Egyesületi mozgalmak.
Egyesületi mozgalmak.
A pesti műegyesület f. évi nov. 15-kén délelőtti 10 órakor a nemzeti casinóban, tisztek és az igazgató választmány választása végett közgyülést tartand, mellyre minden t. cz. egyesületi tagok megjelenni tisztelettel kéretnek; ezen választási ülés körül megjegyzendő, hogy szavazati joggal csak olly egyleti tagok birnak, kik a legközelebbi aláirásaikat megujitották. – Aláirhatni Klausz. A. L. a városi szinház-épületében tükörraktárában. Közli Ritter Sándor, egyesületi titkár.
Sopronyi selyemtenyésztő társaság. Hetilapunk májusi számaiban közlöttük e társaságnak hirdetéseit az iránt, mikint selyemgubókat beváltani, a legjobb tenyésztőket dijazni, s facsemetéket ingyen is kiosztani készül. Most közöljük a nyájas olvasóval azokat, miket a tisztelt társaság igéreteinek beváltásaul tőn.
Sok oldalról küldöttek be a társasághoz selyemgubókat eladásul s megitélés végett. Ez jelentetik a társaság által legujabban. S ez örvendetes. Örvendetes nemcsak azért mert tanusága annak, hogy már Sopronymegyében, s vidékén sokak által üzetik a selyemtenyésztés; hanem s kivált örvendetes azért, mert e beküldésekben önkint mutatkozik természetszerü következése azon előzménynek, melly beváltó intézetet állit föl. – Sopronyban társaság alapul, melly a vidéken termesztett gubókat kész pénzért beváltja mindazoktól, kik bogarászattal foglalkodtak ugyan, hanem motólálni nem tudnak; s azért mert a sopronyi társaság megvan, lettek sokan, kik bogarakat tenyésztenek, mert a nélkül, hogy motólálni meg kellene tanulniok, a gubókból is pénzt láthatnak. Tehát véleményünk szerint, beváltó intézetek fölállitásán kell mindenek fölött gondoskodnunk. Mig illyenek nincsenek, mit csináljon a nélkülök szükölködő vidék? Az pedig mindegy magásonok vállalkoznak e vagy társaságok beváltásra. Hogy magános ember, csak értsen hozzá, képes illy vállalatban pénzét gyümölcsöztetni: tanuság erre a katonai őrvidékeken annyi beváltó. Hogy azonban társaságilag is lehet kivánt eredményekhez jutni: bizonyitja a sopronyi selyemtenyésztő társaság.
„Wagner József és Goldmann Ignácz, mindketten sopronyiak, mint kiknek selyme legjelesebb s legtartalmasabb volt, dijakkal tiszteltettek meg; az első két aranyat, a másik egy aranyat kapott.” Ezt jelenti tovább a társaság. – E dijazás iránt még nem vagyunk képesek itéletet alkotni magunknak. Be kell várnunk az eredményeket, miket majd csak a jövő fog kimutatni, a kifejlendő kisebb nagyobb versenyzés által e dijakért. Csak átalában teszünk egy két megjegyzést. A dij vagy a becsvágy ösztöne, vagy a szerencséltetett költségek megtéritése, az az a merénylet nyereménye. Ha ez utóbbi akar a dij lenni: akkor legyen tetemes, kicsiny öszveg, egy két forint, egy két arany ehhez nem elég. Ha az első jellemmel van a dij felruházva: akkor csak mint tisztelet-jelnek van értéke, s ekkor, ugy gondoljuk, inkább is jel legyen, mint forgó pénz. Mi tehát theoriáját tekintve a dijaknak, inkább szeretnők, ha a sopronyi társaság ne költhető pénzt, hanem emléket, érdemjelt nyujtana pályázóinak. Akkor azt gondoljuk, ollyanok is versenyeznének dijaiért, kik átallanak egy két forint költhető pénzt vadászni látszani. Mi egyébiránt a dijazások eszméjét a selyemügyek körül igen termékenynek ismerjük. S azért örülünk, hogy a sopronyi társaság ezt ösztönzései közé fölvette. S azon még inkább örvendünk, hogy dijazásainak nyilvánosságot kölcsönöz. A dijak értékének legnagyobb része közszerüségökben rejlik. A megtiszteltetés, mellynek közönsége nincs, semmi hatása nem lehet. Nem ingerel, nem kihivó. S ezért mi mindig sajnálattal emlékezünk a 100 arany dijra, mellyet a Hoffmann-ház a