Bajok a trónörökös miatt
Bajok a trónörökös miatt
Ám leginkább mégis Rudolf trónörököst tekintettem ellenfelemnek, aki tragikus halálával az Osztrák–Magyar Monarchia területén, vagy talán messzibb tájakon is felejthetetlen zavart csinált a reménytelen szerelmesek életében.
Csak gondoljunk vissza e kornak a szülötteire, a lengyel–magyar határszél egy kis városkájába megérkezik a szepesi fennsíkon szomorkodó telegráfpóznákon át a trónörökös halálának híre! A telegráfszerkezet mellett ülő postáskisasszony éppen a tükrében nézegeti barna kontyát, testhezálló, aranyzsinóros zubbonyát, tisztisapkáját, amelyet az esti korzózáshoz felölteni akar, amikor riadtan kopogni kezd a gép a már néptelen hivatalszobában, és a papírszalagon a Morze-jelek Rudolf „koronaherceg” halálának hírét jelentik! Az aluszékony és a havas ablakai mögött már félszemmel pislogó felvidéki városkában szinte házról házra viszi a főtéren a tragikus hírt a sápadt postáskisasszony, és a polgárok, mint már ilyenkor szokták, felhúzzák az ágyuk mellé készített csizmáikat, bundát öltenek, és a kapuk elé állnak, hogy valami frissebb hírrel térjenek vissza családjuk körébe. Havazott ezen az estén. Podolinban csak a vendégszobában üldögélt néhány keserves utazó, aki másnap a gránic felé igyekezett volna, de a sötét piactéren fantasztikus árnyékok mendegéltek, álldogáltak a havon, és a mormogó hangok messzire hallatszottak a visszhangos téren. Szerelem miatt halt meg Rudolf trónörökös, tudták nyomban mindazok, akik a Zipzer Boten kívül más újságot is olvastak, mert a fantázia gyorsan dolgozik még a legelrejtettebb városkában is, ahol a malomgát zúgásán kívül szinte esztendőszámra nem hall egyebet a fül.
És e tragikus este óta, amelyet még a leányokkal összebújva töltöttünk, hogy mind a négyünknek a szívdobogása együtt hangzott, és alvásról sokáig szó sem lehetett, ellenben mindnyájan hallottuk megint a padláson járó kísértetet, nem mertük elhagyni a sötét emeletet, mintha422 ott csakugyan lesben állna az a „valaki”, akivel néha egymást ijesztgettük, hogy még a józan, matematikus Janka se érzett magában nagy kedvet, hogy a földszinten lakó anyja hívására, gyertyával kezében kihajoljon a folyosó korlátján, hogy átvegye anyja parancsait a másnapi főzésre nézve: – mondom, ezen az estén, amikor látszólag felejtve lett minden féltékenység, s megint egy családdá lettünk mind a négyen, történt valamely változás a Duchon-lányok szívében. Valamennyien beleszerettek abba a férfiba, aki, ha kell, meghalni is tud szerelméért.
Egy új, romantikus gondolatkör nyílott meg a lengyel–magyar határszéli kisasszonyok szemhatárán. A szőke férfi tűnt fel, akinek parancsára a nők boldogan tartják oda a szívüket a pisztolygolyónak, mert a férfi bizonyosan követendi őket a másvilágra. Mély sóhajtások hallatszottak a leányok szobája felől éjszakánként, kedveskedéseimet, apródi szolgálataimat alig vették figyelembe, halnivágyó szőke férfit kerestek regényben és az életben. (Ami tulajdonképpen nekem nagy elégtételemre szolgált volna, ha a preparandistára vagy a masinisztainasra gondoltam, hogy a szívem majd megszakadt bele.)
Nehéz egy holt trónörökössel versenyezni. Bizonyára mások is érezték ezt ebben az esztendőben, amíg a gyászruhák és a könnyek el nem fogytak, és kezdetüket nem vették azok a regények, amelyeket Rudolfról írtak.
