Iparvédleti eszmék.
Iparvédleti eszmék.
Jelen értekezésünkkel amaz ép olly érdekes mint fontos vitatkozásokba ingeráljuk a magyar műipar s kereskedés fejlődésének előmozditásáról nézeteinket, mellyek az országgyülés bevégezte után 1845-ben a védegylet meginditásakor merültek fel a journalistica mezején, mellyek rövid fegyverszünet után néhány hét óta a Hetilapban Kossuth és a szerkesztő, a Budapesti Hiradó s Pesti Hirlapban pedig a vezérszerkesztők által kétszerezett erőfeszitéssel tétettek ismét folyamatba. Noha a kajánságnak még csiráit is kitépvén szivünk rejtekéből, lehető legnagyobb mértékben adóznánk méltánylást és elismerést az e küzdelmekben szereplők terjedelmes olvasottságának, ernyedetlen szorgalmának és táborozási ügyességének; midőn más részt a legnagyobb avatottságot é s rendkivüli tudományosságot igénylő tárgy roppant jelentősségéhez képest tehetségeink s tekintélyünk parányiságát nyiltan bevallani szükségesnek tartanánk: még sem tartozkodunk a sorompóba lépni és csekély tapasztalatinkat, ugy mint legszerényebb véleményünket polgártársaink birálata alá bocsátani. Nem tartózkodhatunk pedig azért, mert a mikint ama tényeknek és közmozgalmaknak előidézésében, minők a tárgyalandó küzdelem nemzői, minmagunknak 988is tetemesb cselekvőségi osztalék jutott; és igy azoknak indokairól, mint szinte valóságos tendentiáiról mint szerzők kellő felvilágositással szolgálhatunk, ugy nem kevésbé mélyen érezzük nyomatékosságát és felnem számitható következményeit mindazon lépéseknek és határozatoknak, mellyeknek a csak néhány év előtt felébredett, a csak néhány hónap óta virulásnak indult belipar és kereskedés bizton eleibe tekinthet. Az ipar és kereskedés fejlődése gyorsaságának fonnyasztásáról ugy hiszem már ma leggonoszabb szándoklatok praesuppositója mellett sem lehetvén többé szó – és e fejlődés irányzatára kimondhatlan hatást gyakorland azon politica, mellyel a közelebbi törvényhozás fog vámviszonyaink rendezésénél magáévá fogadni. Ha Angliában, Francziahonban a czukor, a gyári nyers anyagok és egyebek behozatalára vetett vámadóknak egy két pennyvel, egy két sousval inditványba hozott felemeltetése vagy csökkentése miatt ministerségek elbuktatása sem tartatik bünnek; ha a miveltségben páratlannak hiresztelt brittek kereskedési nyerészkedésből még a moralitas megsebzésétől sem undorodnak és mákonyuk vásárlását China lakóira erőszakolják; ha Sir Robert Peel, hazájának ipar- és kereskedési érdekeit veszélytől óvandó hadat mer üzenni az egész világ külkereskedésének és iparának még a fényt is nem állásában, hanem az érdemben kereső: akkor nekünk magyaroknak ezerszerte nagyobb buzgalommal kell törekednünk kereskedési és iparüzleti bajaink, hiányaink, és az e részbeni akadályok kipuhatolására; ezerszerte nagyobb erélyt, kitartást, de egy úttal óvatosságot és tudományosságot is szükséges előmutatnunk és kifejtenünk amazok orvoslásának és félregörditésének megkisértésével; nekünk magyaroknak, kik ha alkotványos institutióink természeténél fogva már a legsajátságosb s legkényesebb viszonyban állunk az osztrák birodalom öszvesége ellenében, különösen pereskedési és iparüzési érdekeinkre nézvést a közben eső vámsorompók egyoldalu kezelésénél fogva nem annyira ellenséges mint inkább alárendelt helyezetbe jutánk.
