Békes-Csaba, nov. 8.
Békes-Csaba, nov. 8.
A békesi felkelő seregnek kisfaludáról történt visszavonulásáról több hirlapok utján álhírek kezdvén keringeni, szükségesnek tartom a szemeimmel tapasztalt tényeket és a visszavonulás okait, leplezetlenűl a közönség bíráló széke elé terjeszteni. A nép-felkelés feladatát, a honvédelmi bizottmány közzétett utasítványában szabatosan körűirta és meghatározá, hogy a fegyverben gyakorlatlan, s legnagyobb részben csak lándsákkal, villákkal s ásókkal ellátott nép, ne a sorkatonaságból álló ellenség ágyúi elé állíttassék; hanem a fegyverben jártas honvédek tartalék-seregét képezvén, ezt hadí működésében támogassa. Ezen rendszabályt szem előtt tartva Békesmegye népe, egyszerű alispáni felszólításra, 24 óra alatt tömegben fölkelvén, sietett a szomszéd Arad megyében veszélyeztetett közszabadság ótalmazására. Aradra érvén, a felkelő sereg egy része, az aradi nemzetőrökkel egyesülten, a hegyaljai lázongó oláhság megfékezésére indíttatott; s miután azokból mintegy 60-at elejtett, nyolczat rögtönitélelileg kivégeztetett: a többi ezerekre rugó lázongó csoportot maga megadására kényszeríté. A másik rész pedig mintegy 3000-en Uj-Aradon keresztűl, az áruló várparancsnok ágyúi miatt egyenesen nem mehetvén, Lippának tartott, itt a Maroson sok balintézkedés miatt, késedelmesen átkompoztatott, s végre a debreczeni mintegy 270 főre menő önkénytesek, életre halálra kész bajnok csapatjával, ennek derék kapitányával Zuricscsal, egyetlen ágyúval és a lelkes s szakértő tüzérparancsnok Vajaivaal este elindult, s egész éjen át többnyire gyalog menve, a jól értesűltek által előre gyanússá tett, s a Schwarzenberg dsidások által föllázított sváb falvakon* keresztűl reggel végre Kisfaludára megérkezett. Itt tábort üténk, s miután a csak negyedórányira fekvő Kis-Szentmiklós előtt a verítékünkön 18 éven át táplált hálátlan dsidás ezredet részint századokra osztva, részint sorokban fölállítva s felénk irányozott ágyúikkal fenyegelő helyezetben szemlélénk: Zurics kapitány parancsára az utczák eltorlaszozásához láttunk. Feladatunkat még csak nagyjából végezhetők, midőn az ellen ágyúinak megdördűlése s lármadobjaink fegyverre szólítának. A debreczeni bajnokok nagyobb része az ágyú melletti főállomásra, a többi pedig az utczák torlaszaihoz állíttatott, felkelő népünk pedig köztök felosztatott. Az ellenség, melly mintegy 1200 dsidásból s 150–200 gyalogból állott, förgetegként száguldott felénk s nehány percz mulva körűlszárnyalván a helységet, azt három oldalról lovasaival, a negyedikről pedig 3 ágyúval egyszerre megtámadá. Háromszor tőnek kisérletet, de mindannyiszor vitézűl visszaverettek; a debreczeni vöröspántlikások valóságos hajtóvadászatot tartának a dsidásokra, népünk puskás része „éljen a szabadság” kiáltások mellett derekasan támogatá őket, sőt a debreczeniekkel egy sorban és lelkesűlten működött, mig a lándsával s villával ellátott nép a torlaszokon kivűl megállapodván, az ellennel férfiasan megküzdeni készen állt. E közben az ellen ágyúi olly sűrű kartácszáport ontottak, hogy egyetlen ágyúnk kis időre elnémúlni kénytetett; de csakhamar elővonatván, tüzéreink nehány remek lövések által az ellenség 3 tüzére s nehány dsidása lelövetett, egy ágyúja pedig végkép leszereltetett, s végre hátrálni kényszerűlt. A csata eredménye az ellenség részéről 40–50 halott, ezek közt két főtiszt, részünkről 5 debreczeni s ugyanannyi a felkelő nép sorából, melly utóbbi közől sokan a lovasokat csupa lándsával üldözni merészkedtek, egy pedig, saját szemem láttára, egy dsidást lándsája horogjával lováról lerántani s földhöz szegezve megölni, bátor volt. A háromezernyi nép közt találkoztak ugyan egyesek, kik első ágyúlövésre megfutamodtak, találkoztak, kik jászolban, szénatartóban s másutt biztos menhelyet kerestenek; de a felkelő nép hasonlíthatatlanúl nagyobb része harczszomjasan élethalálra készen állott a síkon. Suum cuique!
