FRANCZIAORSZÁG.
FRANCZIAORSZÁG.
Sietünk közleni olvasóinkkal, habár szűk kivonatban is, Lamartinenak a külügyekkel foglalkozó választmányban tartott beszédét, melly egyszersmind a volt ideiglenes kormány politijának, helyességét védi és bebizonyítja. – E beszéd válasz gyanánt volt elmondva Mauguinnak azon előbb tett nyilatkozatára, mellyben ő Lamartinenak február hóban a külhatalmassságokhoz küldött „ manifestumát” bátorító s egszermind félemlitő politicával vádolá. Lamartine erre röviden megemlíté a kárhoztatott „nyilatkozatmány” tartalmát, melly távol attól, mintha minden külföldi köztársasági merényeknek istápjául kinálkozott volna, csak azt mondá, hogy a szabadság tartósan csak ott élhet, hol a hazai földben gyökérzik; hogy mielőtt törvénybe iktattassék, a nép erkölcseiben kell otthonossá lennie; és hogy Francziaország távol minden izgató propaganda űzésétől, csak ott fogja segélyét megandi, hogy a szabadság alapján merősült nemzetiségek és köztársasági szilárd elemek elnyomatásuk ellen őt segitségül felhivják. „És ez oka – mondá szónok – hogy a franczia köztársaság hadüzenés helyett testvéri viszonyt kötött az európai nemzettekkel, s a franczia szövetség kedvesebb lőn az egész világon, millyen nem vala még soha. Ez nem az én cselkély tehetségem érdeme”, (a szónok saját szavai) „hanem az eseményeké s azon hatalomé, melly 4 hónap óta az ügyeket vezeti, s Francziaország külügyministere – az isteni gondviselésé!” – Ezután áttér szónok azon jó hatásnak országokkénti kimutatására, melly ezen politicának következménye volt. – A helyett, hogy Anglia – mint 1792-ben történt – a köztársaságnak ellenségévé lőn, s később egész Európát szövetségbe egyesítette ellene; most legszebb barátsággal viseltetik. Pedig e szíves egyetértés nyugpontjaaz egész szárazföld békéjének, s e kettőnek egymás közti meghasonlása háborúba bonyolítná az egész világot. – Az Oroszországgali ujabb viszonyok még semmi meghatározottsággal nem qirnak; De jelenleg semmi szükség nem forog fenn e két hatalmasság közti összeütközésre, melly inkább egymás egyensulyozására látszik hivatva lenni, mint csatázni gymással a szárazföld két szélén. – Azon hatalom, melly roppant táborával előseregét képezheti vala Oroszországnak ellenünk – a porosz király – mindjárt kezdetben barátunkká lőn, s mai nap is barátunk. Sőt irányában semmi veszélytől nem tarthatunk. Mai nap a porosz király inkább csak haddseregének királya. Ha kibékül ismét népével, a franczia nép természetes szövetségesévé válik; ha elszakadna tőle, tábora élén szövetséget köt az orszszal, – s akkor mit tehet egy ollyan király, ki saját országa meghóditására idegenek segélyeért kénytetik folyamodni. – Austriától szinte nincs mit tartania Francizaországnak. Mit tehet jelen időben azon császári udvar, mellynek fejedelme a tyroli hegyek közt kénytetik menhelyet keresni, midőn tőle Olaszország elszakad, s az osztrák hadsereg mindinkább kiszoríttatik? Midőn Magyaroszág csak névszerint ismeri fejedelmi fensőségét (suoverainité), s külön hadsereget állít és külügyi ministert, ki az ő különváló érdekeit képviselje? Midőn Magyarország e jelen perczben kétszázezernyi ujonczot szavaz meg, nem Austria solgálatára, de saját függetlensége biztosítására; és nem fog egyetlen katonát Olaszország ellen küldeni*. És mit tehetne Austria, midőn Csehország szakadozni kezd szláv és német részekre, s az ország fővárosát ágyuztatni kelletik. Sőt tovább megyek – mondá szónok – mit tehet az osztrák udvar, midőn a frankfurti országgyülés egyik kezével az osztrák császári koronát leemeli a fejedelem fejéről, s németbirodalmi koronává változtatva átteszi János főherczeg homlokára! – Beligum irányában a kormánynak békésen kell vala viselnie magát, midőn a februari napokban hatalmában állott Belgiumot egy percz alatt köztársasággá tenni vagy épen Francziországba olvasztva letőrleni a népek politicai térképéről, – ettől minden áron őrizkedett. Mert ha a forradalomra hivá föl Belgiumot: segítni kell vala az ország azon democrata részét, melly Francziaországhoz akart volna csatlakozni, másként árulója lett volna a köztársasági elveknek; de ekkor ismét a bekebelezés miat Hollandiával s Angliával lett volna kénytelen meghasonlani, s ez által Egész Európát háborúba dönteni. Spanyolország iránt szónok olly véleményben van, hogy mint ollyan hatalmasság mellynek segélyét Francziaország nem igen szükségelheti, legjobb politica az, hogy távol állva minden rejtelmes ármánykodástól, tisztán magára kell hagyni beldolgainak elintézését, s legfölebb jó szomszédságát biztosítni. – Olaszország február 24-én nagyobb részt meg vala hódítva, vagy szolgasággal küzdött. Valljon kötelesség volna-e a kormánynak mindjárt saját nevünkben megtámadni Austriát Lombardiában? Igen, de miután a kormány egész politicájának alapja a németországgali barátság vala, e lépés úgy tekintetvén mint Németországnak méltatlan megtámadása, egész Németországot a franczia köztársaság ellen lázította volna, s okot nyutandott az orszszal szövetkezni, melly szövetséget kerülni, egész Európának érdekében áll. A kormány nem hivta föl Károly Albertet Austria ellen, ezt ő inkább saját dicsvágyából, Olaszország segélykiáltásira, népe unszolására stb. tette, de franczia biztatgatásokra bizonyára nem.” – Azon naptól kezdve, ide megy röviden Lamartine szavainak értelme, midőn Károly Albert beavatkozott, világos lőn előttünk, hogy Olaszország szabad, vagy szabaddá leszen. Mert vagy győz Károly Albert az egyesült olasz fejedelmek fegyverével, s akkor Olaszország szabaddá leszen saját erejéből; – vagy Károly Albert meggyőzetve az egész éjszaki Olaszország függetlensége veszélyezvén leszen, az osztrák fegyver előtt, és akkor Francziország saját biztosítása tekintetéből jogosan fog beavatkozni. „Olaszország szabaddá leszen” – mond Lamartine – „vagy Francziaország vele fog megosztani minden veszélyt.” Beszéde végén még hosszasan fejtegetve Lamartine, hogy az 1848-ki forradalomnak sem a „Convention” kétségbeesési sem a császárság hóditási politicája nem lehetett alapja, hanem a testvéri barátságnak kell vala kiindulási pontul szolgálni, mellyet – reméli szónok – a mostani kormány sem fog szemiből téveszteni.
Igenis nem, mig saját hazánk nyugalma és önállósága minden oldlról biztosítva nem lesz; s ha küldünk is katonát, az a valódi szabadság érdekében fog történni, s nem Olaszország lenyűgözésére. A szerk.