Ugy látszik, és mi hinni akarjuk, sőt megfelelni sietünk, most az egyszer, ellenfeleink azon reclamatioinak miszerint az ellenzéknél a gyanusitás mellőzését szorgalmazák, fel is tesszük, hogy a mostani magyar kormánynak és az ő politicai intentióit elősegitő ugy nevezett conservativeknek őszinte szándokában álljon: az osztrák birodalmi népek anyagi érdekekbeni öszveolvadását gátló separativ vámrendszer gyökeres megdöntésének elősegitése mellett még magyarhon lakói vagyonosságának gyarapitása, és némelly erre vezető engedmények s kedvezések kieszközlése is. Minden oda mutat, hogy az 1807-ben legyőzhetleneknek bevallott, és még az 1844-diki országgyülésre küldött november 4-kén költ kegyelmes királyi válaszban is ollyasnak ismételt akadályok elháritására a felsőbbség nem kevésbé komolyan foglalkozik előkészületekkel, mint az ország lakosainak azon számban ugyan csekély, de eredményekben számához képest annál dúsabb felekezete, melly az iparés védegyletek, a kereskedelmi s tengerhajózási társaságok alakitásával, a Pest-kolozsvári, s a Duna-fiumei vaspályák létesitésének követelésével nemcsak megveté a magyar pénzügy, belipar s kereskedés emelkedhetésének alapját; de egy izromban kényszeritve ellenfeleit munkássága szerzeményeinek minden elferditések és becsmérlések melletti tényleges elismerésére, őket a puszta negativitas teréről lelépni, cselekvőséghez 989folyamodni, sőt még a 40 éven át lehetleneknek vallott s megtagadott concessiókkali fegyverkezés használatára is kötelezé. Minél fogva e helyen mellőzve azt, valjon leszen-e, s pedig minő sikere ellenfeleink törekvéseinek, mi azokat ha értekezésünk folyamán át hibásoknak és reánk nézve károsoknak is fognánk nevezni, szándok s akarat-minőségben mint tisztákat és pedig mint az ellenzék iparűzési izgatásainak bár nem legkedvesebb gyermekeit szives lovagiassággal üdvözöljük. Örvendünk felette megjelenésükön ép ugy mint vadász örvend, midőn a sokáig hasztalan csalogatott vadat egy kis füstölés s tüzelés segitségével verméből kiugratá. Örömünkben azonban nem feledjük vadászi tisztünket, és nem késünk az előttünk iramló vadra egy pár golyót utasitani. Polgártársaink birálandják meg, valjon nem mondott-e csütörtököt puskánk; valjon halálos sebet ejténk-e ellenfeleinknek javaslatain, mellyeknek a legjobb szándoklat feltétele mellett is fonákságáról és kivihetetlenségéről egyiránt meg vagyunk győződve. Az iránt ugy hisszük, felesleg lenne bővebben elmélkedni, minthogy honunkban épen a nem-kereskedők, a nem-iparüzők foglalkoznak a kereskedési és iparüzési politikával, felesleg lenne magunkat ez oldalróli invectivák ellen eleve felpánczélozni. Profanus létünkre bátorkodunk tárgyakkal bibelődni, minőknek practicai természete iránt olly kevés alkalmunk lehete kellőkép értesülni! Széchenyi, Kossuth, Dessevffy, Trefort neveinek megemlitéséből álland mentő feleletünk. Mindnyájunk e részbeni kontárkodásának igazolását illetőleg szabad legyen még is megjegyezni, hogy mig magából a kereskedési és iparüzői osztályból nem teremt a mindenható hazánknak szakértő politicusokat, millyet mindeddig csak ifj Szabó Pálban ismerünk, addig a spectabilisok részérőli kontárkodás is csak köszönetre tarthat számot.
