429. Szeged, 1849 július 14. Kossuth körlevele az ország törvényhatóságaihoz: bejelenti és megindokolja a kormány Szegedre történ…
429.
Szeged, 1849 július 14.
Kossuth körlevele az ország törvényhatóságaihoz: bejelenti és megindokolja a kormány Szegedre történt átköltözését, ismerteti a katonai helyzetet, bizalomra hívja fel az ország népét és felszólítja a hatóságokat az általános népfelkelés megszervezésére.
Szeged, 1849 július 14.
Kossuth körlevele az ország törvényhatóságaihoz: bejelenti és megindokolja a kormány Szegedre történt átköltözését, ismerteti a katonai helyzetet, bizalomra hívja fel az ország népét és felszólítja a hatóságokat az általános népfelkelés megszervezésére.
Körlevél
az ország törvényhatóságainak.
Az ország kormánya Budapestről Szegedre tette át székhelyét, nem azért, mintha tekintélyes erőt össze nem vonhatott, s ezzel Budapestet nem védhette volna: hanem azért, mert ezen városnak védelme végett az országnak olly vidékeit kellett volna feladnia, mellyekből a haza védelmének kiapadhatlan forrásait meritheti, mig ellenben Budapest csak egy pont levén, az ország védelmének kutforrásaul nem szolgálhat.
És különben is, kivált miután a budai várfalak, mellyek csak az ellenségnek használhattak, jórészt leronttattak,* Budapest városa ollyan pont, mellyet sem mi, sem az ellenség hadimunkálatok alapjának fel nem vehetünk.
Buda falainak lebontására l. a 289. sz. iratot, 503. l.
– Annálfova kábaság volna egy olly hadmunkálati tervet, melly a haza megmentésére legczélszerűbbnek látszik, Budapest különben is tarthatatlan pontjának alárendelni, azaz hazánkat egy városnak feláldozni.
A kormány tehát a haza érdekében vélte lenni, hogy a kormány székhelyére való tekitnet ne szabjon zsibbasztó irányt a hadimunkálatoknak, hanem a hadimunkálatok kivánataihoz legyen alkalmazva a kormány székhelyének választása.
Ma tehát Szegeden van a kormány székhelye, jövő héten meglehet másutt leszen, anélkül, hogy a haza iránti kötelességeiben e miatt hátramaradás támadna. Amint a nemzet élete nincs egy ponthoz, ugy a kormány hatása sincs akármelly városhoz kötve.
Ez egyszerű magyarázata a kormány székhelye változásának, melly annálfogva minden józan gondolkozásu hazafinál inkább megnyugvást, mint aggodalmat gerjeszthet; mert nincs egy pont is, mellyhez a haza élete kötve volna, hanem csak kötve van a nemzetnek önmaga iránti hüségéhez és férfias kitartásához; melly elvégre okvetlenül tökéletes győzelemhez s a szabadság és függetlenség alapján dicsőséges békéhez vezet.
Ezt előrebocsátva értesiteni kivántam Önöket, hogy Istennek hála, semmi okunk sincs igaz és szent ügyünk diadala felől kétségeskedni, hanem van okunk lelkesedni a hazáért, s ernyedetlen buzgalommal cselekvésre buzdulni, hogy ne ontatott légyen hiában annyi nemes vér, s ne lett légyen hiában annyi áldoazt hazáért.
Örvendezni fognak velem együtt Önök, megértvén ezen tudósitásomból, hogy az országnak egész tiszántuli kerülete a Tiszának mindkét partjaival egyetemben, tiszta az ellenségtől s birtokunkban van.
Kevés napok alatt egy uj erős sereg állott ki a sikra, melly csatlakozva azal, amelly a muszka fő ellenséges erőt lassu hátravonulással tartóztatá Szolnoknál, a Tiszához veté magát s ezen mozdulat és a vitéz jászkun népnek felkelése s táborba szállása Karczagnál, egy másik némi rendes haderőtől támogatott népfelkelési tábornak pedig Váradpüspökinél összevonulása azt eszközlé, hogy a már Debreczenig előrenyomult muszkasereg sebes visszavonulással menekedék Miskolcz felé vissza a Tiszán – mellyet, hiszek Istenben, más mint magyar tartósan nem birand soha.
