Ha az ujabb csatázásokat végig tekintjük…
Ha az ujabb csatázásokat végig tekintjük…
Ha az ujabb csatázásokat végig tekintjük, mindenütt az ágyúk főszereplése tünik szemeink elébe. A dán ágyúk legyőzték a rendkivűli bátorságot tanusított schleswig-holsteiniakat, az orosz ágyúk dürgése némítá el a civilisatio felé törekvő Oláh- és Moldvaországot, s ugyanaz adott túlnyomóságot Radeczky keverék seregének a hazájukért harczoló olaszok fölött.
A piemonti lelkes kis sereg sokszor verte vissza az osztrák élettelen roppant tömeget, és csak Radeczky nagyszámú ágyútelepei azok, mellyek elől Carlo Alberto végre hátrálni kényszeríttetett. És ez nagyon természetes, mert az illynemű ütközeteknél az elfogúltság és ijedtség miatt a puskák nagyobb részt csütörtököt mondanak, ha pedig összecsapásra kerűl a dolog, akkor egy a hazáját és ősi sirjait ótalmazó nép vak dühvel és visszarettenthetlenűl osztogatja jobbra balra a halált okozó csapásokat és döféseket. Igy tehát többnyire az ágyú szerepel eldöntőleg.
Állításunk igazságát bizonyítja a vad csordákkal kiállott sok rendbeli ütközetünk, s különösen a Fejértemplomnál tanyázó veres sapkájú lelkes zászlóalj, melly a római sánczbeli patkányokat szuronyt szegezve tizenegy csatázásban nagy veszteséggel lyukaiba visszakergette.
A cseh herczeg ezt igen jól tudván, azért a komáromi nemzetőröknek megszaladása daczára is nem látta tanácsosnak seregünkre ostromot parancsolni.
Elvitázhatlan tény, miképen a valamire való magyar ujoncz szurás-csapásra nézve több, mint egy akármelly jól betanúlt zsoldosnak felelhet meg a legnagyobb becsülettel. Az ellenség a rajtunk ejtett károkat egyedűl csak ágyúinak köszönheti. Nem volna-e tehát szükséges, hogy mi ellenségünk ezen erős oldalát tökéletesen paralellizáljuk? Nem volna-e tanácsos, hogy a természet- és az istentől mozgékonyság- és bátorsággal megáldott seregünket más eszközök segítsége által rendíthetlenné, sőt győzhetetlenné tennők?
Ujonczainknak ár módjára való növekedését fegyvertáraink nem elégíthetik ki; miért nem avatjuk tehát be ezen a hazának szolgálni s érte halni kész harczosokat az ágyúzás titkaiba?
A gondviselés annyi ágyúval áldott meg, hogy egy becsületes bömböléssel az életünk után törekvő zsiványokat egyszerre a boldogabb regiókba küldhetnők át, – azokat hasztalan ásítozni hagyni, vagy felszerelésökben időzni, szabadságunk, függetlenségünk elleni megbocsáthatlan bűn volna.
Francziaországban a tüzérségi személyzet 200,000-ig szaporíttatik, Lamoriciere inditványa következtében, minden franczia katona fog taníttatni a tüzérségre, s nem volna-e jó, ezen példát en minuature utánozni!
Fordíttassék több figyelem hadunk ezen osztályára, alkalmaztassanak minden megyében szakértő rendes tüzéri oktatók, (illyenekre sokféle módon lehet szert tenni) taníttassanak a harczmezőn nem lövő unalom kifárasztotta ujonczok, s a mozgó nemzetőrök legnagyobb szorgalommal ágyúzásra, s hazánk bevehetlen.
Az idő rövid és drága, de ha ágyúfelszerelés lesz jelszavunk, ha 30–40,000 tüzéreink lesznek, akkor szívesen láthatjuk Windischgrätzet, Jellachichot, s mindenféle Jecset és Wicset.
Láttuk Pákozdnál, hogy Mack egyhetes tanítványai annyira befűtöttek a grän’zereknek, hogy az eszeveszett kalandor boldog ábrándjaiból egészen kijózanodott. Kövessük tehát Mack példáját országszerte, és látni fogjuk, mikép a szabadság harczosaitól mozgatott ágyúk bömbölései orkánként zugnak a szolgaság czinkosainak füleibe, golyói pedig kettőztetett dühvel hasítják át a zsarnokság fölállította sorokat.
Mint látszik V. Ferdinánd olly szép számú ágyúkat hagyván Magyarországban, a la Samson azt akará nekünk mondani, dörögjétek agyon annak idejében az engem elrontott tanácsosokat, ha magamnak is lakolnom kell.
Tehát még egyszer mondjuk: ágyúfelszerelés legyen jelszavunk! – Szabad Imre.
