Szemle a közgazdászati vélemények s elvek felett
Szemle a közgazdászati vélemények s elvek felett
Olly korban élünk, mellyben mindenki, mindennek a mi körülötte történik, okát keresi. Miért van ez? szükségképen igy kell-e lenni? jól van-e úgy a mint van? vagy lehetne másképen is, még jobban? Szenvedjük-e a roszat mert eredeti okát nem ismervén, szükségképen valónak tartjuk; vagy igyekezzünk azoknak kútfejeit felkeresni, s a forrásokat, mellyekből eredtek elfojtani? Vágyaink s ösztöneink betölthetésének lehetetlenségéről meggyőzetvén, tétlenségbe s munkátlanságba sülyedve, nélkülözésekre szánjuk-e el magunkat! avvagy értsük meg természeti rendeltetésünk felhivó szavát, melly végetlenül terjeszkedő vágyaink elérhetésére, végetlenül tökéletesbithető tehetségeket oltott belénk; csüggetlen erővel küzdjünk a feltett pályadijért, és ha el nem érhetjük is azt, igyekezzünk legalább megközeliteni.
Az emberiség mostani kifejlődése, – ezen tudni s okoskodni szerető felébredt vágy, tettekre hevült cselekvő szellem, előhaladási törekvés, az elérhető erkölcsi szellemi s anyagi jólét után esengés, a régi megrögzött balvélemények ellen indított s fedetlen homlokkal nyilvánosan folytatott háború, – századok és évezredek megérlelt gyümölcse. Egyes nemzetek felemelkednek és aláhanyatlanak; a hóditók, kik országokat rázkódtattak meg, s a történetek rendes folyamatát látszólag sarkából kivetették, lelépnek a világ 59szinpadjáról, s emlékezetüket ha feledékenységnek nem, legfölebb is a történetirásnak vagy talán a maradék átkainak adják által – a lángelmék kialszanak, a magasztos erényeket, a népek boldogitóit s az igazság és emberi szeretet bajnokait sirjokba vonja a halál – de azért az egész emberiség átalános kifejlődésében hátra lépés nincs; minden változat, minden átalakulás; minden világesemények véletlen feloldódzása, minden forduló pont, egyszersmind újabb előhaladás.
Az emberiséget ezen előhaladásában feltartani, annyival inkább gyermekkori miveltségének alsóbb lépcsözeteire visszavinni egyiránt lehetetlen.
Felvilágosult mivelt nemzetek tehát, s azoknak akármilly alakban rendszerezett kormányai, a józan értelemben vett. s a fentálló társulati intézmények veszélyes megrázkodtatása nélkül eszközölhető előhaladást nem tilalmazzák, s nem csak gátokat nem rakhatnak elébe ön érdekeik világos félreismerése nélkül, melly a kormányzott nemzetek érdekeivel, szoros kapcsolatban öszveforrasztva, elválaszthatlanul ugyan az; sőt inkább a nemzeti előtörekvéssel egyesülve, részünt előmozdittatásán igyekeznek; részínt a terjeszkedő felvilágosodás ellentállhatatlan hatalmától, kénytelenül s észrevétlenül előbbre ragadtatnak.
Felvilágosult kormánynak, és felvilágosult nemzeteknek egyiránt által kell látni, hogy valamint a nemzeti hatalom, nagyság és dicsőség egyetlen biztosítéka a nemzetek folytonos miveltségi előhaladása, ugyanez egyszersmind a fentálló alkotmány és igazgatási rendszer legrendithetetlenebb támasza, talpköve.
Mind kettőjöknek egyiránt által kell látniok, hogy a természet, valamint az égi testek forgását, a növényi és állati élettenyésztését, kifejlődését s elmulását, a roppant nagyságu égi testek egymásra hatását szintúgy, mint a végetlen kicsiny parányokéit, kiszabott állandó törvények alá vetette; hasonlag változatlan erkölcsi s szellemi törvényekkel vannak körül irva, az emberi cselekvés, nemzeti s egyéni élet és munkásság teendői. Mi fejtheti ki pedig ezeket? hanem az ész és belénk adott okosság; a tudományok, a szépnek, jónak, igaznak s a természet törvényeinek szünetleni fáradhatatlan nyomozása által. Tévedéseknek vagyunk kitéve az igaz; de hát azért eloltsuk-e e kezünkbe adott világitó szövétneket? s azt higyük-e hogy ekkor biztosabban fogjuk megfutni pályánkat? avvagy inkább tőlünk telhetőleg tisztábban lobogó fényre gyujtsuk azt?
Mindenkit magános élete szűk korlátain túl, a társadalmi közjólét előmenete legközelebbről érdekel. Legmagánosabb viszonyaink is olly mélyen vannak azon társulat éltető gyökereivel öszvenőve, mellynek tagjai vagyunk, s annyifelé szerteszét ágazva, hogy a közjót magános érdekeinktől elválasztani egészen lehetetlen, megkülönböztetni, s ön érdekeink túlnyomóságát a közjólét irányában észrevennünk felette nehéz. Hazai buzgalmaktól lelkesitetünk. Ám de mások véleménye az önzés alacsony vádjával béllyegez bennünket. Ön vágyaink betölthetése, s ezerféle szinezetü czéljaink s szándékaink elérhetése s kivitele lebegnek szemünk előtt? S íme viszont a hazafiság leple mindenkor készen áll, akár arra, hogy csábit tetszetős alakjába burkolódzva, magános czéljainkat alatta rejtegessük, akár arra, hogy ártatlan öncsalódással magános érdekeinket a közhaszonnal öszvetévesszük, azonositsuk.