A nép felkelt, s az ellenség visszavonult!
Mert hiában! ahol a nép nem hajlik meg gyáván az erőszak előtt, ott ellenséges erőnek hosszas maradása lehetetlen.
A Tisza tehát mienk: túl a Tiszán nincsen ellenség. A Duna–Tisza közti vidéket erős és tekintélyes magyar tábor fedi.
Amott Dunántul egy másik 50 ezer főnyi sereg, a hatalmas Komáromra dőlve védi a hazát.*
Kossuthnak tehát még mindig nincs tudomása arról, hogy Görgey serege júl. 12-én és 13-án elvonult Komáromból Vác irányába.
Bács-Bánátban egy harmadik seregünk vitéz fegyvere megy előre támadólag, diadalmasan. Jellachichot megverték julius 14-én* és pár nap alatt Pétervárad az ostrom alól felszabadittatik, Jellachich Titelbe szorittatik.
Jellacsics júl. 14-én hajnalban támadást indított Hegyesnél Guyon hadteste ellen, hogy megelőzze a déli magyar erők folyamatban levő teljes összevonását. Az ütközetben a magyar sereg győzött s a szabadságharc utolsó nagyobb győzelmes ütközetének az lett a következménye, hogy Jellacsics üldözéstől tartva, a Duna jobbpartjára vonta vissza erőit. (A győzelemről júl. 1-én kiadott hivatalos jelentést l. később, 434. sz. alatt, 733. l.)
Egész Bánátban nincs ellenség, Temesvár ostroma erősen foly. Arad vár minden szükségessel elláttatott a Maros vonal védelmére.
Erdélyben az egyik betört muszkasereg Bukovina szélére vissza van szoritva, s Besztercze kezünkben. A másik ellen, Brassó felé Bem most vezeti hős seregeit; – Fogarastól Pancsováig pedig a határ mindenütt tiszta, mint szinte marmarosi seregünk s ős Munkács vára Galiczia felől őrzik a határt, s nemzetünk ottani nagy kincseit.
Ez állapotunknak hű helyzete. Elég vigasztaló arra, hogy közöttünk még a gyengébbek is necsak a kötelesség érzetével, melly a vértanuságra is kész, hanem a siker derült reményével is álják meg a veszélyt, bátran kitartva mindvégiglen.
Önként látom ugyanis felmerülni sokak lelkében a kérdést, ha van-e kilátás reá, hogy az osztrák–muszkasereg ellentében nemzeti lételünk élethalálharczát diadalmasan megküzdhesüsk.
Én véteknek tartanám ámitani, álreményekkel áltatni a nemzetet; de véteknek tartom az önbizalom hiányát is, kivált a jelen időben, mellynek nagyszerűsége előtt az ezredéves magyar istóriának legfényesebb momentumai is homálya borulnak.
Azért kétségtelen tények és hideg számvetés alapján fejezem ki erős meggyőződésemet, hogy, ha a nemzet önmagához és hazájához hű marad, kevés honapok alatt győzedelmünk kétségtelen. És pedig a következő okoknál fogva:
1-ör: Hadseregünk még soha nem állott olly kedvező arányban az ellenséges sereg számához képest, mint épen most.
Jellasichot akkor győztük meg, midőn az kész hadsereggel támadott meg, nekünk pedig ugyszolván semmi hadseregünk nem volt, hanem csak összeesküvés ellenünk, mellynek élén a királyi udvar s választott vezérünk, a nádor állott. A Drávától Sukoróig nem valánk képesek csak fel is tartóztatni és Sukorónál mégis megvertük. Legyőztük az osztrák roppant sereget, bár megtámadtatásunkkor nemzeti haderőnk az ellenségnek felét sem tevé, és gyakorlatlan és önmaga iránt bizalmatlan és feketesárga tisztekkel tele és elboritva volt.