n. m. m. kincstárnak rendelkezése alá fizet, minden esztendőben jutalmul kiosztandót az ország azon lakosai között, kik bogarászattal legnagyobb előmenetellel foglalkodnak. E 100 arany évenkint kiosztatik, ezen nem kételkedünk; de tudjuk e hogy kinek? Nevezhetünk e csak egyet is azok közül, kiket a jutalom tiszteletet érdemlőknek jelölt ki? Nem! Mert e 100 arany mint pénz, nem mint kitüntetés kezeltetik. Mint pénz: még nem is csepp a tengerben, mint kitüntetés, évenkint számos egyéneknek, társaságoknak juthatna osztályul versenyzést idézve elő, becsvágyat költve föl, terjesztve a selyemügyet, s jobban eszközölve az anyagi hasznot is, mint a filléres pénzjutalom, miután az olly tenyésztőnek, ki érdemjelekkel tiszteltetett meg a tenyésztés körüli értelmes, szorgalmas és sokak fölött eredményesebb kezelésért, selymei a piaczon keresettebbek, kapósabbak és árosabbak fognának lenni minden bizonnyal. – Részünkről a sopronyi társasággal tökélyesen egyetértünk, midőn az czélszerünek látja dijazásainak a közzététel által adni meg a köztiszteltetés érvényét, s azon reményben vagyunk, hogy évenkinti 3 darab aranykájával élénkebb, befolyásosabb hatást gyakorland, mint a n. m. m. kincstár 1466kormányszéki tekintélye mellett is, 100 darab aranyával.
„A társaság törekvései: minél nagyobb mennyiségü szederfát nevelni, olly fényes sikerrel koronáztaték, miszerint már 450,000-nél több két s több éves csemetének van birtokában.”
Üdvözöljük e szép sikert. Azt hiszszük, hogy minden vállalkozónak, melly selyem-vidéket ohajt maga körül teremteni: szederültetvényekkel el kell látnia magát. Részint, hogy a fanevelés körül is példát, oktatást adjon vidékének, részint, hogy lombot neveljen s ekkép saját bogarászatát biztositsa. A sopronyi társaság e részben is tanulságos példával jár elő. Hanem ügyvitelének azon okos számitására is figyelmeztetünk minden érdeklett olvasót, miszerint a sopronyi társaság a szeder-ültetvény lomb-aratása előtt is hozzáfogott a gubók beváltásához, gombolyitásához, – s a mennyiben ez üzlethez maga s vidéke nem járulhatott még elegendő gubómennyiséggel, vásarló biztosokat küldött le az őrvidékekre, s a gubó-piaczon mint vásáros jelent meg.
50,000 darab két éves csemetét Sopronmegye királyi városainak polgárosztálya, mezővárosainak s falvainak adózó népe számára ingyen osztand ki a társaság; a megye egyéb lakosainak 100 darabot 40 kron, más megyebelieknek 1 ft. 20 kron ad. Jutalmakat fog osztani azok között, kik csemetéikre legjobb gondot viselnek. Kik ingyen fákat ohajtanak, azok hozzanak lelkészeiktől bizonyitványt, hogy saját telkökön leendő kiültetés végett szükséglik.”
Az ajándék-dolgok rendszerint ebadóba jutnak. Azt mit megfizetünk, értékesebb valami gyanánt szokás és természetes is tekintenünk. Azt hiszszük, Fehérmegye mostani helyettesének, gr. Zichy Ödönnek (most már Jenő) igaza volt, midőn elállott azon szokásától, miszerint gyümölcsfa-csemetéket ingyen osztogatott jobbányai között; most megfizetteti. Akkor minden esztendőben kivesztek; most a mit pénzen ettek meg, gondját viselik. Mi az illy ajándékozásra nem sokat hederitünk, kivált midőn elég olcsón lehet pénzen is venni. Több sikert remélünk attól, hogy a csemeték is a becsvágy gondviselése alá helyeztettek s dicsőség áraul igértetnek tekintetni. Azt reméljük, hogy egy két esztendeig a moralis ösztön elég gondos kertészekké teendi az embereket, azután majd a lomb ára fogja a gazdákat érdekelni.
A jelentés, mellyet a Preszburger Zeitungban olvastunk, ezuttal a fölebbieket jelenté a gubó-aratásról, a gombolyitás eredményéről pedig nemsokára folytatandja tudósitását. Mi el nem mulasztandjuk közönségünket erről is értesiteni.
X.
