Még nagyobb bajok nagyatyámmal a hölgyek miatt
Még nagyobb bajok nagyatyámmal a hölgyek miatt
Mikor fővárosi tapasztalataimról beszámoltam nagyanyámnak írott levelemben: szinte természetszerű volt, hogy a „Gróf”, amint nagyatyámat családunkban neveztük, nyomban vágyat érzett magában, hogy a titokzatos Krúdy Pállal való atyafiságos barátkozását a régi szeretettel felújítsa. „Utóvégre: unokatestvérem!” – mondá Nyíregyházán.503
De végül mégiscsak májusban érkezett Pestre, amikor az öreg honvédek Budavár bevételének napját országos gyűléssel ünnepelték az új városháza nagytermében, amikor elmondhatták mindazokat a gorombaságokat, amelyek összegyűltek bennük egy esztendő alatt a politikáról és általában a világ sorsáról. Erről a „nagygyűlésről” se „Mari” kérései, se ezer ördög nem tarthatta vissza a Grófot, ugyanezért nagyanyám levelében már jóelőre figyelmeztetett, hogy a budavári ostrom idejében a fővárosban kalandozó nagyatyámat tartsam szemmel, mert ismerhetem a Gróf heves természetét: „Valami összeesküvést szőttek ismét Mezőssy Lacival meg Gaál Bandival, az alelnökökkel itt Nyíregyházán…” – írta szegény nagyanyám, habár már megszokhatta volna, hogy a koronázás óta a Gróf minden esztendőben már csak azért is „összeesküdött”, mert többé nem vitték érte a börtönbe.
A Gróf valóban megérkezett, már pulykavörös arccal jött be a Keleti pályaudvarról, mert minden vasúti állomáson veszekedett a félárú vasúti jeggyel utazó, öreg honvédekkel, akiket túl a Tiszától a fővárosig minden stáción felszedett a vonat. Itt az újvárosházai nagygyűlésen is „elvégezte a maga dolgát”, jól odamondogatott a dinasztiának, a visegrádi remetének, Fejérváry Géza bárónak. De igazában a titokzatos Krúdy Pálra volt kíváncsi ebben az esztendőben, mert mint mondaá: „bár nagyvilági férfinak érezte magát egész életében, teljes bizonyossággal nem tudott különbséget tenni az „ilyen” vagy „amolyan” nők között. K. Pál az első Krúdy, aki katonai mérték alá állítja a hölgyeket, mielőtt beléjük szeretne. Nem hiszi, hogy ez már családunkban előfordult volna…” Ilyen és hasonló dolgokat beszélt a Gróf az utazástól, a nagygyűléstől, az izgalmaktól felhevülve. Mi Pali bácsival egymásra néztünk, mikor arra vártunk, mikor panaszkodik már nagyatyám a gyűlési testi fáradalmakról is. – De bezzeg azt várhattuk a városon végig terjedelmeskedő sétánkban, amikor a Grófnak talán két tucatszor is alkalma nyílott feltenni a kétkedő kérdést:
– Nem tévedsz, Pali?
– Micsoda juhász volna az, aki nem ismeri meg a maga jószágát ezer közül – felelt méltatlankodva Krúdy Pál.
Majd Budán sétáltunk a Császár fürdő környékén (amelynek vizében a „Gróf mindig megfürdött, ha a fővárosba jött), itt a főtisztelendő platánok alatt, a romantikus, régi bálok emlékeivel illatozó udvarban, a frissítő fürdő után, veszedelmes tévhite támadt a „Grófnak”, amikor egy rózsaszínű (és K. Páltól tilalmasnak jelzett) fiatal hölgyben504 mindenáron a lányát vagy legalábbis az unokáját akarta felismerni egy régi ideáljának, akivel a negyvenes években itt a kotillont táncolta. „Már csak ebből a szempontból is meg kell ismerkednem vele!” – mondogatta nagyatyám, amint szemét elvarázslás céljából az említett hölgyre függesztette. Majd valamit jegyzett egy pincércédulára, és a hölgyhöz akarta juttatni.
– Már csak a hivatali tekintélyem miatt se tehetsz ilyent az én jelenlétemben, Gyula bátyám. Állásomba is kerülhet hevülékenységed – mond K. Pál igen komolyan.
Mire a Gróf zsebre gyűrte a cédulát, kijelentette, hogy mi vagyunk a világ legunalmasabb, kiábrándító és teljesen felesleges fráterei. „Még a dédunokámnak is eltiltom, hogy veletek valaha megismerkedjen Pesten” – mond a Gróf, amikor hosszas kapacitálás után vonatra tuszkoltuk, és az állomáson megvártuk, amíg a vonat elindult vele.
*
Mit, mit nem referált otthon nagyanyámnak a „Gróf” pesti kirándulásáról, azt nem tudhattuk meg soha bizonyosan. Az eredmény azonban megérkezett egy „Mária” aláírású levélben, amelyben ez a nagyon tisztelt és nagyon szeretett dáma arról is tudósított, hogy a „forradalom utáni években” ő maga is lakott Pesten, de nem emlékszik, hogy olyan viszonyok lettek volna hazánk fővárosában, amely szerint a fiatalembereket a rendőrségnek kellene megvédelmezni a női ostromok ellen. „Azt hiszem, hogy Pál öcsém tévedésben van a nők erkölcseiről. Vannak bizonyos dolgok, ilyenek közé tartozik a nővilág érzékeny lelkülete is, amelyhez nem ért a rendőrség. Pál különben is pesszimista, elégedetlen, savanyúkedvű ember volt világéletében…” Ugyanekkor a levélben említett „Pál öcsém” is kaphatott valamely intést családunk nagyasszonyától, Radics Máriától, mert azt a megjegyzést tette nagyapámról, hogy mindig nagy kalefaktor volt, de hogy vénségére is félrevezeti a hiszékeny nőket: azt nem hitte volna. „Ámde, hagyjuk meg Máriát régi illúzióiban, csak higgyen tovább a »Grófnak«” – mondta K. Pál, és bölcs ember létére nem törődött tovább a dologgal.505