Mégis megverők az osztrák sereget.
Most hadseregünk valódi száma alig csak 10,000-el kisebb, mint az osztrák–muszkasereg összesen, amint a papiroson kitéve van.* És hadseregünk győzelemhez szokott, önbizalomteljes és olly vitéz hirű, hogy Európa tiszteletét birja méltán.
A tényleges adatok hiányában Kossuth derűlátóan ítéli meg az erőviszonyokat. A hadtörténeti szakirodalom utólag hiteles adatok alapján a következőleg állapította meg a szembenálló erők létszámát a nyári hadjárat kezdetekor: a magyar honvédsereg létszáma a szabadcsapatokkal, mozgó nemzetőrséggel stb. együtt 173 000 fő, osztrák császári csapatok 166 000 fő, cári segéderők 204 000 fő.
És amint előrebocsátám, egész szabadságháborúnkban még soha sem volt idő, midőn kedvezőbb arányban állottunk volna szemben ellenségeinkkel.
2-or: Mi itthon vagyunk, elleneink idegen földön. Mi barátot találunk minden bokorban. Az ellenség mindenütt ellenséget. Mi szives közremunkálást, ő csak kényszeritett szolgálatot. Nekünk viz, levegő, éghajlat, minden megszokott szövetségesünk, neki mind az ellensége. Az ellenség távol honától fogy minden órán, mi mindennap uj csapatokkal erősödünk. Ő csak nehány ezer ember tartalékra támaszkodhatik, kiket hasonló fogyasztási veszélynek kitéve magával hozott, nekünk tartalékunk egy egész nemzet. És mert ugy van, ha Isten velünk, ki győzhet ellenünk? Mi tiz vesztett csata után is uj erőben emelkedhetünk fel. Őt két vesztett csata semmivé teszi.
3-or: A népharcz legyőzhetlen. És miért az? azért, mert az ellenség minden talpalatnyi földet csak addig bir, mig lábát rajta tartja, (pedig nem tarthatja mindenütt,) mihelyt lábát elvonni kényszerül, a nép visszanyeri ruganyosságát, s ütközet nélkül ismét a házához visszatér. Az ellenség nyomhat, zsarolhat, foglalhat, de nem hódithat, mert ami foglal, csak addig övé, mig markában tartja. 180,000 ember pedig egy ország minden részét még akkor sem tarthatná markában, ha 170 ezernyi fegyveres rendes sereg nem állana szemközt vele. Mi ütközetek nélkül is puszta kitűréssel elveszthetjük, felemészthetjük az ellenséget, ő minket győzelmekkel sem. Ime keresztülment a főmuszkasereg Szepességen és szomszédjában. Tisztviselők, guerilláink, mozgócsapataink félrevonultak utjából. Az ellenség elhaladt mint a fergeteg s tisztviselők, védseregeink, mozgó nemzetőreink hazatértek s az ellenség háta megett, a hazafiság hangyaserege mozog. És a Szepesség ismét nem az övé.
Igy van minden más vidék is. Pénteken a muszka Debreczenben volt, felkelt körülte a nép, és a muszka Debreczenben volt, felkelt körülte a nép, és a muszka szombaton visszavonult. Számában 600 halottal megfogyva. s nagy parancsokat hagya hátra Debreczennek.* S övé marad talán Debreczen? nem, vasárnap már ismét a hazáé lőn, egyházában ,Te Deum’ hangzott, s nemzetőrsége utban volt a futó ellenég hátában táborunk felé.
A cári csapatok kivonulása után Debrecen város tanácsa részletes jelentést tett Kossuthnak az ellenséges megszállás alatt történtekről, ismertette a cári főparancsnokságtól kapott rendeleteket és felterjesztette a megszállás előtt és alatt tartott tanácsülések jegyzőkönyveit. (Az iratköteget l. OHB 1849: 9179. sz. alatt.)
