489. Makó, 1849 július 30. A minisztérium összefoglalja Görgey számára azokat a szempnotokat és alapelveket, amelyeket a cári főv…
489.
Makó, 1849 július 30.
A minisztérium összefoglalja Görgey számára azokat a szempnotokat és alapelveket, amelyeket a cári fővezérlettel való esetleges újabb fegyverszüneti tárgyalások során szem előtt kell tartani.
Makó, 1849 július 30.
A minisztérium összefoglalja Görgey számára azokat a szempnotokat és alapelveket, amelyeket a cári fővezérlettel való esetleges újabb fegyverszüneti tárgyalások során szem előtt kell tartani.
A minisztertanács júl. 30-i hajnali döntése után Szemere miniszterelnök és Batthyány Kázmér külügyminiszter azonnal útrakeltek, hogy a határozat értelmében érvényt szerezzenek Görgey hadseregénél a kormány által kijelölt politikai iránynak és a cári fővezérlettel való esetleges újabb tárgyalásoknál a kormányt képviseljék. Szemere – valószínűleg a Kossuthtal történt előzetes megállapodásnak megfelelően – már útközben összefoglalta azokat az alapelveket, melyeket az esetleges tárgyalásoknál szem előtt kell tartani, nyilván azzal a szándékkal, hogy az utasítást előreküldje Görgeynek. A fogalmazvány a keltezés szerint Makón készült el, tisztázata azonban csak aug. 3-án jutott Görgeyhez. Szövege így hangzott:
Görgey Arthur altábornagy urnak.
Vettem a kormány másolatait azon leveleknek, melyeknek Ön egyikét f. é. julius 22-én Sajó Szentptéerről herczeg Paskievics-Erivánszkynak, másikat f. é. julius 25-én Zsolczán, gróf Rüdiger altábornagy úrnak irt.*
Az első levélre l. az előző jegyzetet, a másodikat – az események részletes ismertetésével – júl. 24-i kelettel közli Görgey I., i. m. III. köt. 235. s köv. l. Görgey Artúr is júl. 24-re teszi emlékirataiban a levél keltét (i. m. 271. s köv. l.), magát e levelet csak emlékezetből ismerteti.
A kormány kénytelen volt ugyan ünnepélyes óvást tenni Európa szine előtt a muszka hatalom beavatkozása ellen, mint a mely a nemzetek közti jog ellenére történik,* mindazáltal miután a muszka hadsereg vezérletében humanitást tapasztal, mi az osztrákéban teljesen hiányzott, helyeseltetik Önnek azon tette, mi szerint az értekezésnek folyást engedvén, a közlekedést nem tette lehetlenné.
Az Európa népeihez intézett jún. 28-i kiáltványt l. előbb, 358. sz. alatt, 611. s. köv. l.
A közlekedésben fekszik diadalmunk, mert közeledni hozzánk annyi, mint ügyünkkel megismerkedni, annyi mint annak igazságos voltát belátni.
Meg vagyunk győződve, hogy bár Miklós cár Ő Felsége saját birodalma felső dolgait a Magyarországon évek óta uralkodó politicától eltérő alapon kívánja rendezni, mindazáltal az igazságnak uralkodni kellvén a politica felett: soha nem fogott volna hazánk belső dolgaiba avatkozni, ha állapotunkról, ha az utóbbi történtekről részrehajlatlanul, hiven értesittetett volna.
Nem fogunk okoskodásba bocsátkozni, a tényeket soroljuk elő, melyek nem csalnak, melyek változhatlanok.
Ön jól tudja, hogy Magyarország saját alkotmánnyal birván, a fejedelem személye közösségén kivül semmi összefüggésben nem állott Ausztriával. Ön jól tudja, hogy ezen elv teljes, tökéletes, annyi királyi eskü által igért és biztositott alkalmazás az 1848-ik törvények által nyert igazán. Ön jól tudja, hogy a törvényeket V-ik Ferdinand önkényt adta meg, és vele az 1848 april havában az összes uralkodóház Pozsonyba lejövén, sanctio soha nagyobb pompával, lelkesedéssel nem történt, sem a dynastia, sem a nemzet részéről. Ez alkalommal Pozsonyba százezer ember gyült össze, a nemzet és a nép öröme, hálája határtalan volt.
