3
3
Sétálgatása közben egyszer csak egy hozzá hasonló nyurga, száraz, esernyős, gólyalábszárú úriember közelgett feléje az Erzsébet promenádon. Két ilyen testtartású, hasonló korú és fekete kesztyűs sétálgató úr akkor is szemügyre venné egymást, ha véletlenül nem volnának gyermekkori ismerősök.
– Hol jársz erre, Frigyes? – kérdezte az az úriember, aki kevésbé volt elmerülve gondolataiba.
– Levegőzök, Kálmán barátom – felelt atyafiságos felderüléssel Frigyes báró. – Lehetséges, hogy Turinban, ahol Cavour-t láttam a kávéházban ismerőseivel óraszámra beszélgetni: másféle beszédtémák vannak. Én már halálosan meguntam magam a „Steingaszner” kávéházban.
– Nem is tudtam, hogy újabban kávéházba jársz, Frigyes! – kiáltott fel Tisza Kálmán, miután atyafiságosan megölelgette barátját, mint akkoriban (pár évvel a „Pátens” után) a protestáns úriemberek ezt nyilvánosan is megcselekedtek.
– Kávéházba járok, Kálmán, mert nincs annyi pénzem, hogy az összes pesti újságokat prenumerálhassam. Egy jó tárcaírónak pedig ismerni kell a dürgést a szalonéletben, ha két forintot akar hetenként keresni a Fővárosi Lapok-nál. Nincs valami friss pletykád számomra, amelyet legközelebbi tárcalevelemben elhelyezhetnék?154
Tisza Kálmán már akkor is sokkal komolyabb ember volt, mintsem a csélcsap Frigyes bárónak „beugrott” volna.
– Mondd csak, Frigyes, hány esztendős vagy te igazság szerint?
– Igazság szerint negyvenöt esztendős vagyok.
– Hát csak azt akarom mondani, hogy negyvenöt esztendős korodban komolyabb dolgokon is törhetnéd a fejed, mint az Erzsébet téren a hölgyeknek való pletykákon. Mostanában alakult meg az Északkeleti Vasúttársaság, elnöke Sennyey Pali, alelnöke meg én volnék. Nem volna kedved velünk tartani?
– Én annyit sem értek a vasútépítéshez, mint a hajdú a harangöntéshez – felelt őszinte szívből fakadó sóhajtással báró Podmaniczky Frigyes. – Pedig szeretnék dolgozni.
Ha más választ adott volna Frigyes báró ott az Erzsébet tér növekvő fái alatt, Tisza Kálmán talán továbbsiet a dolgai után, és egy baráti, meleg kézszorítással búcsúzik a legközelebbi véletlen találkozásig. De ez a sóhajtó hang megállította, karját atyafian karjába fűzte, és apróra kikérdezte a dolgok mikénti állapotáról. Frigyes pedig őszinte volt. Még azt is bevallotta, hogy a ránehezedő adósságok miatt lakását is bérbe adná.
– Nem is tudtam, hogy annyi adósságod van? – mondá ravaszkásan Tisza Kálmán.
– Én se tudtam, mert nem volt rá gondom. Csak addig ér az ember valamit, amíg az édesanyja él.
Tudta jól Tisza Kálmán, hogy ki miatt vállalta Frigyes az emberfeletti adósságot, de hallgatott, mert nem akarta barátja érzékenységét megbántani. Ellenben most már nem eresztette el, hanem karon fogva vezette a Duna-partra, ott is az Északkeleti Vasútnak irodájába, éspedig egyenesen Sennyey Pálhoz, az elnökhöz.
– Ismered ezt az urat? – kérdezte Tisza Kálmán. – Ezt az urat szemeltem ki arra nézve, hogy az ügyeket ellássa, ha mi nem tartózkodunk a fővárosban.
Hogyne ismerte volna Sennyey Pál Frigyes bárót? Már csókolóztak is, míg Tisza Kálmán beszélt:
– Az lesz a címe és a rangja: „A személyzeti ügyek főnöke”. Mert éppen ez az állás van üresedésben nálunk. Megbízható barátunkra vár betöltése.
Sennyeynek egy aggodalma volt:
– Csak az a fontos, hogy a névaláírását hitelesítse a törvényszék… 155
– „Hitelesítették azt már harmincnyolcezer pengőforint erejéig az öcsém hitelezői!” – akarta volna mondani Frigyes báró, de Tisza Kálmán tette le a garast:
– Ismerni kell a névaláírásodat a személyzetünknek, hogy éppen úgy engedelmeskedjenek neked, mint nekünk. Azonkívül a részvényeinkre is rá kell írnod a neved, mert a törvény világosan ezt rendeli. Nos, hát írd le a neved, hogy a törvényszéknek, a cégjegyzőhivatalnak bemutathassuk.
Frigyes leült az elnök asztalához, és szép, kalligrafikus betűkkel jól olvashatóan (mint általában minden kézirata volt, egyetlen betű se maradt utána olvashatatlanul) felírta egy ív papirosra: Báró Podmaniczky Frigyes.
(Hej de sok bajom lett már másnap emiatt! – írja naplójában P. F. – ki gondolta volna, hogy naponta százszor meg százszor kell majd leírnom ugyanezt a nevet különböző aktákra, sok ezer darab részvényre, mindig egyformán, gondosan, változatlanul, egy esztendeig, amíg az Északkeleti Vasútnak Elnöke voltam! – Új hivatalában előbb a „Báró” szótól szabadult meg önkéntesen Frigyes; később, egy harmadik hivatalában már csak röviden: Podmaniczkynak írta magát. – Így fogy el lassan a nóta.)
