Temesből, nov. 25-kén.
Temesből, nov. 25-kén.
Annyi gyanúsítás ellenében, mennyi temesi gróf Csernovics Péter személye ellen húzamosb idő óta a hirlapokban szóratik, köteleseknek érezzük magunkat, felszólalni már azért is, mert hallgatva, vagy magunkévá tennők a rágalmakat, vagy méltán azzal vádoltathatnánk, hogy nem birunk elég függetlenséggel, nyílt sisakkal fellépni főispánunk ellen. Mindkét esetben hallgatni, bűnös gyávaság volna.
Csernovics Pétert mint tiszta lelkű hazafit ismerjük megyei életünkből. – Az aradi krónikák minden lépten igazolják, mit tett a haladás érdekében? – Vagyonát áldozta elveink diadaláért akkor, midőn mások csüggedve odahagyák a politicai harcztért, és csücsűltek a semmit nem tevés puha párnáin. Jött az Apponyiak kora, melly a depravatio minden mesterségeit felhasználva, elnémította a vagyonos hazafiak nagy részét; jött a februar 1-én kelt kir. leirat, mellynek következtében sok, most is népszerű hazafi, megbotlott, de Csernovicshoz nem férhetett az ármány, pedig egyénisége a bécsi salonok figyelmét nem kerűlte ki.
Hazánk viszonyai a martiusi események folytán új irányt nyervén, csakhamar kitört a rácz-szerb lázadás, s ő mint teljhatalmú kir. biztos kiküldetett annak lecsillapítására.
Sokat irhatnánk itt arról, minő elemekből volt összeszerkesztetve a rendelkezése alá helyezett haderő, azt hiszszük azonban, hogy elég lesz Kossuth Lajosnak a schvechati ütközetre vonathozó hivatalos jelentésére útalnunk az olvasót, mellyből látható, hogy még octoberben is, tehát akkor, midőn a magyar hadsereg már törhetően emancipáltatott, sok volt a schwarz-gelb reminiscentia, melly a haza érdekeit saját, s a camarilla aljas érdekeinek alá rendelte. – Csernovics tehát, ha mint teljes hatalmú kir. biztos akart volna is működni, működésének a sárgafekete befolyás alatt álló szuronyok, – hatását megakasztották; – valljuk meg őszintén, mozgalmaink keletkeztekor a magyar hadügyministeriumnak bizony semmi tekintélye sem volt.
Napjainkban azt tartjuk hazafinak, ki fegyvert fogva életét hozza áldozatúl a haza szabadságaért, és nem azt, ki gyáván anonym czikkeket irkál s rágalmakat szór a csatatéren harczoló hazafiak ellen; – mi temesiek büszkék vagyunk, hogy főispánunkban egyszersmind harcztárst birunk, – a lippai nov. 12-ki csatában a legnagyobb golyózáporban Csernovics volt vezérünk, ő galoppain volt, ő minden. A csüggedőket lelkesítette, a sebesűlteket a harczmezőről ápoló karok közé hordatta, 24 óráig szakadatlanúl lóháton életveszély között mindenütt ott termett, hol legnagyobb volt a baj, s csak midőn Lippát az ellenség tűlnyomó száma ellen többé nem védhetvén, kénytelenűltünk hátrálni, ő volt az utósók egyike, ki iszonyú kartács-zápor közt hagyta el Lippát, jővén Radnára, hol seregeink debreczeni része kitörő éljen-kiáltásokkal fogadá. Félre tehát minden gaz gyanúsítással, melly Csernovics Péter főispánunkra haza-, vagy szabadságellenességet akarna tukmálni; ő a tett embere, edzett harczfi, s mi tisztelettel mutatjuk őt be a hazának, mint olly férfiút, ki a hajdani temesi grófoknak vitézség-, és bátorságra méltó utóda. – Több temesiek.
