Mire volt kiszemelve az öreg báró?
Mire volt kiszemelve az öreg báró?
A Párizsi utcai fűzővarrónő boltja küszöbén állva, Podmaniczky Frigyes báró udvarias köszönésére egyszer így felelt:
– Kegyelmes uram, én már nem igénylek az életemtől sokat, se számozatlan bérkocsit, se gyémántos nyakláncokat, s palotákat, mint némely iskolatársnőm, akivel együtt kezdtem az életet. Én már csak nyugalmat és csendet szeretnék, hogy öregapámnak, aki a hazáért harcolt 1848/49-ben és szegény anyámnak, aki varrásból nevelt engem: némi segítséggel szolgálhassak öreg napjaikra. Nekem már nem kell semmi, amíg dolgozni tudok két karommal. De, kegyelmes uram, ha az a vöröshajú, gyöngytyúk hangú, paraszt trampli, aki csak a verkliseknél tanult meg énekelni, tovább is a fejem fölött porolja a mocskos szőnyegeit, és rázza rongyait: akkor, kegyelmes uram, elfelejtem, hogy úrinő vagyok, és úgy megverem azt a gyógykovácsnőt, hogy innen egyenesen a Bókay-ispotályba viszik! – mond a fűzőkészítőnő, aki fehér blúzában, sima, fekete szoknyájában, de mindennap „nőfodrász kezétől megfésülten” kiállott a Párizsi utca közepére, és a méltóságteljes öreg Bárónak nagy meglepetésére egy emeleti ablak felé mutatott, ahonnan állítólag napközben megjegyzéseket szokott tenni a Párizsi utca kereskedőhölgyeire egy asszonyság, akinek sikerült férjhez mennie egy „fogorvoshoz”.
Az öreg Bárónak néhanapján ilyen dolgokban is rendet kellett csinálni – effajta kényelmetlen „nőies természetű” ügyekben, amelyek leginkább teszik próbára a bárók bátorságát – amíg a fűzővarrónők és kesztyűsnők köszöngetéseit ismét a régi, szelíd, megbocsátó mosolyával fogadta. („Némlich – mondta kis suszter-rokonom dunántúli hangon –, őexcellenciája van kiszemelve arra nézve, hogy az új fővárost rendszabályozza.”)464