Mielőtt kitüzött tárgyunk lényegének bonczolgatásához fognánk, a megajánlott őszinteségről szükséges némi értelmezést előrebocsátani. Mi nem fogunk olly őszinteséggel élni mint a minőt használt Dessewffy „legyünk öszinték” czimzetü czikkelyeiben, a mellyekben remek próbáját adá mystificálási és sophisticai ügyességének. De igen is ollyan őszinték akarunk és fogunk lenni mint a minő volt Dessevffy vámügyi értekezéseiben. Ő, ki a reciprocitásnak, a védelmi rendszernek életbe léptetését ábrándnak és lehetetlennek kürtöli, a vámkorlátoknak megszüntetését szorgalmazó okoskodásaival nemcsak a nemzetet akarja egy amannál még merészebb, még óriásibb vállalkozásra ingerelni, hanem még a kormányt is olly tervezetek elfogadására ámitani – a legtisztább, legloyalisabb czélzatok mellett bár – mellyek az örökös tartományokat koldusbotra juttatnák ugyan, de a magyar nemzetiséget is igen könnyen az egyszerre beözönlő és itt menekülést kereső idegen elemek sorvasztó karjaiba dönthetnék. Ha a talán csupán fájdalmunk enyhitése és főleg népszerüsködési vetélkedés miatt mult évben szülemlett egypár engedménynyel dicsekedhetni a Budapesti Hiradó nem tartá szégyennek, és igy a vámviszonyosság lehetőségének bemutatásával magamagát sans géne pofozni nem átalá; más részt a védelmi rendszernek nemcsak szeretete ment által ereinkbe, s az iparüzőknek ereibe, sőt alkalmazásának, ha nem is a határvonalukon, de az egyesek lakküszöbeinél tetemes, és soha többé ki nem irtható eredményekkel bővelkedő terjeszkedése által képesek vagyunk a lehetetlenségi rodomontádákat tökéletesen megczáfolni. Valóban lehetetlenséggel, legalább 990moralis lehetetlenséggel foglalkozik, ki a magyart a vámkorlátok beváltásra nógatja, ki a kormánytól a separativ rendszer ellökését követeli; a mihez való ragaszkodásának szükségességét elég őszintén fejezik ki az 1844-ki nov. 4-kén költ kegyelmes kiályi leiratnak következő szavai „Quod hac in re ad propria quoque suae Maiestatis sacratissimae, sic animo comparatae vota explenda ultra processum non sit, gravissimis sane adjunctorum momentis, quibus imperare non suae est polestatis, attribuendum esse.”
Mi elég őszinték vagyunk bevallani, hogy az örökös tartományokra nézve nemcsak nem hasznosnak, de károsnak tartjuk mindazon törekvéseket, mellyek a magyar ipar emelkedésére irányozvák. De kellemetlenebb bonyolodást nem szerzett még a birodalmi kormánynak magyar ellenzéki tag, mint az teszen, mellybe akarja őt Dessewffy szabad kereskedési politicájával sodorni, és a mellynek elfogadása s követése Scyllából Charibdisbe segitené a birodalmi vámviszonyok szövevényes kérdésének terhes megoldását. Kitüzött czélunkhoz tartozik a vámkorlátok megszüntetésének szomszédink anyagi érdekei tekintetében való lehetetlenségét, nemzetünknek szellemi fejlődésére vonulólag pedig izgágás voltát kimutatni. Természetes tehát, hogy ha Dessewffy javaslatainak nem is helyessége, de még is szándoka tisztasága iránt bizodalommal kell viseltetnünk, ki szomszédinkat követeléseink irányában olly térre akarja vezetni, mellyen vagy maguk szivébe kell a tőrt döfniök, vagy felsülve s felhagyva megkezdett és kitrombitált tervezetükkel a magyar nemzet kebléből a vámviszonyok legislatio utján történendő kiegyenlithetésének reményét örökre kifogják irtani, és a védegyleti elvek igazolása mellett, a védegyletiek táborozását a leghatalmasb hadi szerekkel árasztandják el.