Az átalakulás senkinek hajszálát nem görbité meg, senkinek egy csöpp vérébe nem került.
A ministerium a király kezébe letette esküjét, közöttük Eszterházy Pál londoni volt követi s.
Azonban a király széke körül titokban szőtt ármányok elkezdték irtózatos játékaikat.
A szerb nép kezdett lázongani, az a nagyobb részben görög szertartási nép, melynek egyházi zsinatát a magyar ministerium összehivta, mit a catholicismusnak uralkodást szerezni s a görög szertartást az unió által gyengíteni törekvő osztrák ministerium nem engedett meg. A román népet szinte bujtogatták. A magyarországbeli várparancsnokok és katonaság nem engedelmeskedett a magyar hadministernek, sőt épen az látta el titokban a lázongókat fegyverrel, töltényekkel, öltözettel, sőt épen az osztrák tisztek lesznek a lázongások vezérei. Mig másrészről a király kéziratokat küldött a katonai hatóságnak, melyekben a magyar kormány iránt engedelmességre kötelezte, míg más részről osztrák tábornokokat küldött a lázongók ellen, kik azonban a harcot nem a király kijelentett akarata, hanem a camarilla utasitása szerint a lázongók érdekében vezérelték. Szóval, elkezdődött a történelemben példátlan ama jelenet, hogy két országnak egy fejedelme lévén, maga maga ellen ellenharczot folytatott, rendeletet bocsátott ki, öldöste saját katonáival saját alattvalóit.
A nemzetnek józan esze szédelgett e megfoghatatlan, soha nem hallott, soha nem látott tüneményen, mig ez az árulás végre tökéletesen világosságra nem jött.
Ekkor, junius 2-án 1848-ban hivta össze a király a nemzetgyűlést, mely most is együtt van. És felhivta azt, hogy miután a szerb, oláh népfajok lázongásban vannak, a belső háborunak lecsendesítésére adjon erőt a nemzet, adjon 60 millió forintot és 200.000 katonát. És kijelentette, hogy a mi alkotmányellenes pártoskodás Horvátországban történik, azt kárhoztatja.
T. i. a Bán, Jellasich, magyarországi hivatalnok, ki mint ilyen a magyar felsőházban a 4-ik helyen ül, tettleg függetlennek nyilvánítá magát a magyar törvényes királytól, kormánytól. A király ellene Hrabovszky altábornagyot küldte kir. biztosul, őt pártütőnek hirdette hosszan motivál proclamátioban – mig ugyanazalatt Bécsből, Grátzból pénzt, fegyvert, álgyut, ruhát, töltényt, táborkari tiszteket, sorkatonaságot kapott, úgy hogy szeptember 9-én 40.000-ből álló hadsereggel ütött be Magyarországba. És megjelen ugyanakkor egy más királyi proclamátió, mi szerint a Bánról a pártütőség czíme elvétetik.
E volt történelmi drámánkban azon időpont, midőn a királyi árulásról a lepel először nyíltan, nemtelenül elrántatott. Ez volt azon időpont, midőn a nemzet megszűnt a király iránt ősi kegyelettel viseltetni, mivel szemei előtt látta a gyalázatos árulást.
Nem a hadsereg, mert azzal a magyar nem birt még akkor, hanem a szörnyü megcsalatásában bosszusan összegyűlt nép, Pesten tul 3 órányira megverte Jellasichot, mind a mellett, hogy István kir. hg. s nádor, ki a magyar tábor vezérségét elvállalta, hitét, szavát, kötelességét megszegve éjjel megszökött Bécsbe.
És ezzel a királyi ház tekintélye örökre alá volt ásva, az elárvult, a megcsalt nép ép úgy kezdte gyülölni, utálni, megvetni, mint szerette azelőtt. Nincs e részben az izgatásnak semmi érdeme, a királyhoz önmaga gyiklolta meg magát a nép szivében.
Nem bocsátkozhatunk annak elésorolásába, mint kergette maga előtt a magyar sereg Jellasichot, mint talált ő, a magyar hivatalnok magyar-horvát alattvalókkal menedéket az osztrák földön és hadseregben, mint neveztetett ki ő, a haza árulója és ellensége Magyarország teljes hatalmú kir. biztosává: Ön akkor kezdte meg hadi jeles pályáját, részletesen ismeri az akkori eseményeket.