Igy van, igy kell lenni midnenütt, s a népharcz ép ezért legyőzhetlen.
4-er: Legyőzhetlen végre azért: mert a népben van hazaszeretet, s ép a nép legalsóbb rétegeiben olly tiszta önzéstelen hazaszeretet, minőt keveset mutathat a historia.
Ez a nép engem megtisztelt bizodalmával, mert tudja, hogy azzal vissza nem élendek soha. Ha áldozatra szólitom fel, örömest hozza, – tudja, hogy saját szabadságának hozza, tudja, hogy valamint én minden nagyravágyás nélkül legfőbb dicsőségemnek azt vallom, hogy a népnek hű szolgája vagyok, ugy nem engedem, s nem is fogom engedni soha, hogy akárki nagyravágyásáért csak egy csepp vért is elpazaroljunk, hogy akárki is urává emelkedhessék fel e nemzetnek. – Ez a különbség mostani s hajdani harczaink között. – Őseink harczoltak Bethlenért, Bocskaiért, Rákócziért, most a nép nem harczol senkiért, csak a hazáért, a szabadságért. És ezért kimerithetlen az ő ereje. És ezért győzhetlen.
Midőn* ekkép egyszerűen nyitám fel Önöknek az ohajtott diadalnak biztos kilátását, minden nagyitás, minden tulzás nélkül, semmi más czélom nincs benne, mint alapos meggyőződésre fektetni azon hazaszeretetet, mellytől imádott hazánknak minden hiv szülötte lelkesittetik. Hogy még a hitetlenekben is megalapitassék annak hite, miszerint sok áldozataink, hosszas szenvedéseink, Isten segedelmével, nem fognak süker nélkül elenyészni, hanem mindazoknak egy dicsőséges diadal és egy boldogitó béke leend végjutalma.
A fogalmazvány innen Szemere Bertalan kézírása. (Vö. a köv. szám alatti irat bevezetésével.)
Hirdeti hangosan a történet, hogy a magyar nemzet már sokszor emelt fegyvert a királyok zsarnoksága ellen, majd minden században, és mindig a nemzeti árt bukásával végződött. Igaz, ugy van! De nem volt fegyvereinkkel Isten áldása, mert azokat egyes nagy urak, kiváltságos osztályok védelmére, és nem az összes nép oltalmára forgattuk.
De most a gondviselés nem fog elhagyni küzdéseinkben, mert megszüntetvén minden előjogok, mellyek a különbféle osztályokat egymástól elválasztották, azért harczolunk közös zászló alatt, melly mindnyájunknak közös kincse, t. i. hazánkért, függetlenségünkért, és a szabadságért.
Egyes embereket a mindenható engedhet elveszni, egész népet soha nem hágy el, kivált ollyat, mint mi, melly a sazbadsággal testvériesen osztozott meg.
Önök jól tudják, hogy minden nemzet törhetlen ereje a nép.
Önök jól tudják, hogy ami a nép hitévé válik, azon ügy legyőzhetetlen.
Önök tegyék a nép hitévé azt, hogy a nép szabadsága Isten akarata, és hogy amint Istennek áldása van, azon a pokol kapui sem diadalmaskodhatnak.
Önök magyarázzák meg a népnek, hogy az erőfeszités nemcska biztosítja, hanem sietteti is a diadalt, ugy hogy a hadseregen kivül a néptől magától függ kiszabni a napot, melly lesz szenvedéseink vége, és kezdete békés szabadságának.
Igy hiszek és hiszünk Istenben, hogy nemsokára utólszor kivánunk áldozatot a haza, s a szabadság nevében, mellyet Isten, mint az aratást, okvetlen megád, de csak a munka és küzdelem után ád meg.
Szeged, julius 14. 1849.
Kossuth Lajos,
kormányzó
Belügyminiszter
Szemere Bertalan
Közlöny, július 18.
Egykorú nyomtatvány.
O. Lt. 1848/49-i nyomtatványok.
