PEST, NOVEMB. 21.
PEST, NOVEMB. 21.
Magyarország rom. cath. püspökei, mint a közönség előtt tudva van, egy föliratott készítettek V. Ferdinándhoz.
A főpapság eme föllépésétől, többen legalább valami, sokan semmi eredményt sem vártak.
Ez utósóknak sejtelme teljesűlt.
Fogarasi püspök, ki az adresse kézbesítésével meg volt bizva, Olmützbe érve, egy ismerősével köztötte küldetése czélját, kitől azon választ nyerte, miszerint a császár ajtait csak két kulcs nyithatja föl előtte, – az egyik Wessenberg, másik Lobkowitz.
Az érdemes püspök ez utóbbihoz fordúlt.
Lobkowitz két nehézséget gördített elébe; egyik: miszerint ő fölsége testűletektől nem fogadhat el küldöttséget; másik: hogy lepecsételt iratokat nem szokott átvenni.
Ezen akadály azonban el lőn hárítva az által, hogy a t. küldött kinyilatkoztatá, mikép, bár szóval is elmondhatná lepecsételt irománya tartalmát, nem ellenzi azonban azt sem, ha hozománya, mielőtt a császár elibe jutna, fölbontatik.
E föltétel alatt Lobkovitz átvevé az iratot, megigérve közben járását arra nézve is, hogy a püspök úr ő felségével személyesen szólhasson, mit ha kieszközlendett, azonnal tudtúl fogja adni megjelenhetését.
Az idő telt, de a várva várt izenet csak nem jött.
A t. püspök másodszor is megkereste Lobkovitzot. S ettől a következő szóbeli választ nyerte:
A cath. püspökök iratát a császár átolvasta, s legkegyelmesebben méltóztatott neheztelni annak ime pontjaiért:
1) hogy azt állítják, mintha a polgárháborúnak oka nem más volna, mint épen ő cs. kir. apostoli fölség;
2) hogy a püspöki kar merészkedett őt esküjére figyelmeztetni.
Mi a személyes megjelenhetést illeti: Fogarasit, mint a cath. főpapság küldöttjét semmi esetre sem, hanem mint magán egyént, Lobkovitz jelenlétében elfogadja.
Ugy hát kénytelen leszek haza térni, felelé a derék főtisztelendő, mert én nem mint Fogarasi, hanem mint a c. püspöki kar küldötte akartam ő felségével szólani.
Sikerűlt mindemellett is annyira megnyernie a mindenható Lobkovitzot, miszerint az ő jelenlétében csakugyan tisztelkedhetett a királynál.
Ferdinánd rendkivűli nyájassággal fogadta őt, kérdezősködött tőle az ismeretes főpapokról, atyai üdvözletét küldé ezeknek, s kérte, imádkozzanak a Zebaóth istenének, hogy fordítsa el tőlünk minél hamarább e nehéz napokat – punctum!
Szegény Bodóné, ez is mást beszél, mikor a bor árát kérik!
És így, miként látjuk, a jó főtisztelendő semmi positiv eredményt olmützi útjából nem hozott.
Mint a királyi válasz, vagy jobban nevezve – conversálás mutatja, ő fge a papok adresséről mit sem tud, s Fogarasit hihetőleg úgy mutatták be előtte, mint ki a püspök karnak a jelen szomorú körülmények fölött részvétét és sajnálkozását vitte meg.
Miből ez a tanúság, hogy a fejedelem és az események közt chinai falként álló camarilla, még most sem fedte fel a dolgok állását a császár előtt, ki, mint eddig, úgy jelenleg is, hihetően semmiről sem tud semmit.
Kétségtelen azonban, hogy a felküldött irat szeget ütött a királyi környezet fejébe, mit a püspöki t. küldött a camarilla összeröffenéséből észrevett. Meghökkentek a jó madarak, hogy a cath. papságra (melly eddigelő, bizony valljuk meg az igazat, sok részben kezökre dolgozott) immár nem számíthat. S e körülmény, hiszszük, megtermi következését, s e hitünkben szives köszönetet szavazunk a cath. püspököknek, hazafias föllépésökért. – m–r –