Miután a királyi ház igy csalt meg, igy árult el, a szerbeket, az oláhokat fellázitotta, vezéreket és fegyvert adott nekik, Horvátországban revolutiót rendezett ellenünk, a különféle népfajokat egymás ellen dühösitette, s ezek a legirtózatosb kegyetlenséggel öldösték egymást; mind ezeknek tetőzéséül, a ministeri törvényes kormányt felfüggesztette, az országot ostromállapotba helyezte, mint ellenség hadat küldött ellenünk és Ferdinánd lemondván a koronáról, mint Ferencz Károly is, az ország törvényei ellenére Ferencz József hirdette magát királynak.
De a nemzet mind a mellett is csak saját nemzeti és alkotmányos létének védelmére készült, csak azt nyilvánitá, hogy a nemzetet megkérdezése és a törvények rendelkezéseinek betöltése, tehát a koronázás és hitlevél nélkül Ferencz Józsefet királyául nem ismerheti el, sőt 1848 deczemberben egyezkedés végett az ország legtekintélyesebb férfiaiból küldöttséget nevezett Ferencz Józsefhez, – kiket Windischgrätz barbár módra fogolyképen tartóztatott le.
Ekképen a nemzettől az egyezkedésnek még csak az utja is elzáratván, az önvédelem terhére kénszeritve lett, s fegyvereit utóbb Istennek, az igazságosnak, áldása kisérte.
Végtelenek voltak a nép szenvedései egy hosszu éven keresztül.
Egész országrészek el vannak pusztitva. A magyar, szerb, román népfajok kegyetlenül irtották ki egymást, s pusztitották vagyonaikat s faluk és városok romban és üresen állanak.
Nem is birta volna a nép e rettenetes terhet és harczot, ha a szabadság harczának, ha igazságos harcznak nem ismerte volna el a leghitványabb kunyhónak lakosa is. De igy örömmel ajánlott meg a nép eddigelé már 300.000 katonát, mely csak védeni akarja honát és jogait, hóditani idegen földön nem szándékozik.
Ekkor hirdettetett ki a f. é. martius 4-ki octoyált alkotmány Kremsierben. Ez alkotmány megsemmisit törvényes alkotmányunkat, nemzeti és független létünket. Kitöröl az az önnálló nemzetek és országok sorából.
Mire a nemzet f. é. ápr. 14-én azzal felelt, hogy a habsburg-lotharingiai házat trónvesztettnek nyilvánitá, azon házat, mely a nemzet megsemmisitésére pártütőkkel, sőt egyes rablókkal szövetkezett, azon házat, mely a hitével szentesitett alkotmány megdöntésére fegyveres hadat küldött be, azon házat, mely országunk területi épségének erőszakos feldarabolását megkezdette.*
A szabadságharcunk önvédelmi jellegét és igazságosságát bizonyító ezen érvelés nyomon követi azokat a fejtegetéseket, amelyeket Kossuth 1848 szeptembere óta számos kiáltványban és beszédében – legtisztábban a Függetlenségi Nyilatkozatban – megfogalmazott.
Valóban óhajtandó, hogy a muszka hadsereg vezérei részletes tudomást szerezzenek maguknak viszonyainkról. Fognák látni, hogy itt nincs forradalom, hanem van békés átalakulás, nincsenek a társasági rend felforgatói, hanem vannak hazafiak, ki épen a törvényes alapot védelmezik.
Fognák látni, hogy mi fegyverre kénszerítve valánk, hogy midőn a király nevében hadat vezérlett ellenünk egy pártütő, mi nekünk akkor még fegyveres erőnk sem volt.
Fognák látni, hogy itt sok nemzetbeli harczol, de itt nincs propaganda, mely akár szomszédainknak, akár Európának veszélyes lehetne.
Fognák látni, hogy itt a közigazgatás fennakadása mellett is tökéletes a rend uralma, a remény és vagyonbiztonság, mi a nép lelkülete normális állapotának bizonysága.