Szépfalunál két megfutamodott svábot elfogván, ezeknél 60 töltényt, a két szélső házat lángba borítva, a lakosokat síri csendben, a vészharnagokat némán, találánk s az oltás körűl senkit foglalkozni nem láttunk. Miértis a gyujtást a lakosokjtól a várbeliekhez jelűl származottnak hivénk.
A csata folyama alatt, midőn ágyúnk visszavonúlása s a folyton növekedő kartácszápor miatt összes seregünk – önkénytes és nép – csüggedni kezdett, azon, nem tudom kinek leleményes agyából eredt örömhírrel villanyoztatott fel, hogy „Máriássy két ágyúval segítségünkre megérkezett.” Ezen örömhírre népünk a csatát újúlt erővel folytatá; ámde később csalatását látván, aggódni kezdett s annál inkább, mert helyzete egyéb tekintetben is nyomasztó volt. Ugyanis kiindíttatásunkkor azon bíztatást nyerők, hogy az ellenség egyszerre három oldalról, u. m. Kiss Ernő, Máriássy által és általunk is meg fog támadtatni; azonban, noha csatánk 3 óra hosszáig folyt, a segítség mégis sehonnan sem érkezett; ellenben az ellenség a közel aradi várból erősbűlést minden pillanatban nyerhetett. Ehhez járúlt, hogy élelmünk, takarmányunk fogyóban levén, ez iránt az illető hatóságok részéről semmi intézkedés nem tétetett, pénzünkért pedig a nagyobbrészt eltakarodott hazafi (?) lakosoktól nem nyerheténk; vezérünk nem volt; a falu tévútra vezetett népe rejtekhelyekből már lövésekkel kezdett üdvezleni, s népünk közt azon, nem tudom, alapos, vagy alaptalan hír terjedt el, hogy ellenünk a szomszéd falvakban népfelkelés rendeztetvén, a közelgő éjjel a falu ránk gyújtatik s minden oldalról egyszerre fogunk megtámadtatni. Illy körülmények közt, nehogy annyi családfő nyiltnak látszott veszélynek kitétessék, és legfőképen, nehogy ez által a népfelkel és eszméje a hon népe előtt compromittáltassék: egy előlegesen Zurics kapitánynál tartot tanácskozmány megállapodása értelmében elébb Lippára, utóbb haza tértünk. Az intelligentia czélja nem volt egyéb, mint Líppáig vonúlván, itt némi segedelmet Aradról eszközölni; miután azonban egyetlen ágyún kivűl, semmi uj erőt nem nyertünk, a nép, mellynek nagy része már előtte való nap senki által vissza nem tartóztatva, haza ment, most tömegesen útnak indúlt. – Uraim! kiket illet, adjatok a népnek erélyesebb igazgatást, adjatok értelmes, honfiérzelmű vezéreket, grandoskodjatok kellően élelméről, papiron készűlt hadi terveiteket hajtsátok napoleoní pontossággal végre; adjatok a felkelő népnek lelkesítő szónokokat, s ne tegyetek soha előre olly igéreteket, mellyeket teljesíteni tán képesek sem vagytok, s a nép – követni fog a halál nyilt torkába is. – Egy nemzetőr.