Mi, ha annyira lennénk gyülölői szomszédinknak mint azt rólunk elleneink szeretik szertehirdetni, ha képesek lennénk azon nemtelen fegyvereket használni a törvényszerű szabadság kifejtésére irányzott támadásainkban, minőkkel nem csupán szomszédink, de még véreink is nem egyszer rongálák meg vagy törpiték el a legszentebb hazafiui működéseket: ugy bizonyára ovakodnánk a conservativeket figyelmeztetni ama hinárokra és kelepczékre, minökbe készülnek ők magok rohanni pseudo kereskedési szabadságra való izgatásaikkal. Figyelmeztetjük pedig elleneinket már e helyen és később e figyelmeztetésünk alaposságát részletes fejtegetésekkel ki is fogjuk mutatni, azon törvényes kötelességnél fogva, melly szerint hivatva vagyunk nemcsak polgártársainkat, de magokat a nemzet mozgalmait főleg lejtő országos férfiakat is olly lépésektől eltartóztatni, minők a legloyalisabb köpenyben a legfelsőbb hatalom compromissiójának foetusát érlelendnék meg; minők a vámviszonyok kérdésének békes megoldását sokkal nehezebbé, az erre tartozó küzdelmeket sokkal mérgesebbekké fognák tenni, hogy sem ez az öszves birodalom consistentiájával megférhetne; a nélkül hogy a nemzetre nézve nationalitási izgágákon tul még más resultatumokat is ne szerezne. És a melly resultatummal nemzetünket a védegylet nemcsak kinálgatja, sőt még a fondorkodás, agyarkodás s eszmezavarási kisérletek daczára is nem ugorva ugyan, de szemlátomást haladva napról napra inkább meg is vigasztalja.
Nem ugyan lovagias fitogtatásból, sem erényesdi affectatióból, hanem politicai vezérelvünknél fogva őszinteségünknek 991egy másik jelét is adandjuk. Mi nyiltan bevallandjuk mind azon motivumokat, minők bennünket a védegylet meginditására birának, mind azon czélzatokat, mellyeknek kivitelére akarjuk mi és velünk a megyei liberalisoknak nem legcsekélyebb töredéke a védegyletet felhasználni; de magát a végczélt is, mellyhez fogja tántoritlan hitünk szerint a védegyleti agitatio nemzetünket segiteni. Az utolsó országgyülés előtt, gondolom 1842-ben januarban, midőn a statutarius jog gyakorlatának korlátozása miatt heves viták folytak Pestmegye termeiben, hallám hogy a magyarnak nem tanácsos mindig oroszláni modorban fellépni, sőt szükséges némellykor holmi rókai sompolygásokhoz is folyamodni. Mi ezen tannal már akkor sem tudánk megbarátkozni. A magyarok háromszázados politicai surlódásainak nevezetesb momentumai és fordulatai ugyan annyi tanuságai annak, hogy a magyar szabadság fiának jelleméhez a diplomaticai ravaszdiság nem fér. A szabadság daliái, a hányszor az alkudozás, a politicus fogások mezejére léptek, ugyan annyiszor kiröppentették kezeikből a már megfogott ölyvöket; ugyan annyiszor lőnek könnyelmüségök áldozativá. Az utóbbi országgyülés pedig ad amussim meggyőze, mikint nincs szerencsétlenebb és sajnálatra méltóbb állatja az istennek ollyan ellenzéki tagnál, ki az idegenek, ki a conservativek reászedésével foglalkodik. Az ellenzék vezéreinek nem lehetne nagyobbat botlaniok, nem ártanának többet az ellenzéki és minhitünk szerint legalább respective a hazai érdekeknek, mint akkor, midőn a nagyon divatszerü politicusok módjára politicai cselekhez folyamodnának. Akkor ők önmagukat mystificálnák, s bajtársaik mystificatiójára is szorulván, vezéri tehetségük iránti bizodalom utolsó gyökszálát is saját maguk szaggatnák ki a szemesebbek, az élesebben látók kebeléből.
A mystificatiók kora nemzet ellenében, ugy mint a pártok között is elmult. Ha egy conservativ főnök materialis kedvezések osztogatására szükséges attributumokkal dúsan dotálva ezek segitségével képes a fenálló hatalom akaratának vak követésére pártot szerezni, melly hatalom iránt már annak magos hivatásában való rendes hitnél fogva is nem egy emberi kebelben önkényt feltétlen bizalom kerekedhetik; azért még nem következés, hogy a csupán meggyőződést követő, bizalmát olly cselekvéseknek is oda ajándékozza, mellyeknek rugótollait nem látja, és a mellyeknek természetét nem ismeri, meggyőződést pedig titkolódzás, mi a ravaszdiságnak főkelléke, nem szülhet. Az ellenzék erős csak ugy leszen, eljárása bátor, szilárd és mindent oda áldozni kész csak akkor lehet, ha a teendők neme, sora és modora is villogó betűkkel fog zászlójára iratni. A magyar ellenzéki vezérnek programmja legyen olly fényes mint volt ama tüzoszlop, melly Israel népét a pusztákon átvezeté. Titkolódzó, ide s oda kaczérkodó prófétákra nincs többé szükségünk. Ezek midőn az európai hirességü statusférfiak jégrevezetésén töprenkednek, azoknak megcsalásán, kik a legmesterségesebb szellemi mű öszveállitásával kérkedhetnek, a legbolondabb tánczot járják.
