Sebes irást énekléssel kell tanitani.
Sebes irást énekléssel kell tanitani.
Mint tudva van, sok irás-tanitó meglehetős eredményekhez jutott a gyorsirásban az által, hogy a táblára felirt szót egy, mindig növekedő gyorsaságu tactus szerint iratta le. E czélból egy sajátságos eszköz használtatik, melly egyszerű szerkezete mellett, lassubb vagy sebesebb tactust s olly hangosan ver, hogy azt az egész iskola hallhatja.
Egy tanitó Lipcsében e tactus-veréshez most éneket csatol. A mint tanitványai elébe a táblára leirja a szót, egyszersmind igen egyszerű dallamot készit hozzá, mellyet ő maga előénekel, s az egész iskolával is után énekeltet az irás alatt.
S ez nem játék; lélektanilag fejthetni meg jó hatását.
Ha csupán tactus veretik, a tanitvány irhat nélkűle, mert talán gondolatai szerte nyargalóznak és a tactusra nem vigyáz. De ha neki magának is kell a tactus szerint énekelni, akkor alig lehetséges neki más tempóban irni, mint mellyben énekel.
Pedig lábaink is nem önkint a zenéhez alkalmazzák magokat, mellyet hallunk? – És a tanitvány, ki zene után ir, nem is olly könnyen fárad el kezeiben, minthogy lábaink sem állanak olly hamar ki, ha induló mellett gyaloglunk. Hiszen ismerjük a tábori zenék és dob hatását!
Alkalmasint valami nevetséges lehet az illy tanitásban ollyanra nézve, ki hozzá nem szokott: banem eredménye tagadhatlan, s ha a tanitásnak meg van embere, a tanitványok testtel lélekkel irnak és magok sürgetik a tactus gyorsitását.
Az emlitett lipcsei tanitó illy embere ez oktatás módnak, s a nézőre különös hatása van módjának, mellynek lelkességével mindig azt látszik mondani tanitványainak: nincs semmi olly dicső, mint a szép és gyors irás.
De csak azon oktató merheti e tanitás módját, kinek iskolájában tekintélye van s annak elvesztét nem féltheti, mert különben nagy hibába eshetnék.
Örsy.
