SZABAD-E ELMÉLKEDNI?
SZABAD-E ELMÉLKEDNI?
(Vége.)
(Vége.)
S valljon a különféle nem-magyar népségek megkárosodtak-e valami anyagi, vagy szellemi érdekökben? Avagy az 1848-iki törvények tesznek arról, hogy hazánk különböző vidékein nincsenek tót, horvát, rácz, oláh s ki tudja még miféle vajdaságok?
– De a bécsi politica ezen mesterfogását, t. i. e népségek fellármáztatását, bizony szükségtelen tovább elemezgetni: a napnál világosabb a kétszinű játék, világosabb a felzaklatott, s hosszú időre szerencsétlenségek nagy örvényébe taszított népségek megcsalása. Milly ördögi volt a bécsi politicának czélja, olly ördögiek valának eszközei is!
A magyarországi összes lakosságnak tehát az 1848-ki törvények valóban biztosítás valának, hogy ezentúl jobb kor leend. Ha kik vesztettek, azt jobbjaik a hazának áldozták, s az ebből méltán származott érdem lassanként a roszabb érzelműek által is igénybe vétetvén, megszűnnek ők is roszérzelműek lenni.
Kinek ártanak hát az 1848-ki törvények? Az osztrák birodalomnak? De, a mint a bécsi politicának gondolkozni tetszik, annak tetemes részének, úgymint az összes és egész Magyarorországnak, mint jól tudjuk, azok használnak: tehát az osztrák birodalom többi részeinek ártanak? Nézzük.
Lombardia és Velencze tartomány vérpatakokat ontott, hogy bennök az osztrák birodalom hozzá igen vonzó szerelmét elfojtsa, s magára eresztessék. Felső Olaszországnak bizonyára nem ártanak a mi 1848-ki törvényeink.
Gács és Lodomeria országok különösen vannak: több izben szivesen oldódott volna fel az osztrák birodalom kötelétől, mert ők legjobban érzették az osztrák politicát, és kormányt. Jegyezzük meg, Gallicziában a bécsi kormány önkényesen szabadon rendelkezhetett;ott népboldogító politicáját makacs félszeg nemesség nem akadályozta, mint szokta volt arról Európa színe előtt a magyar nemességet vádolni: pedig felszabadította-e a paraszt rendet? tette-e mind azt, mit nálunk a szláv népségeknek álnokúl igért? Óh nem! – Mégis ott teljesen czélt ért politicája, mert a paraszt rend akár mikor kész mind azoknak fejeit elszelni, kik nem parasztok: ha Metternich a ködös Londonból, hová elhozódott, hogy legalább annyiban istenesíttessék, mennyiben felhőkből, London ködeiből, nézhet az árván hagyott osztrák birodalomra, ha mondom, Metternich a ködös Londonból Gallicziára tekint, sátáni öröme lehet: ott szelleme sok időre lesz látható! Ennyire még nem rontatott meg nép: Metternichnek hasonlója nincsen az országászok között. – De bár mint van is, Gács és Lodomeria nem szenvednek kárt 1848-ki törvényeink által, ha nem ha igy, hogy utóljára nem levén többé ott kinek fejét elszelni, nálunk sem fognak kapni, mert az 1848-ki törvények a mi földmíves osztályunkat teljesen alkalmatlanná teszik az illy pokoli politicának végrehajtására.
Valljon árt-e Csehországnak, árt-e a többi tartományoknak a mi önállásunk? Nem tudom megfogni, vagy elgondolni, miben vagy hol árthatna. Ha eddig azok iparban megelőztek bennünket, abból nekik egyedárúságot Magyarországon követelni senki sem fog, mert ez volna: elidegeníthetlen jognak, azon jognak, hogy maga magának készítse az ország mind azt, mire képes, eltagadása, illyesmit pedig mi nem tűrünk, tűrni nem tartozunk. – De nem is ebben fekszik a bibe: hanem Magyarország önállása nem fér meg az osztrák birodalom azon egységével, melly magában egy tartománynak sem használt, de melly az európai politicában helyt foglalva nyomott.
A népek nagy erőködése után a szent szövetség, melly ellen csak a pápa és a nagyúr (padisah) tettek kifogásokat (mintegy ők egyedül ellenzették a szándékba vett európai szolgaságot) kény-kedv szerint akarta az emberi elmének járását kimérni. A pentarchia gőgösen állott fenn, egyik kezével a nyugatot, másikával a keletet szoritva; az uralkodó családok merő testvérek valának; béke közöttök, de háború kiengesztelhetlen háború mindnyája között és az itt-ott nyöszörögve könnyebbűlést ohajtó népek között. A szövetség olly szorosra köttetett az orosz, porosz és osztrák uralkodók között, miszerint egymásnak a politicai szökevényeket kiadni fogadák! Anglia hamar megszégyenelte a pajtásságot; az 1830-ki Francziaország is idegen maradt kis ideig, s midőn már érdemesnek tartatott a legbensőbb barátságra, Fülöp Lajos és Guizot véletlenűl elmenettek, hová Metternich is követte. Bomlani kezd a pentarchia, az ötfejű vad állat, melly Európa nemes népeinek szivvérével táplálkozott, egymásután veszti el fejeit. Ne veszitse el! volt a titkos ohajtás; az osztrák birodalom erőködjék, hogy a berlini kiütött kalap is helyre álljon, mig az orosz czár, a népjogok ama nagy megfejtője, megjelenhetik. S ezen czél elérésére valóban sok történt rövid idő alatt. Latour az osztrák ezredeket bámulatosan kiegészíté Olaszországban, Radeczky előre mehetett, s győzött. Érdem, nagy érdem az európai fél pentarchia előtt. El is vitték annak elismerését Pétervár urától Milánóba; az osztrák katonatisztek orosz rendekkel diszíttettek fel; az orosz czár dicsérte meg vitézségöket, az orosz czár fogta volna megdicsérni, ha Magyarországot is sikerül vala leigázni. Jellachich, a nagy Jellachich Paskiewicz mellett foglalt volna helyet az orosz Walhallában!
A „Presse” bécsi lapból irta az Allgemeine Augsburger, hogy a bécsi politicának kellett illyen erélyesen a magyarok ellen intézkedni, ha nem akarta megengedni, hogy Austria elveszszen. – Pedig nem Austria veszedelméről van szó, hanem azon birodaloméról, melly ötöd magával Európát igázta: annak pedig vesznie kell. Nem szabad többé a nemzetek jogait néhány családok béreseinek az európai emberiség elnyomására bitorolniok, nem szabad többé annyi hadakat, annyi tömérdek milliókat elnyelő költségen tartaniok, egyedűl a szabadság elnyomásáért.
Ha végre kérdezi az olvasó, hogy kinek használ azon osztrák pentarchiai birodalom? Valljon magának az uralkodó családnak? Feleljen kiki magának. – Tehát kinek? Metternichnek s mindennek, kiben Metternich szelleme van; használ az orosznak, mert ő még sokáig akarja a kancsukakormányt folytattatni.
Pentarchiai birodalomért nem fogunk többé áldozni; holmi képzelt hiúságért, mellyben ártalomnál egyéb nincs semmi, a nemzetek nem fogják többé magokat lemészároltatni. Az emberiség sorsa független legyen ezentúl néhány romlott szivű politicusoktól s azoknak ezer meg ezer zsoldosaitól. – Hunfalvi Pál.