Mind ezen okoknál fogva mi nemcsak nem fogjuk a közönséget, de még elleneinket sem a védegylet iránt álelmélkedésekkel áltatni, vagy annak megkedvelésére hamis insinuatiókkal serkenteni. Sőt elhatározottan megtagadva ama politikát, mellyel némellyek a védegylet irányzatát menteni szükségesnek tarták, nem késünk nyiltan e sorokban bevallani 992hogy a védegylet kitüzött czélja nem szomszédink javára, hanem azoknak ugymint kereskedési s iparüzési tekintetben uraink ártalmára és átalában nem ellenfeleink állapotának kedvezményére, hanem tulnyomósságuk korlátozására volt s vagyon irányozva.
Azért miért ne vallanánk meg, hogy a védegyesületnek távolabb czélja, mellynél fogva a magyar nemzeti ipar gyarapitását tárgyazta, ha a kifejezést ugy tetszik használni, a nemzeti industrialis függetlenség, s szabadság eszméjében rejlik. És azért nevetséges dolog volna a világgal elhitetni, hogy az nem az ellenérdekek sebzésére, hanem az azokat sujtó bonyodalmak megoldásának egyedül könnyitésére, nem az ország nedveivel táplálkozók sarokba szoritására, sőt inkább azok kéjelmére gondoltatnak ki a magyar ipar védelmére czélzó eszmóék. – Igy történhetett csak, hogy még nem egy ellenzéki tagban, kinek sem kedve, sem hivatása a tehetségben bővelkedők malmán őrleni, nemcak kihalna a bizalom olly vezérek iránt, kik a nemzet gondjaival, bajaival mitsem törődők, e bajokat in infinitum szaporitóknak nehézségei eloszlatásaival és politicai ösvényük kiegyenlitésével bibelődnének; sőt meghülne a lelkesedés egy olly ügy iránt, melly a próféták tanitásai szerint elleneinkre nézve nemcsak közönbösnek, de még hasznot hajtónak is tartathatik. Illy tanokból következnék majd nem nagyobb részben ama káros inertia, melly a védegyletieket ellepné, s pedig sokkal inkább mintsem ama machinatiók, mellyekkel a Budapesti Hiradó és a conservativ sereg az ügynek jövendőjét aláásni iparkodtak. Illy tanok a nélkül hogy kün s ben elleneinknél csak távolról is hitelre érdemesitetnének és közülök bár csak egyet is egyletünkbe toborzottak volna, a védegylet leglelkesb ügynökeinek cselekvőségi buzgalmát elperzselnék, és a védegyleti mozgalmat a nagyszerü s merészebb vállalatok keresztülvitelére megkivántató enthusiasmustól megfosztanák.
Valóban ép olly bámulatos mint az eszme helyességét igazoló tünemény a honi ipar fejlődésének egy pár év ótai progressiója. Az ipar- a védegyleteknek, egy pár hirlapi czikknek, néhány megyei szónoklatoknak a leghanyagabb istápolás mellett, az annál hevesebb faggatások ellenében, sikerült az alkalmas rés ügyes kipuhatolásával az ellenség bevehetlennek hiresztelt várába rontani. E tünemény tanusitja azt, mit Kossuth nem egyszer állita, hogy az eszmék, ha helyesek megtermik, és ha korszerüek hamar megtermik gyümölcseiket. E tünemény emlékezetünkbe hozza a bölcs Gamaliel szavait ki, midőn az apostolok a farizeusok részéről üldöztetnének igy szóla a tanácsban: „Israelnek fiai, jól meglássátok mit cselekesztek ezekkel az emberekkel. Most is azt mondom távozzatok el ez emberektől és hagyjatok békét nékiek. Mert ha emberektől vagyon e tanács és dolog, semmivé lészen; ha pedig istentől vagyon, ti fel nem bonthatjátok.” Az önhivei által is csak mostohán dajkált, s hatalmasok által üzőbe vett védegylet eszméjének felséges természetét annak fényes eredményei az országban szerte keletkező gyárak, különösen a kézmüzet kézzel fogható emelkedése, és a nép szemlátomásti gyarapodása szorgalomban, vagyonosságban elvitázhatlan bizonyitják.
