2 POTOCKI A HORIZONTON ÉS A HOROSZKÓPBAN
2
POTOCKI A HORIZONTON ÉS A HOROSZKÓPBAN
POTOCKI A HORIZONTON ÉS A HOROSZKÓPBAN
Egy fiatal lengyel gróf lakott akkoriban Bécsben, aki bátyja, a galíciai helytartó apanázsából meglehetősen vidám életmódot választhatott magának. Potocki grófnak hívták, bizonyos rokoni szálak fűzték Goluchowski külügyminiszterhez is, akihez ajánlólevelet hozott, mikor Bécsben felütötte sátorfáját. „A császári Ház minisztere”, amely címet Goluchowski a magyar millenniumi ünnepségek alkalmából nyerte őfelségétől, nem is lehetett más, mint jó protektor. A lengyel udvarházból, „a bölények közül” jött fiatal gróf pártfogója révén csakhamar tagja lett a Jockey Clubnak és más előkelő társaságoknak, habár szíve és kedve szerint leginkább azokat a kertes kiskocsmákat szerette látogatni, amely helyiségekkel akkor tele volt a mulatós Bécs. Igaz is, hogy a vidám emberek, a fiatalemberek régi vonzódásai nem a klub karosszékeiben voltak feltalálhatók, hanem inkább az idei borokat mérő kertecskékben.316 De Potocki mégse ülhetett egész idő alatt a barátságos kisvendéglő vörös terítős asztalánál, néha mutatkozni kellett pártfogója, atyafia, Goluchowski úr előtt is.
A császári Ház minisztere estéit rendszerint a Jockey Clubban töltötte. Idesétált lengő szakállával irodájából, idehajtott az udvari estélyekről, idevitette magát az Operaház páholyából, mint akár a legtöbb Bécsben élő, számottevő arisztokrata.
A Jockey Club ez idő tájt második otthona volt a gavallérvilágnak, ahol életének jelentékeny részét töltötte. Itt evett, ha ideje elkövetkezett, és a konyhában nem lehetett csalódni. A Jockey Clubnak nevezetesebb menüit néha még udvari kocsin is vitették a főhercegi házakba, ahol talán nem sikerült eléggé a napi koszt. De öreg, livrés inasok is innen vitték a menüt úrnőiknek, akik valamely okból nem főzettek aznap. Persze, bizonyos legitimáció kellett ahhoz, hogy kinek adnak kosztot a klub konyhájáról. Jelentős pártfogás kellett ahhoz, hogy például Schratt Katalin, a híres művésznő innen hordathassa kosztját, mikor még a Jockey Club közelében lakott.
De nevezetessége volt a klubnak pincéje is.
Némelyek azt vallották, hogy a bécsi Rothschild, a hercegérsek, de minden átutazó fejedelem megnézte s megirigyelte ezt a rendkívüli szakértelemmel felszerelt pincét, amelyben a földkerekség valamennyi híres pezsgője, bora, pálinkája feltalálható volt, hogy még a vagyonos és sok készpénzű Wiener Club se tudott vele versenyezni, pedig darab ideig komoly versengés folyt a két klub konyhafőnöke és pincemestere között. Valóságos licitáció folyt például Ferenc József tokaji boraiért, ha azok néha piacra kerültek. A király boraiból inni éppen úgy szerettek a Wiener Club nagyiparosai, mint a Jockey Club grófjai.
Az ifjú Potocki ugyan a grinzingi kocsmárosok borát szerette, de Jockey Club-beli látogatásaikor megitta a király borát is, mégpedig hazája szokása szerint olyan pohárból, amelyet nem lehetett az asztalra helyezni addig, amíg abban tartalom volt. Az úgynevezett „lengyel pálinkák”-ban pedig természetszerűleg szakértő volt, és megkritizálta a klub pincemesterét. Mindig tudott egy még jobb pálinkáról Potocki gróf, mint amilyent neki a klubban felszolgáltak.
Az arisztokrata ifjúság körében pláne egymás között voltak: akkoriban nem volt szokatlan az iddogálás. A kárpitozott falak, leeresztett függönyű ablakok, a szőnyegek és zárt kapuk nem engedték, hogy317 idegen szem pillanthasson be a klub belső életébe. Kedvükre fogytak a poharak, miután a pince mindig tudott újabb meglepetéssel szolgálni.
Szemere Miklósnak már akkoriban is az volt a szokása (amit élete végéig megtartott), hogy mindig a maga borát itta. Ezt pedig úgy kell értelmezni, hogy esténként, midőn estélyi ruhába öltözködve elindult szállásáról, mindig egy üveg bort vett a hóna alá a szobája sarkából, ahol jelesebb borait tartotta. Néha pezsgőt rejtett magában a palack, máskor valamely nevezetes hazai bort. Azt mondták, hogy óvatosságból tette ezt a gyanakvó úriember, aki sok mindenfelé megfordult a világban, s így sok mindent látott.
A palackot étkezéshez nyittatta fel, mégpedig mindig szeme láttára.
Több italt ennél az üvegnél nem fogyasztott, sem a klub gyakran igen felhevült mulatozásaiban, sem a lóversenytér izgalmai közepette, napközben. Ha megszomjazott: narancsot evett. Húzhatta a híres prímás, énekelhetett a fülébe a primadonna, dühönghetett a dáridó, Szemere Miklós kitartott szokásánál. Ez az italmennyiség volt az, amennyit nem egészen egészséges szíve elbírt.
Ugyanilyen óvatos volt a szivarjaival, amelyekkel esténként megrakta tárcáját.
– Csak tapasztalatlan ember fogyaszt ismeretlen narkotikumot – mondta csendesen, és hosszú szipkából szívogatta szivarját, halkan, meggondolva iddogálta borát, olvasgatta külföldi és hazai hírlapjait, amíg az óra éjfélt ütött.
Éjfélkor felkelt az asztalától, és gondolkozó, inkább lassúdozó, mint siető lépésekkel közeledett a klubnak ahhoz a szobájához, ahol a kártyajátékkal szórakozók már néha órák óta mulatoztak, és unott arckifejezéssel, de bizonyosan belső izgalommal figyelték a játék menetét.
