Posztógyártás Fulneken Morvában.
575Posztógyártás Fulneken Morvában.
Az itteni posztósok melehetős állásban vannak, mert évenkint 2000, ha jól megy, 3000 véget is készitnek, mit azután Olaszországban, Sshweitzban és nálunk adnak el, különösen a pesti és nagyszombati vásároktól függenek; ezeknek eredményét lesik, mert productiójoknak itt van alapja, itt fő piacza, első forrása keresetöknek, legtöbbnyire egyetlen reménye jövőjöknek. Egy rosz vásár Pesten és N.Szombatban láthatólag rosz hatással van Fulnekre, gyakran 100 mindig teremtve hajtotta ide s oda vetélőjét, inség és nyomoruságban aszik el. – igy ir a Lloyd levelezője.
S ez mind meglehet, s nincsen fájdalom! okunk elhinni, hogy igy ne volna. – De ha igy van, akkor nehéz valónak elfogadni, hogy a fulnekiek Pesten és N.Szonbatban csak 400–550 véget adnak el évenkint. Ez a productio fölebbi számainak alig teszi egy negyedét, – s ennek kelendősége nem válhatik annyira sine qua non feltétellé az ottani gyártásra nézve, mint az érintett levelező állitja.
De ám fogadjuk el, hogy csak 550 darabot adnak el nálunk a fulnekiek és számoljuk ki, mennyi adót szednek tőlünk az ő iparuk számára. A levelező azt mondja, mikint 7 fertályos posztóikat 1 fr. 12 kr, 1 fr. 15 kr. a 8/-osokat pedig 1 fr. 48 krjával fizettetik. Már most vegyük, hogy egy végbe csak 25 rőf van egyre másra. Ám tessék kiszámolni, hogy körűlbelűl 20,000 pftunkat viszik el innen. – Igaz, hogy a mi vásárainkon vesznek ők gyapjut, s igy itt hagynak egy részt a fölebbi öszvegből. De annyi is bizonyos, miképen a gyapju s a gyapjuszövet árai közti érték különbséget mi viseljük, miképen tehát a mi köztünk s a fulnekiek között fenálló mérleg szükségképen a mi rovásunkra hordja deficitjét. S e mellett még csak azt sem lehet állitani, hogy ha a fulnekiek helyett mi magunk dolgoznók fel gyapjunkat, ennek nem volna kelete, – mert hiszen mi sem készithetnénk gyapju nélkűl posztót, sem nem hozatnók vandiemenslandból azt, még saját piaczainkon megkaphatnók.
Azért urak, éljen a védegylet, s melly benne nyilatkozik, a hazai müipar virágozzék minél hamarább, minél diszlőbben! –
Tetszik azonban a Lloyd levelezője magának azon hiedelmében, hogy hazai iparos mozgalmaink többé a fulnekieknek nem okozhatnak semmi aggodalmakat, jóllehet a védegylet keletkeztekor közöttök nagy sensatiót okozott.
De mi nekünk ugy látszik, hogy a levelező maga szolgáltat adatokat, mik tiltják hiedelmét osztanunk.
Ő maga tudósit, hogy az ottani gyárnokok, s ezek között is a notabilitások folyvást készületeket tesznek Magyarországon telepiteni meg vállalataikat. Igy bizonyos Regnier és társa, kik jelennen 20 ló erejü gőzgéppel dolgoznak, Kőszegh mellett kiván egy gyárat állitani, 36 ló erejü gőzgép segedelmével, 200 széken mindenféle gyapju-szövetek fognának készűlni. – Ha mostani telephelyén jól mennének dolgai: aligha vágyakoznék kikelni fészkéből, – aligha tartana másfelé s épen oda, honnan mint mondják, nem is fenyegeti semmi veszély.
Ő maga tudósit továbbá, miképen Fulnek környékén most igen léhán megy a gyapjuszövés. – Freibergen 600 mester közűl alig dolgozott 20 maga kezére s ez is legtöbbnyire segéd-személyzet nélkűl, – ugy hogy ez nagy részint napszámosnak kényszerűlt állani. – Igy van a dolog 576a takácsokkal is, kik jobbadán más keresetágra is adák magokat. – Neutischeinban a posztószöveés egészen megakadt, a legénység legnagyobb része elbocsátott, a mesterek csak magok dolgoznak. Hasonló történik egyéb helyeken is, minők: Odrau, Wagstadt, Mistek, Friedek, Teschen, Bielitz, Biala, Troppau, Jaegerndorf, Meseritsch, Krasna, Braunsberg, Weiszkirchen és Leipnik, hol pedig, jegyezzük meg jól, a készitő közvetlen forgalmat maga űz Magyarországra, megrendelés ellenben kevés van. – Igaz, a levelező megjegyzi, miképen Fulneken, mint egyéb városokban az élet drárább lőn, s e körülménynek tulajdonitja a mostani szomoru állapotot. De a téli időszak mindig meghozza szorongásait, miket azonban a februariusi megrendelések azonnal megkönnyitenek. De a levelező tudósitásából sem vehetjük ki e kedvező fordulatot. Levele martius közepéről kelt, s még sincs benne örvendetes mondva, sőt inkább a fölebbi szomoruságos leirás a legprecisebb jelenről szóllott. A baj tehát másutt, legalább másutt is keresendő, ott t. i. hova a téli drágaság nem hatott ki. Nincs megrendelés, nincs kilátás a bizonyosan elvesztett vásári ügybarátok vételeire.