Fognák látni, hogy mi csak ahhoz ragaszkodunk, mit a király maga önként megsemmisitett, hogy fél évig harczolt ellenünk a meg nem koronázott és igy régi törvényeink szerint törvénytelen király hada és mi a trónvesztést mindaddig nem pronunciáltuk, mig a magyar birodalom a martius 4-i alkotmányban szétdaraboltatván, e tette által az uralkodóház minden esküt, minden alkukötést, s magát a koronát meg nem semmisítette.
Fognák látni a nemzetgyűlés legújabb határozatából, hogy a magyar kormány mind a különféle nemzetiségekre, mind a görög szertartásra nézve nem az osztrák cabinet elnyomását politicáját követvén, a magyar birodalom, mint barát is erősb mint szomszéd is békésebb leend, épen mivel erejének alapját a különféle elemek összeegyeztetésében keresi, mig ezt Austria azoknak ellenséges harczában kereste.*
Az utalás a nemzetiségi törvényre vonatkozik, amelyet a júl. 14-i békülési tervezet alapján (l. előbb, 431/a. sz. alatt, 723. s köv. l.) júl. 29-én fogadott el a képviselőház.
Lehetetlen, hogy ha Miklós czár Ő Felsége minderről ugy volna értesitve, az árulásnak segedelmet adott volna, kivált miután az a nemzeti jogokat is oly mélyen sérti, lehetetlen, hogy oly királyi háznak fenntartása által a koronák fényét emelhetni vélhesse, mely erejét az árulásban, csalásban, a gondjai alá bizott népek mesterséges összeveszitésében, azok kegyetlen egymás öldökléseiben, s eképen a bűnök legalacsonyabbikában kereste; lehetetlen, hogy hadseregéből már eddig is annyit hozott volna áldozatul azon királyi ház védelmére, mely bűnei által a koronák bukását oly sikeresen elésegitette, mint azoknak ellenségei azt soha nem birták tenni; lehetetlen, hogy beavatkozása által meghosszabbitotta volna a háboru iszonyait azon földön, melyben különben tökéletes belső béke volna, s melynek hantjai alatt a muszka elestek is békésen alhatnak.
Midőn tehát Önt egyrészről oda utasitjuk, hogy, bár a beavatkozást a legigazságtalanabb jogsértőnek nevezzük, a muszkák ellenében ne térjen el a háboruskodásnak azon humánus módjától, mit az osztrákok irányában őmiattok nem gyakorolhatott; másrészről ne halasszon el semmi alkalmat megismertetni velök azon ügy igazságtalanságát, melyért véröket ontani valóban szerencsétlenségnek kell mondanunk.
Nyilvánítsa Ön a kormány nevében, hogy a függetlenségünket, mi az 1848-ik törvényen túl az april 14-ki határozatban is kimondatott, minden áron védeni fogjuk.
Nyilvánitsa Ön, hogy bár april 14-én az ország kormányformája meg nem állapittatott is végképen, sőt kimondatott, hogy annak megállapításában az európai viszonyok is, és a hatalmak tanácsai szives figyelembe vétetnek, oda a nemzet soha nem fog vezéreltethetni, hogy ha a koronát még valakinek fogná is adathatni, azzal a habsburgi-lotharingiai ház bármely tagja ékesittessék fel.
A muszka diplomácia mély és éles belátását nem kerülheti el az sem, hogy jelen álláspontjáról oly jövendőnek vetheti meg alapját, mely, eltérve attól, mi elvek szerint van a muszka birodalom s a magyar a maga belsejében rendezve, a külső politicában kézfogva eléhaladást biztosit és biztositja egyszersmind e két birodalom s egész keleti Európa békéjét, nyugalmát.
Mi a kormány megbizásából, e napokban, minden esetre Ön táborában megyünk, hogy ha a muszka fővezér részéről a jogában háboru iszonyainak megszüntetésére ismét részletes és világos békealkudozás tétetnék, küldöttjeivel élőszóval is értelmezhessünk, s eszközölhessük a nemzeti függetlenség alapján, hazánk óhajtott békéjét, s a béke által biztosithassuk annak felvirágzását.
Makó, Jul. 30. 1849.
Szemere s. k. ceruzafogalmazványa, Borsod-Miskolci Múzeum.
Közli Steier L.: Haynau és Paskievics. II. köt. 138. s köv. l.
