4
4
Amelyik nap szerencsésen indul, szerencsésen folytatódik tovább is. Frigyes báró fatalista volt.
Nem is nagyon csodálkozott, amikor déltájban hazaért a Kerepesi útra: az érzékenységét sértő lakáshirdető cédulát már nem találta helyén. „Úgy látszik, megjött az esze a gazdasszonynak” – mormogta, mikor első havi fizetését osztogatta magában (jutott abból házbérre is), midőn a kétemeletnyi lépcsőt megmászta. „A búzakereskedő csak verdesse a cipőjét Kommernek a fogadójában az ajtóhoz. A jogász csak ordítson Marsall páholyában, ha valahol beverték a fejét éjszaka. De hát ott van Budán a Császárfürdő vendégfogadója is, ha valaki foghúzás végett jönne Pestre. Én már csak megmaradok hónapos lakó nélkül a magam szegény kis lakásán. Nem várhatom portás módjára mindennap a lakómat, hogy az ne felejtse nyitva az előszoba ajtóját vagy reggel meg ne verje a gazdasszonyomat” – mondogatta magában Frigyes báró, amint a lépcsőket olvasta.156
A hordár vörös sapkája már az előszoba fogasán függött, ami azt jelentette, hogy segített a gazdasszonynak a ruhák kefélésében, a lakás kitakarításában, sőt elhozta már az ebédet ama bizonyos kifőzőhelyről.
– Lakónk is van! – mondta örömteljes arccal a gazdasszony, amikor Frigyes báró elfoglalta helyét az asztalfőn, hogy hideg levesét szarvasagancsos kanalával megkavargassa.
Frigyes báró abbahagyta a leves kóstolgatását.
Elborult arccal várta a fejleményeket.
Vajon mily kegyetlen merénylet ez még a sorstól, amikor Tisza Kálmán vette már pártfogásába, és élete, jövendője, lakása, tán még az álma is biztosítva látszik, amikor ez a mindenre kiterjedő gondolatú férfiú nyúlt a sorsába? Mily alattomos incselkedése ez a végzetnek, amikor Tisza Kálmán védelmezi, hogy örökre megszabadítsa a gondoktól, bajoktól, mellőztetésektől, mert már abban az időben az volt a híre Tisza Kálmánnak, hogy minden áldozatra kész azokért, akik híveivé szegődnek? Hogy merészel a vakeset most avatkozni a Frigyes egyenes útjába, amikor többé nincs szüksége reá?
Eliz gazdasszony, látván a báró elborulását, gyanakodni kezdett:
– Talán nem örül a méltóságos úr, hogy én is könnyíteni akarok a helyzetén? Idegen személy után fogok takarítani, idegen személyről fogok gondoskodni?
– Ki az új lakó? – kérdezte a báró.
– Az új lakó egy hölgy. Még nem foglalta el szobáját, de a bérét egy negyedévre előre kifizette. Majd visszajön.
– Ki az új lakó? – kérdezte a báró még jobban elszomorodva és gyanakodva.
– Egy hölgy járt itt. Igen előkelő, de már idejét múlt dámának látszik, és a báró úr ismeretségével dicsekedett – mondá a fiatalos gazdasszony, aki alig fél esztendeje lépett bárónk szolgálatába. – Azt hiszem, valamely rokona báró úrnak. Szapáry Eliz grófnőnek mondotta magát, és többnyire vidéken szokott tartózkodni, mert lovaglócsizmában volt.
Frigyes báró megebédelt, és aztán minden bevett szokás ellenére: ebéd után nyomban eltávozott hazulról.
– Elmegyek az új hivatalomba, mert alaposan meg akarok ismerkedni a munkakörömmel. Remélem, hogy nemcsak a nevem aláírása miatt fogadtak fel.
Majd búcsúzásnál így szólt gazdasszonyához:157
– Kedves Eliz, ha Szapáry grófnő visszajönne, meg kell neki mondania, hogy a hónapos szoba már nem kiadó. S valahogy vissza kell adnia a pénzt.
Báró Podmaniczky Frigyes hosszú, hivatalnoki léptekkel sietett új állomására, a Duna-parti épületbe. Nagyon csodálkozott, hogy délutánig senki se jött vissza többé a hivatalába. Egyedül ült irodájában, az aktákat várta, s közben a sors forgandóságán gondolkozott.
– Minden csak átmenet! – mondta ama régi rokonával együtt, aki egész életében az aszódi kastély folyosóján sétált. Estefelé elment ő is az Északkeleti Vasutak irodájából. Sétája közben sokat gondolt Szapáry Eliz grófnő lábaira, amelyekbe változatlanul szerelmes volt. De ím hősiesen lemondott e lábak látásáról arra az időre, amíg gondjai szemérmetes hivatalba kényszerítik. „Majd később” – gondolta, amikor papucsos gazdasszonyát otthon meglátta, és regényírásba fogott.
1930
