BUDA, OCTOBER 27.
BUDA, OCTOBER 27.
Nincs különben! ... a császári családot, lételének végperczeiben, nemcsak lélekjelenlététől, de eszétől is megfosztotta már a kétségbeesés.
Örvendj nemzetem! „a kit isten meg akar verni: attól előbb az eszét veszi el.”
Lássunk csak egypár tényt, a közelebb múltak történetéből. Midőn october 6-kán, a népek szabadságának elnyomására irányzott egy törekvést, a bécsi nép, habár barricadok emelésével és vérontással is, meghiúsított: a megszökött király, hátrahagyott manifestumában fenyegetőzik, s azzal ijesztget, hogy majd megkeresi a maga gutes Rechtjét!
Néhány nappal ezután, Scolowitzban, az országgyülés utána ment küldöttségét, egy lap szavai szerint: „igen czudarúl fogadta, az országgyülés adressére, az oct. 6-diki manifestumhoz hasonló értelmű választ adott, s aztán, mint illik, kegyelmesen hátat fordított a deputationak.”
De ugyanekkor Lobkowitz által tudtokra adatá, hogy Auersperg és Jellachich, Bécset megtámadni nem fogják.
Pár nap múlva Jellachich, a hadsereg „generalissimusává” lőn kinevezve, s fölhatalmazva, a nemzetőrséget és academiai légiot erőszakkal is lefegyverzeni, s Bécset halomra lövetni, ha magát meg nem adja.
Az országgyülés azonban, a működését hűségesen meg is kezdett cs. kir. kengyelfutónak megizente, hogy a már elszedett fegyvereket adja vissza, Bécs alól pedig takarodjék; s ne is fáraszsza magát egyezkedési kisérletekkel, mert erről többé szó sem lehet. A monarchia felett függő damoclesi kardot, – mondá Goldmark – le kell végre hullatni.
E közben, követek és academicusok mennek szét, a népfölkelés rendezésére; az országgyülés a nemzetőrökre martialis törvényeket készít; a városnak a katonaság ellen megerősítésére mindent megtesz; a népet a szabadságért harczolásra buzdítja, lelkesíti, a császári udvar gyalázatos zsarnoksága ellen stb.
És a császár mit mond mindezekre? ....
Az october 16-ki országos ülésben, egy telegraph útján érkezett nyilatkozványát olvasott fel Schuselka, melly szerint ő felsége az országgyülés eddigi eljárásával teljesen megelégszik, sőt felhívja azt, hogy munkálódását az austriai nép jóllétére tovább is folytassa.
S mi történik?...
Még ugyanazon napról, egy másik kegyelmes leirattal szerencséltet bennünket jó királyunk, mellyben népeit elvetemedett istenteleneknek, a törvény ellen föllázadt vad őrjöngőknek nevezi. (Mintha csak magáról beszélne az udvar.) A vad mámorba ejtett Bécs fölötti hatalmat olly rettentő uralom által magához ragadt országgyülést, (értsd: a császári udvar bérgyilkosai ellen, a kényszerített önvédelem minden becsületes eszközét használni megkisértett országgyülést) ollyannak declarálja, mint melly, a törvényes rendnek Bécs falai közé visszatérését, (olvasd: a városnak agyon bombardiroztatását) meghiúsítani törekszik. A népek millióinak legyilkolására vállalkozott Lamberget és Latourt, ő felsége hű szolgáinak nevezi; (no ennél igazabbat soha sem mondott.) Ezek gyilkosain boszút kell állani; de más részről népeinek jólléte levén ő felsége életfeladata, (itt zárjel közt köhögnénk, ha a köhögést le lehetne irni,) illy kegyes atyai indulattól ösztönöztetve, küldi reánk, mindenfelől összegyüjtött sereseivel, a prágai hóhér Windischgrätzet, hogy az a lázadók (szabadságaikért küzdők!) ellen addig harczoljon, mig őket egészen le nem győzi, s a nyugalom és törvényesség, (= járom és békó!) ismét helyre állítva nem lesz stb.
S mint mondám, e legkegyelmesebb nyilatkozat történetesen épen azon napról kelt, mellyen Schuselka, a bécsi országgyülés előtt, ő felségének, a dolgok menete felől nyilvánított legnagyobb megelégedését jelenté.
Csak állítsuk össze emez egymásra kiáltó sűrű ellenmondásokat, s elég okot találunk az öröm és neki bátorodásra; mert győzelem van irva számunkra a jövendő könyvében; mert győzelmet hirdet nekünk amaz igazmondás:
„A kit isten meg akar verni: előbb eszét veszi el.” – Szathmári Károly.
