördögtől darab ideig megszállott szobájában misét mondatott az asztalnál (súlyos betegségben feküdvén), amelyhez joga volt, mert valamiképpen birtokában volt egy aranygyapjas rendjelnek, amelynek tulajdonosa azt a kivételt élvezheti, hogy a misét a szobájában hallgathatja. Talált is egy papot, aki a rendjelet meglátván, egyházi öltönyben kereste fel a nagybeteget, aki persze az ördöggel való barátkozásaiba betegedett bele. A főtisztelendő úr megjelenésére520 az ördög elpárolgott a szállóból, mai napig se jelentkezett, ezért kell nekünk felkeresni őt, ha beszélni akarunk vele.
Az éjféli beszélgetők ezután szétoszlottak, azzal a gondolatukkal, hogy elég élvezetes estéjük volt a különc gróf társaságában.
(1932)521