60Valóban, a millyen természetes sőt kiirthatatlan egyesekben a közjólét érzelme s előmozditatásának ösztöne, mivel azon társulattal mellynek tagjai, elválaszthatatlanul egy testé forradtak; s a millyen természetes, hogy az okos értelemmel felruházott ember, az általa jónak ismert czél elérhetésére nem csak testi hanem értelmí erejét is használja, ennélfogva a közjólét mibenlétéről, okairól s előmozdítatásának eszközeiről elmélkedjék, melly közben kiki sajátságos eszméket táplálván, azokat terjeszteni és megvalósitani igyekezik: szintollyan természetes más felől, hogy midőn mindenki a társaséleti viszonyok öszvefüggéseit önnön helyzeti szempontjából látja és itéli, a számtalan felé szétágazó érdekek, vélemények s tévelygések szövevénye elkerülhetetlen.
Lássuk ezek közül mindennap előforduló példákban a legközönségesebbeket.
Mindenek előtt ismeretes az ipar háromfelő megkülönböztetheő főosztályainak egymás közötti versenygése.
Mindenünket az anyaföld tápláló kebeléből veszszük, igy szól a földmivelő, az emberi szorgalom nem terem semmit, csak a meglevőt változtatja idomítja késziti el különféle végekre. Legszükségesebb táplálékunkat közvetlenül a föld terményeiből veszszük, a megszeliditett állatok ruházatot s eledelt szolgáltatnak számunkra. A nemzeti jólétnek s gazdagságnak egyedüli kiapadhatatlan forrása a termények bővsége, a természet, termesztés, földmivelés.
A természet nem szolgáltat készen kezünkbe semmit feleli az iparüző gyár- és kézmüves. A föld terményeit fel kell dolgozni, elkésziteni, hogy haszonvételre alkalmatosok legyenek, különben nem érnek semmit. A természet szük marokkal hinti önkénytes adományait, mellyeket aránylag csekély számu népesség azonnal felemészt, a termények nagyobb bővségét, úgy szólván erőszakkal, eszközök, mesterségek s a műipar közben jötte s tökéletesitése által kell a természet kezéből kicsikarnunk. Ha a termények bővségét akarjuk, elő kell mozditanunk mindenek felett a műipart, s ez által a földmivelést.
Sem egyik sem másik nem mehet előre, mond a kereskedő, ha csak a termesztő és készitő osztályok egymástól külön nem válnak, s mindegyik a maga tulajdon körébe szoritkozva, egyik termesztéssel, másik készitéssel foglalkozik, egyik a termesztést, a földmivelést, másik a mesterségeket és műipart öszpontositott megosztatlan egész erővel előbbre vinni nem igyekezik. De ekkor a földmivelő többet termeszt, a kézmüves többet készit mint a mennyi csupán magának szükséges, a termesztményeket és készitményeket egymással ki kell cserélni. Közbe kell jőni a kereskedésnek, kereskedés nélkül sem műipar, sem földmivel és fel nem virágozhatik. A kereskedés fejti ki, szüli, ápolja s gyarapítja mind a készitő, mind a termesztő szorgalmat.
De a kereskedés csak a készen levő életjavakat cserélheti ki egymással, nem termeszt, nem készit, nem hoz eő semmit. Gondoskodjunk az élet javak bővségéről, a kereskedés felvirágzása önmagától elmaradhatatlanul be fog állani. –
Legyenek csak egyszer s mindenek előtt, a nyers termények olcsón és bőven kaphatók, a kézmüves olcsóbban élhet, könnyebben szerezeti összve készitményeinek anyagait, többet készithet. A földmivelés felemelkedése maga után vonja a műiparét s kereskedését.
61Igyekezzünk inkább a műipar előhaladásán. A műiparban tett minden előmenetel, minden ujabb felfedezés a föld terményeinek becsét neveli, s a földmivelés tökéletesbitésére visszahat. Értéket ád az eddig becstelenül s használatlanul hevert természet kincseinek, fölebb emeli a fekvő birtok jövedelmeit, ösztönt és tehetséget ad az okszerü gazdálkodás behozatalára, s annak folytatásához eszközöket szolgáltat. Magának a földmivelésnek érdekében áll, hogy a műipar minden kitelhetőképen előzmozditassék, mert egyedül ennek gyámolitása s eszközlése által emelkedhetik magasabb tökélyre.
Egyikkel sem fogunk várt eredményhez jutni. Mit ér a termények bővsége? ha az a termesztő nyakán vész; mit ér az olcsóság? melly nem egyéb mint a kelletlenség legbizonyosabb jele; miképen szerzendi öszve a készitő a készitményekhez megkivántató nyers anyagokat? hanemha kereskedés által; ki fogja felkutatni számára, mit, hol, mily áron, mennyiségben, minőségben lehet öszveszerezni s készen találni? hanemha a kereskedő. Kereskedés nélkül nem származhatik életjavak bővsége, hanem e helyett a termények s készitmények költsönös megtorlása, mind a termesztő, mind a készitő szorgalomnak előbbi állapotjába visszahanyatlása.
Itt vagyunk ismét a kereskedésnél; pedig a kereskedés nem termeszt, nem készit, nem hoz elő semmit. – Nem uraim semmit, csak értéket és keletet a terményeknek, fejlődést a nemzeti értelmiségnek, nagyszerüséget a vállalkozási szellemnek, munka gyümölcsöt a dolgozni szeretőknek.