A Budapesti Hiradónak ép ugy mint gr. Széchenyi Istvánnak „szent grófi levél-elemezésében” a minő kevéssé sikerült kimutatni, hogy a védegyleti agitatio 993Magyarországot veszélybe döntendi, ép olly pontosan és diadalmasan sikerült kibizonyitniok azt, hogy a védegylet az örökös tartományokbeli ipar detrimentumára vagyon irányozva. A conservativek, és olly egyének, kik együgyüségből vagy választási kinézéseknél fogva csapának fel velünk, mihelyt észrevevék, hogy a conservativ főnökök ellenséges szemekkel pillantanak a védegyleti toborzás folytatására, vagy a pártok sorsát vető koczka elfordulván, nagy hamar megszegék szavukat.
Mi a mint élőszóval soha sem keresénk mázat törekvéseink szépitésére, ugy az irodalmi pályán is kerülni fogunk minden szemfényvesztési kisérletet. Nem tartózkodunk tehát nyiltan és komolyan bevallani, miként a védegylet keletkezését a fenérintett eszméknek köszönheti. Tesszük pedig ezt a mondottakon kivül még azért is, hogy hazánk polgárjai tisztán felismérhessék ama tápot, melylyel általunk megkináltatnak; és hogy valahára a decidált közügyi eljárással, a nyilt politicai jellemzéssel – minők nélkül egy olly nagyszerü vállalat kiviteléhez, mint a millyen egy nemzet felvirágoztatása, csak csekély reménység lehet – hazánkfiait megbarátkoztassuk. Ellenfeleinknek pedig legyen alkalmuk meggyőződni arról, mikint ha sikerülne is valaki kontárságának az ellezékiek legtevékenyebb töredékét egy időre cselekvő erejének kifejtésében meggátolni, nem sikerülend soha senkinek az élesen látórészt hitvallásában megtántoritani. Az idegenek végtére lássák és tapasztalják, mikint még vannak emberek e honban, kik eszesek kikeresni az Achilles-sarkokat. – Szándoklatainkat, eszközléseinket meztelenségében látandja nép s kormány, és mi ugy véljük népnek, kormánynak egyiránt teszünk szolgálatot; sőt a mint hisszük is, a jóakaró kormánynak üdvös eszközlése könnyitésére mi sem szolgáland inkább, mint a nemzeti mozgalmakat lejtő szellemnek tökéletes megismérése.
És hogy ha van jövendője e hazának, mit mi erősen hiszünk és vallunk, pedig e perczben épen nem hizeleghetünk magunknak személyes befolyás nagyságával; ha a magyar ellenzék felvergődhetik ismét ama magas állásra, melylyen két év előtt a nemzet bizalmának kizárólagos birtokával kérkedhetett: ugy kétségtelen, hogy ama töredék nézetei és mozgalmai is győzödelmeskedni fognak, melly radical, melly képezi a magyar ellenzék magvát s erejét, és a melly nélkül a magyar ellenzék a leghaszontalanabb, legdőrébb here szereplésre lenne kárhoztatva. Mihez képest nemcsak minmagunk nevében, de egyszersmind azon felekezet véleményének tolmácsolására szólamlunk fel, melly 1832-től 1845-ig a nemzet többségének sympathiáját birá, a melly 1840-től 1846-ig az ellenzéket néhány főnök moderatismusa, tétovázása és a conferentialis intriguék daczára mindig magával ragadá, és a melly méltán legnagyobb részt arrogálhat magának mindazon dicsőségből, mellyel az utókor az ellenzék diadalmas törekvéseinek adózand, és, mellyet sikertelenség esetében még, az ellenség sem szokott bátor, nyilt és kitartó működéstől megtagadni.
P.