Tehát, bár nincs kárörömünk a morvai balságok fölött: még is örvendünk külföldi levelezések adataiból is tapasztalhatni, hogy hazai productiónk mind inkább ura kezd lenni vásárainknak. Valóban posztó gyárnokaink a mult martiusi vásáron jó keletnek örvendettek, s talán minden készletöket eladák. –
Nincs is semmi jobb tanács, mellyet hazai gyapjuiparunk fejledése mellett, a morvák és csehek inkább követhetnének mint az, melly ő fönségének, cs. kir. főherczeg Ferencz Károly azon k. kijelentésében foglaltatik, mellyet 1845-nek octoberében, midőn Morvát és Szileziát látogatván, Fulneken egy gyárban volt, ekképen méltoztatott kifejezni: „Reméllem, hogy a vasut általi öszveköttetés Olaszországgal e gyárnak még nagyobb felvirágzását biztositandja, s ha majd ismét megjövök, akkorra házát egy emelettel magasabbnak látandom.” –
Mesterffy.
Fővárosi hirnök. A városi hatóság immár hozzá fogatott az országut kiköveztetéséhez a muzeum előtt. Igy tehát az iparműkiállitás külső diszessége is meg leszen nyerve. Már ost az iparűzőkön a sor. Már ő fensége az ország nádorának kegyelme; a városi hatóság áldozó készsége; – a nemzeti muzeum igazgatójának szivessége, mindent megadnak és megadának, mi a kiállitás diszét növelheti, – csak belértéke, becsessége, fénye és hatása váratik már most az ipar férfiaitól! –
A dunagőzhajózási társaság már nem is gögyörész bennünket. Eddig csak hizelgett Magyarországunknak, adott hajóinak egy két magyar nevet; de már evvel is felhagy. A cs. kir. főherczegek nevei mind németűl vannak a hajókon; nem régiben hozzá csatlakozott német szomszédink hóditási terveihez, s a Dunát német folyónak nyilatkoztatta ki, s Budapest között is Donaut-t nem Dunát járat fel s alá; legujabban uj hajót bocsátott a vizre, de elneevzésénél megtagadta a geographia magyar keresztelését, s a világért sem akarná ez uj hajóját „Zimonynak” mondatni, neki csak „Zemlin” kell. Ugyan kérjük, meddig méltóztatnak még megtartani Dévénytől és Dévényig a magyar szinü lobogókat? Holmi „Greifenstein, Donau, Semlin” nevekhez ugy sem 577illik a magyar szin. Ugy e, hogy minél előbb ezeket elfestik, mint a magyar szótárt is elvetették.
A czukorgyár kapujáról lehullott, történetesen e vagy jóakarásból, nem tudjuk, a magyar felirás ezen szava „finomitó” ugy, hogy most csak ennyi olvasható: „cs. k. szab. czukor.” A német fölirás pedig egész teljességében ott maradt, holott nem igen volna szükség egy betüjére is. O! az a magyar sors! –
A nemzeti szinház ujabb kárpitozása derék, mondhatjuk, hogy derék! Wiener (kárpitos) ur kitett magáért. Székei szépek és kényelmesek. A székek hátán vont zsinorzat kedvesen fogadtatik a kalapok és pálczák felfüggesztésére. Igen jó gondolat. Wienert csak dicsérhetni, s ajánljuk őt. Hanem egy kérdésünk van még is. Az ülések zőld és vörös bőrrel vannak boritva. Hol vették vagy rendelték e bőröket? Reményljük, hogy csak honiak, ugy e? Mert hiszen, mért ne volnának? Itt van jelesül Pesten Kreszlbauer bőrgyárnok, kitől a mult novemberi kiállitásban is talán 40 szinű bőr volt látható, – kinek szinezéséről legujabban is egy pozsonyi műértő a legkedvezőbben szinte csodálattal nyilatkozott, – s kit a Józsefvárosban, sütő utczában, (Brater Gatte) akárki is feltalálhat. – Ugy e, hogy ettől vannak a szinházi székek boriték bőrei? A nemzeti szinház igazgatóságáról fel sem akarjuk tenni, hogy a nemzeti művészet pártolását a nemzeti művességtől el akarná vagy engedné vonni és vonatni! –
Örvendetes újdonságul rovjuk fel, hogy a szécsényi uradalmat (Neográd vármegye) legujabban a derék hazafi Pulszky Ferencz vette meg 700,000 pgő forinton. – Azért mondánk örvendetes ujdonságnak, mert mi legalább szivünk legbensőbb érzelmével örvendünk, ha olly férfiakat vagy családokat látunk e hazában gyarapulni, kiknek legtisztább hazafiúságáról, tudományok, s művészetek iránti szereetéről, és minden jó ügy iránti erős rokonszenvéről számtalan bizonysággal birunk. Egy öreg tisztes versiró igy éneklett: Isten ajándéka jó ur a parasztnak, kinél bő forrása vagyon a panasznak.
